2019.12.25. 21:45 – dankógábor

Ha Kanye West karácsonyra lemezt ígér, akkor az a lemez karácsonykor jönni fog

silver-kanye-west-mary-opera-00.jpg

Mikor nemrég Kanye West kiadta a Jesus Is King című lemezét, azt ígérte, hogy karácsonykor jön majd a Jesus Is Born lemez. Nem hazudott, egy hithű keresztény olyat nem is csinál, szóval tényleg itt az anyag. Igaz, nem teljesen úgy, ahogy azt az ember várta, mert a Jesus Is Born igazából nem is egy Kanye West-lemez. Nem is az ő neve alatt jött ki, hanem az általa vezetett, vagy összerakott, nem tudom már én, Sunday Service Choir adta ki. A rajta található 19 szám pedig nagyrészt az év során előadott istentiszteletes dalok kivonata, köztük Kanye West-számok gospel átirata. Oké, ennek a lemeznek most kellett megjelennie, ha már muszáj volt, de mi inkább a Dr Dre-vel közös valamit várnánk, hátha az végre izgalmas lesz. Már ha lesz.


kanye west



2019.11.19. 10:21 – dankógábor

Kanye West írt egy operát és Dr. Dre-vel dolgozik a Jesus Is King II-n

kanye-with-dr_-dre.png

Az opera annyira valóságos, hogy november 24-én be is mutatják a Hollywood Bowl-ban, Los Angelesben. Az opera Nebuchadnezzarról szól, aki az Újbabiloni Borodalom leghosszabban uralkodó vezetője volt, és West Isten mellett hozzá is szokta hasonlítani önmagát. Bár most ő inkább a világ legnagyobb művésze, akit Isten hozott létre azért, hogy az ő igéjét terjessze. Na mindegy, vissza az operára, amit Vanessa Beecroft rendez a zenét pedig természetesen a Kanye-féle Sunday Service szolgáltatja hozz Peter Colins és az Infinite Song mellett.


kanye west dr. dre



2019.11.08. 22:08 – dankógábor

Az apjával forgatott cuki videót Kanye West

Mai hír, hogy Kanye West át akarja nevezni magát Christian Genius Billionaire Kanye Westre, csak hogy mindenki tudja, hogy ő keresztény is, zseni is és még milliárdos is. Ez ugye ismét azt mutatja, hogy ez az ember egyáltalán nem normális. Aztán pár órával később jön egy videó, ami meg teljesen emberivé teszi a rappert. Elment ugyanis az apja hozzá, barangoltak egyet West birtokán, és ha már így volt, forgattak egy elég jól kinéző videót a nemrég megjelent lemez legjobb dalára. A végére pedig odabiggyesztette ezt:


kanye west



2019.10.30. 09:23 – dankógábor

Kanye West 68 millió dollárt kapott Istentől

Bizony, méghozzá azért, mert újjászületett keresztény lett belőle. Ezt James Corden Carpool Karaoke-jában mondta el, amit kivételesen nem autóban tartottak, hanem repülőn, útban egy Sunday Service fellépésre, körbevéve a gyülekezet éneklő tagjaival. És kivételesen vicces sem volt az adás, hanem inkább kínos a realitásérzékét teljesen elvesztett Westnek köszönhetően. A 68 millió dollárt például adóvisszatérítés formájában kapta Istentől, és még véletlenül sem azért, mert a nagy haverja Donald Trump, a gazdagok számára előnyös adószabályt alkotott, így egy csomó pénzt visszakaptak az amúgy is vagyonos emberek. Amúgy ott van fentebb a videó, aminek az elején Corden még próbál viccelődni, de aztán az ő fején is látszik, hogy nagyon nem érzi magát jól a helyzetben, gospel kórus ide, gospel kórus oda. Mellesleg Corden tavaly nyáron elárulta, hogy West 45 ezer dollárt kárt okozott neki azzal, hogy korábban állandóan lemondta a rendes Carpool Karaoke adást, szóval lehet ezért sem őszinte a mosolya. Lentebb meg egy élő felvétel is van, hogy legyen valami az új lemezéről is a posztban:


kanye west



2019.10.26. 11:24 – dankógábor

Itt az új Kanye West-lemez - Meg az új Mayhem is

Kanye West az utolsó pillanatig kevergette a lemezét, mígnem a saját maga bejelentett időpontot is lekéste, így nem tudott csütörtök éjfélkor megjelenni az új nagylemeze. De nem várt tovább valami szimbolikus időpontra, magyar idő szerint péntek délután mindenhová felkerült a gospeles Jesus Is King, ami amúgy első nekifutásra nem is rossz. Jobb mint a ye című előző, de az biztos, hogy West úgy tud a csúcson álldogálni meglehetősen bambán, hogy kommersznek semmiféleképpen nem lehet mondani, amit csinál, plusz kissé bolond is. Ráadásul állítólag karácsonykor, Jézus születésének időpontjában kiad majd még egy albumot Jesus Is Lord címmel, de ne igyunk előre a medve bőrére avagy nyugtával dicsérjük a napot.


