2010.09.02. 09:06 – lánggitár

Hallgasd meg az új Interpolt!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szeptember 7-én, tehát jövő héten kedden jelenik meg a negyedik, önazonos című Interpol-lemez. Az internetre egy ideje kiszivárgott tíz tételből álló dalcsokrot a zenekar a szokásos pár mondatos elegáns kísérőszöveggel tette fel a hivatalos Myspace-oldalára. Az albumot természetesen már elő lehet rendelni, a deluxe verziótól kezdve az egyszerű mp3-pakkig terjedve mindenféle igényt kielégítvén. A New York-i zenekar szeptember 15-én kezdi meg a turnézást Európában a U2 vendégeként, majd egy hazai földön tett kanyar után már egyedül térnek vissza. Nálunk természetesen nem lépnek fel, de aki akarja, november 18-án nézheti meg az Interpolt Bécsben. Ez lesz az első koncertjük a stúdióban még velük tartó Carlos D basszusgitáros nélkül, Dave Pajoval, illetve Brandon Curtis billentyűssel kiegészülve.


indie hír interpol



2010.06.10. 10:00 – lánggitár

Új tagok az Interpolban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A zenekar talán legnépszerűbb tagja, Carlos D nemrég jelentette be, hogy kilép az új lemezt készítő Interpolból. Az amerikai zenekar gyorsan gondoskodott a pótlásról, ezért mostantól a többek közt Billy Corgan Zwanjéből hallott, de amúgy New York szerte elismert Dave Pajo játszik basszusgitáron. Pajo mellé felvettek mégegy tagot is, a Secret Machinesből ismert frontembert, Brandon Curtist, aki itt billentyűzni, illetve vokálozni fog. Az Interpol már bejelentett pár brit turnédátumot, és szeptember közepén szándékozik megjelentetni negyedik lemezét, amin még Carlos D játszik, hogy aztán a felvételek lezajlása után köszönjön el társaitól.


indie hír interpol



2010.04.29. 13:00 – lánggitár

Új Interpol-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

"Hello mindenki.
Mocorgunk. Kérünk, vessetek egy pillantást a honlapunkra: www.interpolnyc.com. Mutatni akarunk nektek valamit. Mindenképp nézzetek vissza később is. Heteken belül kiteszünk fontos infókat, és dátumokat.
Köszönjük.
Interpol
"

Ezt az elegáns üzenetet küldte a negyedik lemezére készülő zenekar. Aki nem akar a hivatalos honlapon böngészni, eláruljuk, hogy egy új dalról van szó a készülő albumról, amit a továbbra kattintva egy születési dátumért, és egy e-mail címért letölthetsz, vagy akár itt online is meghallgathatsz.


indie hír interpol



2009.12.18. 12:20 – lánggitár

Előrelép az Interpol

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igaznak tűnik, hogy egyre közelebb érünk az új Interpol-lemez kiadásához, mivel a zenekar egyre többféle jelzőt használ rá. Nemrég a dobos Sam Fogarino mondta, hogy vissza fognak térni a Turn on the Bright Lights hangzásvilágához, azonban most Paul Banks frontember szerint egészen új dologra kell számítani: "Vannak fantasztikus nagyzenekari témák is. Carlos (Dengler, basszer) teljesen új szintjére jutott el a klasszikus hangszerelésnek. Amin most dolgozunk az igazi előrelépés, és semmire sem emlékeztet, amit korábban csináltunk." - nyilatkozta Banks az egyelőre cím nélküli, de 2010 elején valamikor megjelenő negyedik lemezükről.


indie hír interpol



2009.11.20. 10:03 – lánggitár

Vissza az alapokhoz - jön az új Interpol-album

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A 2007-es Our Love to Admire óta a New York-i Interpol nem jelentetett meg új anyagot, az együttes tagjai inkább a saját projektjeikkel voltak elfoglalva: az énekes Paul Banks Julian Plenti néven szólóalbumot jelentetett meg, Sam Fogarino dobos a Magnetic Morning-ban dobolt, Carlos Dengler basszer pedig a filmezés világába csöppent bele. Két év után Sam Fogarino törte meg a csendet, és egy interjúban többek között arról beszélt, hogy a legutóbbi Our Love to Admire még az együttes szerint sem tartozik a legjobb munkáik közé, valamint arról, hogy idén tavasszal vonultak stúdióba felvenni az új lemez anyagát, ami előreláthatólag 2010 elején fog megjelenni, és az első album világához fog visszatérni. Kiváncsian várjuk.


indie hír interpol



2009.05.14. 14:12 – AronH

Club Venszdéj #18

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hírességparádé a heti Club Venszdéjben!! Van angol sztárlány és landfill electro (új kifejezés a tarsolyban!), keleti import usa énekesnő új anyaggal, (nem is) meleg elektro, lakossági monoton pumpa svéd alapanyagból, ezek a bevezetők pedig továbbra sem viccesek. No de szubjektív szűrőnkön újfent a blogoszféra – ha jobbat találtál, alázz be alant.


indie pop franz ferdinand erol alkan elektronikus tiga electro interpol mr oizo royksopp club venszdej filthy dukes dok fritz



süti beállítások módosítása