2018.10.24. 20:54 – Kovács.Attila

A hősök esendősége – Killing Joke a Dürer Kertben

killing_joke_live.jpg

Az élő koncertekre hatványozottan igaz, hogy ha eldől egy dominó, az képes magával rántani szinte minden mást is. Ez sajnos még egy olyan legendás, régóta működő zenekarra is érvényes, mint a Killing Joke. Hazafelé egész úton azon gondolkodtam, hogy egyáltalán írjak-e a koncertről, de mivel a Jaz Colemannel készített interjúban szóba került az őszinte beszéd fontossága, azt gondolom, mindenkivel szemben az a korrekt, ha nem hallgatom el, mit gondolok. (A fotó egy korábbi koncerten készült, és a Killing Joke Facebookjáról származik.) 


koncert beszámoló indusztriál dürer kert poszt punk killing joke



2018.09.21. 12:12 – Kovács.Attila

Kevesek által járt úton - A Manes új albumáról

smds_manes.jpg

A Manes egyike a tágabban vett egykori norvég színtér azon társulatainak, akik a black metalos indulás után mára komoly elektronikus zenei behatásokkal dolgozó, experimentális zenét játszó csapattá váltak. Nem túl gyakori az effajta átalakulás, ugyanakkor annál izgalmasabb, egyedibb világok alakulhatnak ki a kevesek által járt út mentén, gondolhatunk itt az Ulverre, vagy a The Third and the Mortal méltatlanul kevesek által ismert kései korszakára és a Memoirs lemezre. A Manes új albuma, a Slow Motion Death Sequence kitűnő példa arra, milyen értékek születhetnek akkor, ha egy zenekar nem szigorúan vett műfaji keretek között dolgozik, és nem is fél a saját törvényei szerint alkotni. 


kritika rock norvégia metal electro indusztriál experimental ezt hallgasd manes



2017.11.13. 16:12 – Nihil_AK

Ötperces ördögűzés - Még egy dal a Godflesh napokban megjelenő új albumáról

godflesh.jpg

Hiába mondja Justin Broadrick, hogy kevésbé lesz metálos az új Godflesh, attól még továbbra sem fogják ostromolni a slágerlistákat. Már a Post Self album elsőként közzétett címadója sem volt rigófütty, de a másodikként nyilvánosságra hozott Be God biztosan ott van a zenekar legnyomasztóbb dalai között, pedig azokból legalább olyan bő a választék, mint féldekás üvegekből az Újgyőri piac környékén. Jómagam először szombaton hallottam a dalt, de akkor három perc után inkább elmentem aludni, nehogy véletlenül felvágjam az ereimet. Szerencsére úgy tűnik, az előző lemezen kicsit túlpozícionáltan pincébe hangolt gitárok uralta hangzáskép helyett most valamivel kiegyensúlyozottabb összkép várható, és ha a dalok is hozzák az eddig közzétettek színvonalát, nem kizárt, hogy kellemes meglepetésben lesz részünk, már ha ilyesmiről lehet egyáltalán beszélni effajta zene hallatán.


metál hír indusztriál godflesh új dal



2017.11.03. 13:50 – Nihil_AK

Az alkotás, a meglepetés meg a termék - Az Enslaved, a Sarke, és a Samael friss lemezeiről

Lángoló Kritikák

sarke.jpg

Idén ősszel kifejezetten erős a termés új metállemezekből, én pedig szorgosan igyekszem mindre sort keríteni, amelyiket érdemes szóba hoznunk, és amelyiket még meghallgatni is volt időm néhányszor. Ma szó lesz egy olyan zenekarról, akiket objektív szempontból is a komplett mezőny legjobbjai között tartok számon, egy olyanról, amelyben veteránok mutatják meg, hogyan is kell ezt csinálni, és egy olyanról, akik kifejezetten jó lemezt készíthettek volna, ha kicsit mernek változtatni a bevett formulán.


kritika metál norvégia enslaved black svájc progresszív indusztriál samael ezt hallgasd sarke



2017.10.11. 11:49 – Nihil_AK

Post Self címmel érkezik az új Godflesh album novemberben

godflesh.jpg

Egy garantáltan kettő kedvelést kapó hír, de ezzel nem foglalkozunk. November 17-én jelenik meg a kultikus brit Godflesh új albuma Post Self címmel, mely a hírek szerint ezúttal a duó kevésbé metálos oldalát villantja majd fel, jelentős hetvenes és nyolcvanas évekbeli post-punk és indusztriál hatással. A dalok szövegei olyan vidám dolgokról szólnak majd, mint a szorongás, a depresszió, a félelem, vagy a halandóság, de szóba kerülnek majd a szülő és gyermek kapcsolatok is. A hajtás után a számlista és a borító is magatokévá tekinthető.


