2019.01.24. 11:04 – Kovács.Attila

Al Jourgensen elveszett evangéliuma - Elolvastuk a Ministry főnökének könyvét

Lángoló Könyvek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ministry-al-jourgensen-elveszett-evangeliuma.jpg

Mindig is szerettem a Ministryt, legalábbis azóta, hogy megláttam a Just One Fix klipjét. A Szigetes koncertjük 2006-ban különösen emlékezetes volt számomra, ugyanis nagy lelkesedésemben a buli második dala alatt úgy kificamítottam a nyakam, hogy a következő két hétben nem bírtam elfordítani a fejem. Ehhez jött még az, hogy néhány cimborám hajnalban tréfából hanyatt lökte magát a sörpaddal és velem együtt, aminek köszönhetően derékkal levettem a mögöttem ólálkodó betonkockát. Másnap úgy ereszkedtem be a kádba, mint egy hadirokkant, akit még agyon is vertek, és nem igazán tudtam eldönteni, megérte-e ez az élmény. De történhetett bármilyen meredek dolog velem fiatalabb koromban, garantáltan a közelében sem voltam annak, amit Al Jourgensen művelt magával az elmúlt évtizedek során. Ami azt illeti, nem hiszem, hogy bárki is képes lett volna ilyen szintre fejleszteni az önpusztítást rajta kívül.


könyv rock metal könyvajánló indusztriál konkrét könyvek ipari ministry dudich ákos al jourgensen ezt olvasd



2019.01.08. 12:00 – Kovács.Attila

Commando - Johnny Ramone önéletrajza

Lángoló könyvek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ramone.jpg

Közhely, de igaz, minden zenész olyan, amilyen a zenéje. Ez a megállapítás ismét beigazolódik Konkrét Könyvek gondozásában pár hete megjelent Commando: Johnny Ramone önéletrajza című kötetet elolvasva. A kiadó ismertetője ezúttal telitalálat, ugyanis a Ramones gitárosának könyve, melyet egyedül, társíró segítsége nélkül írt, valóban olyan, akár a zenekar legjobb lemezei: rövid, lényegretörő, bármiféle sallang, vagy mellébeszélés nélkül, ugyanakkor pont attól zseniális, hogy egyenes, mint a mártott gyertya.


könyv punk rock the ramones konkrét könyvek dudich ákos johnny ramone ezt olvasd



2018.12.27. 13:14 – Nihil_AK

Geddy Lee a Rush visszavonulásáról és az újbóli koncertek esélyeiről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

geddy-lee-rush.jpg

A Rush 2015. augusztus 1-jén adta negyvenéves jubileumi turnéjának utolsó koncertjét a Los Angeles-i Forumban, és azóta nem álltak színpadra, sőt, a közelmúlt hírei szerint a dobos, Neil Peart nem csak a turnézást hagyta abba, hanem úgy általában a dobolást is. Ettől függetlenül rendszeresen felmerül a kérdés, hogy látjuk-e még őket színpadon. Geddy Lee, aki a napokban egy, a maga műfajában egyedülálló könyvet jelentetett meg, egy friss interjúban többek között erről is beszélt. 


könyv rock hír progresszív rush nyilatkozat basszusgitár neil peart geddy lee alex lifeson



2018.12.12. 14:57 – Lángoló Gitárok

Megjelent magyarul Johnny Ramone önéletrajza

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ramone.jpg

Ugyan a Ramones évtizedek óta feloszlott, és az eredeti felállásból senki sincs már az élők sorában, működésük ideje alatt a rockzene legendás csapatai közé tartoztak, és ha csak belegondolunk, mennyi zenekarra voltak hatással, már az alapján simán az év egyik legérdekesebb rockzenei témájú kiadványának ígérkezik a gitáros Johnny Ramone Commando című önéletrajza, ami néhány napja jelent meg a Konkrét Könyvek gondozásában. A könyvet maga a gitáros írta, az ilyenkor megszokott társíró nélkül, az előszót pedig a zenekar első dobosa, Tommy Ramone, azaz Erdélyi Tamás fogalmazta, szóval valószínűleg ennél autentikusabb kötet nem nagyon jelenhet meg a zenekarral kapcsolatban. A magyar változat a seregnyi hasonló témájú könyvet jegyző, legutóbb Al Jourgensen önéletrajzát fordító Dudich Ákos munkája. A könyv elérhető a Popshopon, a folytatásban pedig bele is olvashatsz egy rövid ízelítő erejéig. 


könyv punk rock ramones hír önéletrajz dudich ákos



2018.12.06. 14:02 – Kovács.Attila

Mike Tyson - Kendőzetlen igazság

Lángoló könyvek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tyson_konyv_cover.jpg

Mit gondoljon az egyszeri ember egy bokszbajnokról, aki megjárta a börtönt, a rehabot, és sok éven keresztül állandó vendége volt az újságok pletykarovatainak? Sajnos Mike Tyson sportolói pályafutásának legszebb éveiről koromnál fogva lemaradtam. Valószínűleg sokakkal együtt jó húsz éve láttam először ringben, amikor az HBO közvetítette a Holyfield elleni, mára már legendás fülharapásssal végződő meccsét. Nem zártam a szívembe akkor, és néhány évvel később is Lennox Lewisnak drukkoltam inkább. Tysonból olyan mértékű agresszivitás áradt a ringben, meg általában minden médiaszereplésekor, ami képernyőn keresztül is kivédhetetlen volt, és ami szerintem rengeteg olyan embert fordított el tőle, aki egyébként tisztelte sportteljesítményét, hiszen senkiből nem lesz érdemtelenül minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka. A Szenzár Könyvek - a Helikon Kiadó imprintje - gondozásában néhány hónapja megjelent Kendőzetlen igazság sok szempontból változtatja meg a róla kialakult képet.


sport könyv boksz könyvajánló mike tyson helikon kiadó ezt olvasd szenzár könyvek



2018.08.03. 11:10 – Kovács.Attila

Bruce Dickinson – Mire való ez a gomb?