kanye west mayhem



2019.10.21. 15:28 – dankógábor

Kanye West szerint a rap az ördög zenéje + jön az új lemeze

Kanye West egy ideje teljesen rácsavarodott a vallási dolgokra. Na nem úgy, hogy magát Jézusnak aposztrofálja, ahogy szokta a nagy istenkomplexusában, hanem olyan, mint aki tényleg megtért. Jó ideje gyakorlatilag vasárnapi miséket tart Sunday Service címmel (a nevet megpróbálta levédetni, de nem ment), ahol gospelben tolják a popslágereket, még Nirvanát is énekeltek, meg úgy általában imádják Istent. Most a lelkipásztora, Adam Tyson árulta el, hogy egy gyónásban West azt mondta, kiszáll a rapből, mert az az ördög zenéje. Erre Tyson felvilágosította Westet, hogy a rap csak egy műfaji besorolás, és simán rappelhet Istenről, szóval inkább ne tékozolja el az Istentől kapott tehetségét. (Itt felmerül a kérdés, hogy egy lelkipásztor mit beszéli ki azt, aki meggyónt neki, de ne vesszünk el a részletekben.) A lényeg, hogy West továbbra is rappel, és állítólag pénteken jön az új lemeze Jesus Is King címmel, ami egyrészt most kivételesen nem önmagára utal, hanem a bibliai Jézusra, másrészt ezen is gospel lesz, harmadrészt korábban már volt úgy, hogy jön a lemez, mégsem jött, szóval érdemes fenntartásokkal kezelni a dolgot, bár ezt most nem a felesége dumálta el, hanem ő maga tette ki a Twitterre. És még film is lesz belőle, aminek már trailere is van:


kanye west



2018.11.09. 16:58 – dankógábor

Lövöldöztek Kanye West és 6ix9ine videóforgatásának helyszínén

6ix9ine.jpeg

West és 6ix9ine éppen egy Beverly Hills-i házban tartózkodott, amikor valakik vagy valakik nyolc lövést adtak le házra, írja a TMZ. Az egyik golyó átütötte a hálószoba ablakát, de senki nem sérült meg tőle. Nicki Minaj szintén szerepel a videóban, de ő éppen nem volt a helyszínen. Augusztusban szintén rálőttek egy forgatásra, ahol 6ix9ine éppen 50 Centtel fogatott. Az Brooklynban történt. Júliusban pedig valakik elrabolták, és jól megverték 6ix9ine-t, ami után a rapper kórházba is került, de senkit nem tartóztattak még le az eset miatt. Októberben pedig 6ix9ine testőrét lőtték meg egy étterem előtt, ahol éppen azt ünnepelték, hogy a most 22 éves 6ix9ine csak felfüggesztettet börtönt kapott, miután 2015-ben valami szexuális bűnesetbe keveredett, amiben gyermekkorú is részt vett. Hogy ki az a 6ix9ine? Tekerjetek lejjebb!


kanye west 6ix9ine



2018.10.12. 13:06 – Nihil_AK

Irodalmi percek - Leonard Cohen verset írt Kanye Westről

leonard-cohen-kanye.jpg

The Flame címmel látott napvilágot a 2016 novemberében elhunyt Leonard Cohen posztumusz verseskötete, melynek többek között az az érdekessége, hogy tartalmaz egy verset, amit az énekes zenész arról a művészről írt, akit korábban Kanyé Westnek hívtak. A vers, melynek címe "Kanye West nem Picasso", az amerikai énekes-dalszerző Amanda Shires Twitterén látott napvilágot, mi pedig úgy döntöttünk, közkinccsé tesszük. A folytatásban irodalmi igényességű magyar fordítást is kap a kedves közönség, érdemes tovább olvasni! 


jazz pop rock hiphop blues kanye west leonard cohen ye



2018.09.30. 19:33 – Nihil_AK

Nem ér a nevem - Kanye West mostantól Ye

kanye-and-lil-pump-perform-on-snl.png

Kanye West szombaton jelentette be a Twitteren, hogy mostantól nem Kanye West a neve, mindenki köteles őt YE névvel illetni. Persze nem egy zenészt ismerünk Puff Daddytől (fene tudja, most éppen hogy hívják), Snoop Doggig, aki már több nevet is viselt pályafutása során, de az embernek jogában áll olyan nevet felvenni, amilyet csak viselni akar, és ha valaki az akarja, úgy nevezzék, YE, akkor a büdös francba, ez egy szabad ország, itt ezt tiszteletben kell tartani, úgy nevezni őt, YE.


bulvár hiphop hír rap kanye west névváltozás ye name by name but not by nature