2019.02.23. 13:42 – Kovács.Attila

Jól elvagyok azzal, hogy ilyen rugóra jár az agyam – Beszélgetés Márton Andrással nem csak a Szívgárda lemezről

ma_69_cut.jpg

Decemberben jelent meg Márton András szólólemeze, a Szívgárda. A KFT dobosának régebbi és új felvételeket egyaránt tartalmazó első önálló albumán változatos zenei megoldások és hangulatok hallhatók, ugyanakkor akik követték eddigi munkásságát, az anyagot meghallgatva azonnal ráismerhetnek arra az ízre, mely eredeti zenekarában írt dalaira is jellemző. Most következő interjúnkban a lemezzel kapcsolatos tudnivalók mellett szó lesz a határidő ösztönző hatásáról, különböző bátor zenészekről, és arról is, mi a legfontosabb teendő egy ötlet megvalósításakor. 


interjú magyar pop rock new wave kft márton andrás szólóalbum



2019.02.15. 10:00 – Kovács.Attila

Blues, hazatérés, tornácos hozzáállás – Interjú Little G Weevillel

dsc-8443-1.jpg

Little G Weevilre szélesebb körben akkor figyelt fel a hazai közönség, amikor 2013-ban szóló/duó kategóriában magyar bluesgitárosként megnyerte az évente megrendezett International Blues Challenge versenyét Memphisben. Azóta megjelentetett négy albumot – a legutóbbit néhány hete Back in Alabama címmel – bejárta Európát és Észak-Amerikát egyaránt, sőt, egy évad erejéig az X-Faktor mentoraként is feltűnt. Tizennégy év után néhány hete hazaköltözött, tervei szerint ezúttal végleg. Az interjú kettős apropóból készült, így nem meglepő, hogy nem csak a bluesról és az új lemezről beszélgettünk, de olyan témákról is, mint a magyarságtudat, az előítéletek, és a múltunk ismeretének fontossága.


interjú magyar blues little g weevil



2019.02.09. 14:00 – Kovács.Attila

A lángoló dobverők és a csodaszarvas legendája - Interjú Ziskó Olivérrel

zo_01.jpg

A tavalyi év végén egy egészen különleges szólólemezzel jelentkezett Ziskó Olivér, aki magát elsősorban dobosként aposztrofálja, és akinek játékát a magyar underground ismerői számos zenekarban hallhatták már. A csodaszarvas legendáján alapuló, teljes egészében instrumentális szerzeményeket rejtő Wondrous Stag nem csak a rajta hallható, rock, folk, fúziós jazz és dark wave elemeket egyaránt ötvöző zene miatt különleges, hanem abban a tekintetben is, hogy az album egy színpadi tűzzsonglőr produkció kísérőzenéje.  Ennek apropóján beszélgettünk. (Fotók: Tóth Tamás) 


interjú jazz magyar rock experimental fúziós world music dark wave szólóalbum arkhē ziskó olivér marius pop



2019.01.09. 11:30 – Kovács.Attila

Hihetetlen mennyiségű és minőségű szeretetet kapok az emberektől - Interjú Hoboval a Hé, Magyar Joe! album kapcsán

hobo_viharban_szulettem.png

December elején, mindössze néhány hónappal a Lassú vonat után dupla albumot jelentetett meg Hobo. A huszonhét dalt tartalmazó, száz perc feletti játékidejű Hé, Magyar Joe! az utóbbi idők egyik legfajsúlyosabb hazai anyaga, mely garantáltan méltó a Vadászathoz vagy a Circus Hungaricushoz hasonlóan összefüggő történetet elmesélő lemezeket kedvelő közönség figyelmére. Az új album apropóján készült nagyinterjúnkban nem csak a friss dalokról beszélgettünk; szóba kerül többek között Magyarország erkölcsi állapota, annak a fontossága, hogy észrevegyük a jót is, és az is kiderül, melyik az a dal, amit az aluljáróban melegedő csövesek és hazánk miniszterelnöke egyaránt idéznek. (Fotók Földes Borbála, Bene Attila)


interjú rock színház blues hobo költészet új album



2018.12.23. 15:00 – Kovács.Attila

Az egyetlen küldetés, amit be akarok teljesíteni, a saját életem - The Devil’s Trade-interjú

tdt_02.jpg

Szeptemberben jelent meg a fősodor számára szinte észrevétlenül nemzetközi ismertségű produkcióvá érett The Devil’s Trade második teljes albuma, a What Happened To The Little Blind Crow. Makó Dávid szólóprojektje azóta két teljes Európa-turnén vett részt a Crippled Black Phoenix, illetve Jonathan Hultén és a SONYA társaságában, így hát volt miről beszélgetnünk a mostani interjúban. A turnés élmények és az új lemez mellett olyan témák kerültek szóba, mint a tanulás, a felismerés, a múló idő kérdése, vagy akár a dalszerzés közben tapasztalható transzcendentális élmények. Nagyinterjú a hajtás után. (Fotók: Molnár Szofi)


interjú folk magyarország doom makó dávid the devils trade



2018.12.10. 15:31 – Lángoló Gitárok

Az erő az egységben lakik - Delinquent Habits-interjú

delinquent_habits_press_photos_2.jpg

Ugyan a Los Angeles-i Delinquent Habits sosem lett akkora gigasztár, mint a fűpusztító cimboráik, a Cypress Hill, de mindenképp úttörői voltak a kilencvenes évek első felének Amerikájában felbukkanó, erős latino befolyás alatt álló hip-hopnak. A zenekar holnap érkezik Budapestre, hogy a Dürer Kertben a magyar rajongókat is megitassa tequilával: az esemény apropójából a zenekar alapító-rapperével, Kemo The Blaxicannel beszélgettünk.