rock metál borító indusztriál godflesh új lemez



2017.09.18. 09:48 – Nihil_AK

Richard Z. Kruspe szerint a következő lehet az utolsó Rammstein lemez

richardzkruspe.jpg

Régóta esedékes már egy új Rammstein album, hiszen a Liebe Ist Für Alle Da óta már nyolc év telt el. Richard Z. Kruspe egy friss interjúban beszélt arról, milyen a hangulat jelenleg a zenekarban, hogy állnak az új lemezzel, meg arról, hogy ha eljön az ideje, emelt fővel akarnak majd távozni. A címben olvasható kijelentés a gitáros pillanatnyi érzése csak, mielőtt bárki megvádolna minket a kattintáskurválkodó, félrevezető szalagcímmel.


interjú metál hír rammstein németország indusztriál nyilatkozat richard z kruspe



2017.09.12. 08:08 – Nihil_AK

Marilyn Manson kibaszottul tudja, hol lakunk

Emellett beszél Rihannáról és egyéb hiphop hatásairól

marilyn-manson-1.png

Ugyan az előzetes hírek arról szóltak, hogy SAY10 címmel jelenik meg hamarosan Marilyn Manson új albuma - egyébként ha jól emlékszünk, régen a zenekart hívták így, de ne kukacoskodjunk - de ősátáni szentsége, a közösülés istene végül finomított a dolgon, és Heaven Upside Down címmel érkezik majd a lemez október 6-án. Ahogy ez ilyenkor már lenni szokott, felvezető szám is van, a címe We Know Where You Fucking Live, jó kis célkeresztes, bombázós audióvizualizálóval. A dal maga nem rossz, bár a végéről lehagyhatták volna a hihetetlenül hatásvadász mondókát. Azt viszont képtelenek vagyunk elhallgatni, hogy nagyjából egy szintipopos nosztalgiában elmerült, kissé már spicces Ministry jut róla eszünkbe, és ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy Manson friss nyilatkozatai szerint új teljesítményükre nagy hatással volt Rihanna legutóbbi albuma.


rock indusztriál sokk marilyn manson új lemez új dal



2017.06.05. 16:15 – Lángoló

Ma este Skinny Puppy a Dürerben

skinny_puppy.jpg

Reméljük, senki nem felejtette el, hogy ma este egy műfajalapító zenekar, a Skinny Puppy koncertezik Budapesten. Az elektro-indusztriális vonal emblematikus csapata a Dürer Kert színpadán érhető tetten ma este, az előzenekar pedig a finn K-X-P lesz, úgyhogy aki szimpatizál a stílussal, lassan kezdhet készülődni. Programajánló a hajtás után.  


programajánló rock koncert indusztriál skinny puppy elektro k-x-p



2017.02.01. 11:35 – dankógábor

Skinny Puppy és Gorgoroth is lesz Budapesten

A címben olvasható mindkét csapat műfajának alapzenekara. A Skinny Puppy ugye az industrial electro úttörője. Annyira az, hogy mikor a Szigeten felléptek, Trent Reznor Nine Inch Nails-főnök is ott állt a közönségben. Igen, a közönségben, nem a backstage-ben, a saját szememmel láttam. Most a Dürer Kertben lépnek fel június 5-én, és hát klubkoncerten mindig jobb elkapni őket. Tényleg nem győzzük hangsúlyozni mennyire alapvető zenekarról van szó. Az indusztriális zenében ők azok, akikre mindenki felnéz, másolják őket, de mindvégig megmaradtak underground hősöknek. 


metál hír black indusztriál skinny puppy gorgoroth



2016.02.27. 12:48 – Nihil_AK

Sebészeti metamfetamin gép - Új dal Al Jourgensentől

surgicalmethmachinepromo2016_638.jpg

Attól, hogy Al Jourgensen megígérte, a 2013-ban kiadott From Beer To Eternity lesz az utolsó Ministry-lemez, a zenélést természetesen nem hagyta abba. Új projektje a Surgical Meth Machine, amivel már ki is hozott egy dalt az április közepére várható albumról. Bár a Tragic Alert címre keresztelt friss szerzemény nagyjából lehetne eddig ki nem adott Ministry-szám is, Al bátyó változatos lemezt ígér, amelyen meglehetősen popos fordulatok is várhatók, mivel elmondása szerint mára már majdhogynem megbocsátja magának első albumát, a With Sympathyt, pedig az még igen vastagon szintipopnak volt nevezhető. A hajtás után itt az új dal, és egy kis játék: keressétek meg a néhány leheletnyi különbséget a Tragic Alert és az egyik első Ministry-dal, a Same Old Madness között!


indusztriál ministry új dal al jourgensen surgical meth machine