Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Olyan, mint ahogy azt lentebb, a Plowing Into the Field of Love című most megjelenő nagylemezükön hallani. A tavaly nálunk is járt trendi dánoknak ez a harmadik albuma, és az ének, gitár, basszusgitár, dob mellett van rajta mandolin, zongora, orgona, brácsa meg ilyenek. Egyébként egyáltalán nem rossz, simán ajánlom meghallgatásra, még akkor is, ha az előző lemezekhez képest jóval részegebben mentek is be a stúdióba. Néha már kifejezetten poguesos a végeredmény, de az nem baj.

Csütörtökön a Dürer Kertben lép fel a dán Iceage punkzenekar, amire most két jegyet sorsolunk ki a Lángoló Gitárok olvasói között. A még mindig pofátlanul fiatal koppenhágai négyes a februárban megjelent You're Nothing című albumukat mutatják be Budapesten, ami két évvel követi a 2011-es debütálásukat, amivel komoly nemzetközi figyelmet kaptak, közte a tengerentúlon is - nem hiába jelent meg az idei albumuk a patinás Matador Recordsnél. A dánok előtt az idei egyik
Elképesztő mennyiségű klip jelent meg az utóbbi időben, ezért a szokásos 8-10 helyett most kétszer annyit mutatunk be. Kezdésnek most az elektronikát választottuk, lesz Crystal Castles, Is Tropical és Xilenttől egy kis nintendostep illetve két remixünk is van, először a You Love Her Coz She's Dead dolgozta át Haezer zenéjét, majd Tiesto egy Passion Pit-számot. Utána előkerülnek a gitárok a Foals, a Cribs és a Deap Vally videójában, az Iceage nagyon sötétre vette a figurát, Papp Szabi és Baksa-Soós Attila pedig Londonba ment punkoskodni egy kicsit. A Fugu koncertje tele van groupiekkal, a Csaknekedkislánynak viszont még egy falábú nő sem jut, Bonobo átértelmezi a found footage műfajt, de kaptunk egy videót a Vajdaságból is. Két magyar rap is jutott, TSK és Bigmek keménykedik, MC Black pedig az összes borzasztó közhelyet ellövi, amit csak el lehet. A King Parrot kiakad a parkolóőrre, a Bring Me The Horizon nem, viszont bemutatjuk az unikornis metált. Végére még odafért Hien új klipje, amiből kiderül, hogy nem mindenki tehetségtelen itthon a tehetségkutatókban.