2020.01.31. 10:21 – dankógábor

Egyeseknek sokkoló lehet az új Katatonia-dal

katatonia_1.jpg

City Burials címmel áprilisban jelenik meg az új Katatonia. A svéd zenekar jó ideje hallgatott, némi tanácstalanság is tapasztalható volt a részükről a jövővel kapcsolatban, és nyilatkozták is, hogy újradefiniálnák magukat. Hát most megtették. A most megjelent Lacquer című daluk sok rajongót sokkolhat, ugyanis nem, hogy nem metál, de még csak nem is rock. Kicsit olyan, mintha egy Katatonia-dalból a Massive Attack csinált volna remixet. Többen amúgy az Ulvert is felemlegetik a szám kapcsán, és ez sem ördögtől való hasonlat. Mellesleg a dal ennek ellenére, vagy éppen ezért kiváló. Kiléptek a komfortzónájukból, és jót tett nekik. Remélem hasonló lesz az egész lemez.


katatonia



2017.08.17. 12:53 – dankógábor

A metálosok mennyországa és extrémsport-pályája - Ilyen volt idén a Wacken Open Air

img_7447.JPG

Talán 2004-ben sátoroztam utoljára fesztiválon. Nem volt szörnyű, de mivel 1996-tól kezdődően folyamatosan így laktam a fesztiválokon, úgy éreztem elég volt belőle. Hogy tizenhárom évvel később mi vitt rá arra, hogy mégis sátorral induljak el egy fesztiválra, nem tudom. Tény, hogy a Wacken Open Airre, mint a világ legnagyobb metálfesztiváljára már régóta kíváncsi voltam, de nagyon gyenge pillanatomban kellett elkapni ahhoz, hogy igent mondjak a bulira. Utána meg már nem volt visszaút. Nyugtattam magam, hogy legalább lesz Emperor, meg Morbid Angel, jó lesz ez, kibírom. Aztán végül nem csak kibírtam, de élveztem is, pedig a Morbid Angel még el is maradt. (Fotók: Kozmári Attila*)


metál beszámoló fesztivál henry rollins emperor mayhem katatonia 2017 wacken alice cooper prong nova prospect napalm death max cavalera possessed dillinger escape plan batushka iggor cavalera



2016.07.01. 10:01 – Lángoló

Irányított szakasz - öt frissnek számító lemez kritikája

Lángoló Lemezek

volbeat-press-2016_kicsi.jpg

Mielőtt jönne az uborkaszezon és beindul a meggyszedés 130 forint/kg átvételi áron, íme öt friss lemez kritikája. Ahogy az általában lenni szokott ismét nagy a szórás a pontszámokat illetően, és most kivételesen a Volbeat kapta a legkevesebbet a Vektor pedig a legtöbbet, teljesen megérdemelten. Menjetek inkább a kertbe, heverésszetek egy fa árnyéka alatt valami jó könyvvel és hallgassátok közben az alábbi zenék közül azt, amelyik szimpatikus.


vektor volbeat katatonia massive attack suede lemezkritikák



2014.04.09. 16:35 – Gnosis

...mindeközben a svéd bánatmetál világban...

Katatonia- Opeth- és Tiamat-hírek

Johan Edlund (a képen koponyás pólóban, mi másban) a Tiamat fő terroristája egy józanul eltöltött estéje után képtelen volt reggelig aludni és hajnali négy órakor a zenekar hivatalos Facebook oldalán egy bekezdésnyi búcsúlevélnek tűnő megjegyzésben tudatta a rajongókkal, hogy részéről inkább elhagyja csapatot. Mindezt úgy, hogy szarik bele, ha a többiek viszik tovább a nevet, ő már elfáradt, unja a banánt, szomorkodott eleget itt. Külön érdekesség, hogy még szmájlit is rakott a mondandója végére. Furák ezek a depigótok!


svéd opeth metal gothic doom katatonia tiamat



2012.08.31. 15:00 – Dankó János

Unalmas élőhalottak – Katatonia-lemezkritika

Katatonia - Dead Ends Kings
(Peaceville)

