Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ahogy erről nemrég írtunk, hamarosan új lemezzel érkezik hazánkba Joe Satriani, minden idők egyik legnagyobb gitárhőse. Nos, Joe nem beszélt levegőbe, ugyanis ma reggel közzétett egy friss, Nineteen Eighty című szerzeményt a Youtube-csatornáján, amiről azon kívül, hogy a legutóbbi What Happens Next világát idézően kifejezetten rockos hangvételű, harmóniagazdag, és persze szokás szerint nagyon jó, semmit sem tudunk, nekünk is úgy dobta fel az algoritmus, de végre egyszer szerettük volna megtapasztalni, milyen az, amikor a hivatalos sajtóanyag megérkezése előtt teszünk közzé valamit. Nos, nem rossz ez sem, olyan érzés, mint amikor a Lidiben épp elcsíped a még meleg pékárut, de Satriani gitározását hallgatni azért még mindig sokkal jobb. Tegyetek ti is így, érdemes!























Idén nyáron újra hazánkban, a Papp László Budapest Sportaréna színpadán játszik a G3 formáció, ami napjaink legjobb gitárosait sorakoztatja fel. Az alapító Joe Satriani mellett Steve Vai és Steve Morse mutatja be virtuóz gitárjátékát augusztus 1-én. A koncert 3 különböző zenekar előadásából áll majd, amik egyenként 40-45 percig tartanak majd, az est végén pedig közös G3 Jam is lesz. A lapozás után bővebb információk a koncertről és a fellépőkről.
Ha valaki nem barlangban töltötte az elmúlt húsz évet, és még a rockzenét is kedveli, akkor biztos hallotta már
A november 8-án Budapestre érkező Joe Satriani ismét megújult, most épp úgy, hogy teljesen elhanyagolta a tökös rockzenét. A No Age olyan legendákat idéz, mint a Sonic Youth vagy az Eric's Dream, majdnem tökéletesen. A Maroon 5 valójában nem is annyira idegesítő, mint amilyennek azt általában szokás gondolni. A We Love új színt visz Ellen Allien kiadójának palettájára. A Deerhunter megunta a szomorkodást, és elkezdett pattogni. Ismét okoskodunk öt lemezről.