2017.12.12. 12:04 – dankógábor

Jön az új, nagyon dühös Ministry-lemez, dal is van már róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ministry.jpg

Ahhoz képest, hogy nem is olyan régen még fel akart oszlani a Minsitry, már a második album jelenik meg. Ok, a 2013-as lemez még a 2012-ben elhunyt Mike Scaccia gitárossal készült, de Al Jourgensen énekes-főnök a megjelenés és az ahhoz tartozó turné után nem akarta folytatni. Aztán végül mégsem oszlott fel a zenekar, most pedig jön az ismételten nagyon politikus AmeriKKKant lemez, ami március 9-én jelenik majd meg. Nem nehéz kitalálni, hogy az album Donald Trump munkásságáról szól, mivel Jourgensen minden republikánus elnöki regnálás alatt ki van bukva nagyon. Annak idején azt is mondta, hogy ha újraválasztják az ifjabb Bush-t, akkor Kanadába költözik. Újraválasztották, nem költözött. Mindegy is ez most, alább egy új dal, jó kis Ministry féle csapkodás. Akár Ministry-dalgenerátorral is csinálhatták volna.


metál hír industrial ministry



2017.11.01. 11:22 – dankógábor

Ez meg az új Godflesh-lemez nyitódala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gf_2017_edit_2.JPG

Ma ilyen nyitódalos napot tartunk. Volt már ugye az új Converge, most meg bemutatjuk az új Godflesh szintén elég impozáns kezdését, ami ráadásul a november 17-én megjelenő lemez címe is egyben. Itt egyébként már jeleztük, hogy jön a Justin Broadrick és G.C. Green alkotta duó új albuma, ami három évvel követi a 2014-es A World Lit Only by Fire-t, szóval pont tíz évvel kellett kevesebbet várni rá, mint az előzőre.


metál hír industrial godflesh



2017.09.04. 15:10 – -dj-

A jól megszokott és a frissen izgalmas - Két új metállemez, amit vétek lenne kihagyni

Lángoló Kritikák

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

noticia_leprous.jpg

Két nagyon jó metállemez jött ki a közelmúltban. Az egyik a Prong, a másik a Leprous új albuma. Előbbit most láttuk a Wackenen, utóbbi pedig november 19-én az A38-on is fellép (illetve a frontembert szintén láttuk a Wackenen, az Emperor billentyűs-vokalistájakén).


metál hardcore industrial progresszív prong ezt hallgasd leprous



2017.07.19. 10:27 – dankógábor

Itt van még egy új Nine Inch Nails-dal, a Twin Peak-es buli, meg a hátsó borító

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

screen-shot-2017-06-26-at-9_55_52-am.png

Pénteken jön az új Nine Inch Nails-EP Add Violence címmel, egy dalt már meg is mutattunk róla, most pedig itt az újabb. A This Isn' The Place Trent Reznor lassú szerzeményeinek sorát erősíti, nincs benne semmilyen reveláció, olyan Nine Inch Nails-es, mint minden, amit Reznor kiad. Hogy ne csak ez a dal árválkodjon itt, alá betettük a Nine Inch Nails Twin Peaks-es előadását is, ami gyakorlatilag az új széria nyolcadik részének egyetlen értelmezhető momentuma volt (bár, hogy miért került oda, ahová, egyáltalán, miért került bele a filmbe, külön kiemelve, az jó kérdés). Illetve még lentebb ott az új EP hátsó borítója, amiről Reznor azt írta, hogy nagyon fontos.