Az innovatív zenekarok, kevés kivételtől eltekintve, nem a teljes karrierjük alatt innovatívak. Tudni lehet, hogy mi lesz a következő lépésük, még akkor is, ha egyszer már 19-re lapot húztak, és össze is jött nekik a 21. A Katatonia évek óta saját magából építkezik, holott a hörgősmorgós doomzenét évek alatt hígította fel, sőt tette izgalmassá, pl. azzal, hogy dinamikussá tette a fáradt metált a Last Fair Deal Gone Down lemezen, és belenyúlt a rockzene más részeibe is az ezt követő lemezeken is.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (3,5/5)

lemezkritika rock metál dark doom katatonia



2012.08.29. 16:13 – Lángoló Gitárok

Dead End Kings - Meghallgatható az új Katatonia-lemez

katatonia_Dead_End_Kings.jpgA napokban jelent meg a Katatonia új, Dead End Kings nagylemeze, ami három évvel az előző Night Is the New Day után jelenik meg. Jonas Renkse énekes szerint a svéd zenekar maradt a doom-gothic vonalon, de új elemek bevonásával sikerült egy friss albumot írniuk, amivel nem ismétlik magukat. Elmondta, hogy most kifejezetten intenzíven, és megtervezés nélkül rakták össze a dalokat, és még mindig éhesek az új zenékre. A lemezt a hajtás után meg lehet hallgatni.


rock metál hír dark katatonia



2012.06.22. 08:00 – Lángoló Gitárok

Dead Letters - Új Katatonia-dal

katatonia.jpgAugusztus végén jelenik meg a svéd Katatonia új nagylemeze a Dead End Kings, amin még a gatheringes Silje Wergeland is közreműködik. Egy új dalt már meg is mutatott a csapat, amihez még egy dalszöveges videót is készítettek, amit a CD kiadványban található extra fotókkal és borítókkal is megspékeltek. A Blabbermouth-on a tagok fűztek is egy-két dolgot a közelgő lemezhez, többek között Anders Nyström mondta azt, hogy egyes számok között akkora különbség lesz, hogy külön műfaji kategóriákba lehetne sorolni őket. Emiatt - tette hozzá - lehet egyeseknek több hallgatásra lesz szükségük, hogy igazán megfogja őket, viszont emiatt sokkal időtállóbb lesz az alkotás. A dalszövegekre is kitért röviden: nem lesznek túl bonyolultak, inkább direktek a könnyű feldolgozhatóság érdekében, miközben az üzenet végig bele lesz kódolva a sorok közé. Hajtás után pedig jöjjön az új Dead Letters dal és hozzá a szöveges videó.


metál hír katatonia



2012.05.04. 16:00 – Lángoló Gitárok

For My Demons - Katatonia-feldolgozás a Shiningtól

Lots of Girls Gonna Get Hurt címmel május 16-án jelenik meg az új Shining-EP, ami kizárólag feldolgozásokat tartalmaz majd majd olyan zenekaroktól, mint a Kent, az Imperiet, a Poets Of The Fall és a Katatonia. Utóbbi csapattól a For My Demonst gondolta újra a kattant agyú Niklas Kvarforth vezette svéd csapat, ráadásul ezt akár már itt a Lángoló Gitárokon is meg lehet hallgatni a hajtás után.


metál hír black dark shining katatonia



2010.03.06. 13:42 – Dankó Gábor

Öt nő és egy nagy rakéta - klipmegosztás

Magyar vonatkozású klip a héten csak egy van, de maga a zenekar ott sem hazai, csak a dobosa, Pándi Balázs. Új projektjén, a Wormskullon kívül lesz még ma popos Goldfrapp, széttördelt Dillinger Escape Plan, betiltott Mudvayne, sötét felleges Katatonia, csajénekes Omar Rodriguez Lopez trió, valamint az OK Go figyelemre méltó, ezerszer megnézhető klipje. Erre tovább:


goldfrapp ok go klip katatonia mudvayne klipmegosztás omar rodriguez lopez dillinger escape plan wormskull