Lángoló könyvek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bruce_book.jpg

Azt, hogy Bruce Dickinson a komplett könnyűzene egyik legsokrétűbb egyénisége, eddig is tudtuk, hiszen szinte már közhely, mennyi mindent képes belezsúfolni az életébe. A nemrég Mire való ez a gomb? címmel itthon is megjelent önéletrajza pont olyan, amilyenre a kivételesen mozgalmas életpálya alapján következtethetünk: sokszínű, szórakoztató, izgalmas olvasmány. A Helikon Kiadó Trudabúr sorozatában megjelent könyvben háromszázötven oldalon át követhetjük nyomon a szerző életének alakulását, a nagyszülőkkel töltött gyermekévektől egészen a közelmúltig, amikor addigi életének legnagyobb kihívásával, a rákbetegséggel nézett szembe.


könyv metal önéletrajz könyvajánló heavy metal iron maiden bruce dickinson helikon kiadó cser kiadó ezt olvasd



2017.08.29. 13:19 – Lángoló

Halott sztárokkal nevettetnek a Sűrített paradicsom első részében

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

perjes_tamas.jpg

Közös produkciót hozott létre Perjés Péter és Tamás Nándor, akiket a debreceni rockzenei életből ismerhet a többség. Előbbi az August Förster énekese volt, valamint a Casanova Night Musical atyja, utóbbi pedig a Bearfood, a Wyrfarkas és a Crocodile Rock frontembere, valamint két korábban megjelent kötet szerzője. A zenészek közösen írtak egy könyvet Sűrített Paradicsom címmel, melynek első része, a Buli van a túlvilágon most látott most napvilágot. 


könyv hír sűrített paradicsom



2017.06.12. 14:01 – dankógábor

Könyvbe kerültek a Lángoló interjúi

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nonstop-rocknroll-interjuk-borito.jpg

ABC 0-24 – Nonstop Rock ’n’ Roll Interjúk címmel jelent meg ma Dudich Ákos és Pritz Péter könyve, amit kedd este nyolckor dedikálnak is az Ünnepi könyvhét alkalmából. Mivel Dudich Ákos számtalan interjút készített a Lángoló számára, így az online vagy a 2011-ben megjelent hat Lángoló Gitárok Magazinban megjelent írások is bekerültek a könyvbe. Amúgy összesen 69 zenekar illetve előadó 85 interjúja szerepel a kötetben, olyan nevek, mint például: Aerosmith, Alice In Chains, Faith No More, Marky Ramone, Primus, Queens of the Stone Age, Rammstein, Red Hot Chili Peppers, Tricky, Slayer, Stereo MC’s, vagy magyar részről: Anima Sound System, Bёlga, Hangmás, HS7, Isten Háta Mögött, Ivan & the Parazol, Kiscsillag, Nemjuci, Quimby, Sena, Sexepil vagy a VHK. A Nemdebárban a Nonstop Rock ’n’ Roll Interjúk bemutatóján életre is kel a kötet, mivel a könyvben szereplő zenészek közül a szerzők közreműködésével élőben eleveníti meg interjúját Horváth István „Pityesz” (exNeck Sprain, FreshFabrik), Linczényi Márk (the Kolin), Németh Juci (exNemjuci, Budapest Bár), Szűcs Krisztián (exHS7, Szűcsinger, Budapest Bár, NAZA), Simon Bálint és Vitáris Iván (Ivan & the Parazol). Az estet a tavalyi Nagy-Szín-Pad!-győztes Bohemian Betyars zárja egy akusztikus szettel.


könyv hír



2017.04.14. 12:59 – Lángoló Gitárok

Undertaking – V12BB4U demopremier 29 évvel később

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

utg_logo_nelkul.jpg

Majdnem pontosan két évvel ezelőtt adtunk hírt arról, hogy készülőben van az Undertaking-könyv, amely a nyolcvanas évek kultikus magyar thrash zenekarának történetét meséli majd el. Az alkalmanként nálunk is publikáló Dudich Ákos, illetve a korábbi basszusgitáros, Jakab Viktor által jegyzett, az elmúlt két év alatt közel 600 oldalra duzzadt kiadvány a napokban jelenik meg Undertaking – Thrash metal Magyarországon a rendszerváltás idején címmel. Hogy teljes legyen a kép, a könyv egy CD-mellékletet is tartalmaz, az Undertaking első és egyetlen demófelvételének remasterizált, bónuszdalokkal kiegészített változatával, amelyet a hajtás után először itt, a Lángoló Gitárokon hallgathattok meg!


premier könyv magyar újrakiadás hír remaster thrash metal undertaking



süti beállítások módosítása