Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Sigur Rós gyakorlatilag most nincs. Orri Páll Dýrason ütőhangszeres 2018-ban szállt ki, miután szexuális zaklatással vádolták, és nem akarta, hogy ez bárhogyan is beárnyékolja a zenekart, viszont azóta nem igazán csinál semmit a megmaradt két tag sem. Mármint Sigur Rós név alatt, merthogy a frontember Jónsi most úgy döntött, ideje egy új szólóalbumot kiadni. Ez lesz a második, az első tíz éve jelent meg. A lemez október 2-án jelenik meg, a Bandcampen már elő is lehet rendelni többféle változatban. És hogy ne behallgatás nélkül kelljen ezt megtenni, már két dal is van róla, ráadásul klipesítve. Szóval most a Sigur Rós-rajongók ezzel kell, hogy beérjék, de valószínűleg nem fognak panaszkodni.

Az izlandi Sigur Rós énekese, Jónsi idén saját neve alatt adott ki lemezt, de a körítése ennek is hasonlóan grandiózus, mint épp szünetelő anyazenekarának. Ezért is érezhette úgy, meg kell jelentetnie a turnéjának londoni állomásáról készült felvételt DVD-n. Ez nem csak egy sima koncert volt, mivel az egész közönség állatnak öltözött. A Go Live címet kapott kiadványon a teljes koncertet megörökítő képanyag mellett természetesen helyet kapnak interjúk, képek, és kiadatlan dalok is. Nem csak ennyi bónusz van, ugyanis a DVD mellé egy 75 perces CD is jár, ami Jónsi, és zenekara májusi belgiumi, és szeptemberi angliai fellépéséből szemezget, szintén eddig nem hallott szerzeményeket is felvonultatva. A Go Live november 29-től lesz kapható. A klikk után megtekinthető a kiadvány trailere is.
Jónsi
A héten csak olyan klipek gyűltek össze, ahol a zenekarok zenélnek, jobb esetben pedig van valami sztori is hozzá. Egyedüli kivétel ez alól a Sigur Rós énekesének szólóprodukciója, bár ott is vehetjük a dobozcsapkodást zenélésnek. Szóval lesz ma Depresszió, Orphaned Land, Priestess, Dark Tranquillity, Spoon és Shapat Terror. Utóbbihoz 3D-s szemüveg is kell. Lehet nézni!