interjú hiphop rap delinquent habits



2018.11.29. 14:00 – Kovács.Attila

Leírhatatlan érzés, amikor több ember egy irányba néz – Magashegyi Underground-interjú Bocskor Bíborkával

r_mg_7787.jpg

A Magashegyi Underground most vasárnap tartja évzáró szimfonikus koncertjét Budapesten, a Kongresszusi Központban. Bár a zenekar nem először csinál ilyesmit, a koncertnek különleges apropója is van, hiszen ezúttal a költészet világát emelik át a komolyzenei hangszerelésű dalokba, így az este folyamán többek között megszólalnak azok a friss szerzemények is, melyeket Tóth Krisztina verseire komponáltak. Az esemény előtt Bocskor Bíborka énekesnővel beszélgettünk. 


interjú pop rock irodalom alternatív magashegyi underground tóth krisztina bocskor bíborka szimfonikus #hangfoglaló2018



2018.10.23. 12:22 – Kovács.Attila

Palackba zárt üvöltés az elembertelenedés ellen - Killing Joke-interjú Jaz Colemannel

jaz-coleman.jpg

Ma este a Dürer Kertben lép fel a komplett rockzene történetének egyik legnagyobb hatású zenekara, a Killing Joke. A jobb híján posztpunkként aposztrofált, zenéjében számos stílusjegyet ötvöző és megelőlegező négyes immár majd' tíz éve ismét eredeti felállásában dolgozik, az idei turnén pedig megalakulásuk negyvenedik évfordulóját ünneplik. A budapesti koncert előestéjén a frontemberrel, Jaz Colemannel nyílt lehetőségünk egy telefonbeszélgetésre, melyben a zene mellett más húsba vágó témák is helyet kaptak. Olvassatok tovább! (Fotó: Killing Joke Facebook)


interjú punk rock posztpunk killing joke new beat jaz coleman



2018.10.15. 17:33 – Kovács.Attila

Ugyanaz: művészet – Beszélgetés Koós Rékával musicalekről és rockzenéről

koos_reka_04.jpg

Szerdán ér véget három és fél hét után a Madách Rockfesztivál, melynek több koncertjéről is beszámoltunk már a Lángolón. A rendezvénysorozat keretműsorának második részében ismét a Madách Színház művészei állnak majd színpadra, hogy felidézzék a magyar rock hőskorát, és az első előadás alapján mindenképpen izgalmas estének lehetnek majd tanúi azok, akik szívesen lennének tanúi a két világ, a színház és a rockzene találkozásának. A koncert kapcsán az este egyik főszereplőjével, Koós Rékával beszélgettünk, akinek zenei ízléséről – számunkra legalábbis – meglepő dolgok derültek ki az interjúban. (Fotók: Madách Színház, Facebook)


interjú pop rock musical koós réka madách színház madách rockfesztivál #hangfoglaló2018



2018.10.09. 14:40 – Lángoló

Madách Rockfesztivál - Ami még hátravan

aatb.jpg

Még több mint egy hétig tart a Madách Rockfesztivál. A sorozatban már túl vagyunk számos nagyszerűen sikerült estén, de még bőven nem ért véget a rendezvénysorozat. Jövő szerdáig érkezik még az Anna and the Barbies, a Somló Cirqusz, a Mörk, folytatódik az Ez mind én vagyok sorozat, és a végén, zárórendezvényként a Rock-járvány második estéje, ezúttal Gallusz Nikolettel, Koós Rékával, Tóth Attilával és Vikidál Gyulával. Programajánló a hajtás után, benne egy rövid Somló Cirqusz-interjúval. (Fotó: Anna and the Barbies Facebook)


interjú programajánló koncert fesztivál hír mörk madách színház anna and the barbies madách rockfesztivál somló cirqusz



2018.09.21. 09:13 – Kovács.Attila

Ha valakit szeretnek azért, amit csinál, akkor megnézik azt is, amit máshol csinál - Interjú Müller Péter Sziámival

muller_peter_sziami_portre_cut.jpg

Müller Péter Sziámi vitán felül a magyar zenei élet egyik legszínesebb karriertörténetével rendelkező egyénisége, hiszen amellett, hogy frontembere és szövegírója volt olyan meghatározó hazai underground zenekaroknak, mint az URH, a Kontroll Csoport, vagy a Sziámi, színházi, rendezői munkássága is jelentős. A magát mai napig elsősorban költőnek valló énekes egy ideje a Sziámi AndFriends zenekar soraiban alkot, akikkel jövő pénteken, szeptember 28-án egy egyszeri, megismételhetetlen koncertre készülnek a Madách Rockfesztivál keretein belül. A most következő interjúban többek között erről is beszélgettünk.


interjú rock koncert színház sziámi alternatív müller péter sziámi madách színház sziámi andfriends madách rockfesztivál #hangfoglaló2018