rock hír industrial nine inch nails



2017.03.30. 13:45 – Nihil_AK

Április utolsó hétfőjén Alaric és Pinkish Black a Dürerben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

alaric.jpg

A Tukker Booking hamarosan két olyan zenekart hoz el Budapestre, akik valószínűleg nem feltétlenül lesznek a tömegek kedvencei, ugyanakkor a sötétebb zenék kedvelői könnyen rájuk kattanhatnak. Az Alaric és a Pinkish Black április 24-én, hétfőn lép fel a Dürer Kert kistermében, és azoknak, akik kedvelik a kísérletezős, egyéni hangulatú csapatokat, különösen ajánlott az este, pláne, hogy két szintén nem érdektelen magyar zenekar is fellép az estén, a jegyár meg nagyjából egy vicc. Teljes hírlevél és videós kedvcsinálás a hajtás után! 


programajánló new wave industrial elektro dürer kert atmospheric alaric post-punk planet void pinkish black pigeoncoma tukker booking



2016.12.23. 09:08 – dankógábor

Dave Grohl és Dave Navarro is játszik az új Nine Inch Nails-EP-n

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

reznorgrohl.png

Jelenleg csak Trent Reznor és Atticus Ross a Nine Inch Nails tagja, ketten rakták össze a ma megjelenő Not the Actual Events EP-t. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lennének vendégek az anyagon. A már Youtube-on is hallható Burning Bright (Field on Fire)-en például Dave Navarro gitározik, de a The Idea of You-ban például Dave Grohl dobol. Rajtuk kívül még Reznor felesége, Mariqueen Maandig szerepel a She’s Gone Away című számban. A két fix tag interjút is adott az Apple Musicon, ahol elárulták, hogy 2017-ben két nagyszabású Nine Inch Nails-cucc is érkezik, illetve hogy nem tervezik túl gyorsan színpadra vinni a friss zenéket. Akinek egyébként van Apple Music-előfizetése, az elvileg már hallgathatja is az EP-t, mindenki másnak várnia kell, vagy meg kell vennie a lemezt.


rock hír industrial nine inch nails



2016.12.17. 09:27 – dankógábor

Karácsonyra jön az új Nine Ninch Nails-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nin_atticus.jpg

Jó, nem lemez, csak EP, de a zenekar régebben kiadott már pár klassz EP-t (Broken, például), szóval nem kell sírni, hogy csak öt szám lesz rajta. Egész pontosan december 23-án jelenik meg a Not The Actual Events, amit Trent Reznor egy barátságtalan, nehezen befogadható anyagként jellemez, amit hangosan kell lejátszani, szóval elég izgalmasan hangzik. Reznor azt mondja, muszáj volt megszületnie. Mellesleg hivatalosan beszállt a Nine Inch Nailsbe Atticus Ross (a képen előtérben) is, akivel Reznor már egy rakás filmzenét is csinált például. Az EP-n kívül még jön a régi lemezek bakelit újrakiadása, illetve egy The Fragile: Deviations 1 négyvinyles cucc, tele kölönlegességekkel az 1999-es The Fragile lemez idejéből, ahogy a címe is elárulja. Ebből csak egy nyomás lesz, szóval siessen, akinek kell


rock hír electro industrial nine inch nails



2016.11.18. 13:49 – Nihil_AK

Akadályok ellenében - Szöveges videó a Prongtól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

prong-noabsolutes-3.jpg

Jött mára még egy friss szöveges videó a Prongtól, amit az In Spite of Hindrances című dalhoz készítettek. Ez a szám a februárban megjelent No Absolutes albumon található, és ugyan lehet, hogy Tommy Victor és barátai sosem lesznek már olyan népszerűek, mint a Snap Your Fingers, Snap Your Neck, meg a Rude Awakening idejében, ez a három percet sem elérő, Killing Joke-os disszonanciával nyakon öntött thrash szösszenet mindenképpen kellemes hallgatnivaló. Főleg azoknak, akik jelen voltak a tegnapelőtti koncerten, mondhatná opálos tekintettel e sorok szerzője, aki sajnos egyéb elfoglaltságai miatt, és mert szobarocker lett, nem tudott részt venni az eseményen. Bizony, így van ez.


industrial thrash prong tommy victor szöveges videó



süti beállítások módosítása