2012.10.24. 12:00 – Lángoló Gitárok

Hét perc alatt kelt el az összes jegy a Rolling Stones londoni koncertjeire

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rolling-stones-2012-red-carpet-660-invision-handout1.jpgMindössze hét perc alatt elkapkodták mind a 33 ezer jegyet a Rolling Stones idei két londoni koncertjére, amikre már így is száz font körül volt a legolcsóbb belépő. Az interneten már ezer fontos áron árulják őket, de az eBayen 5800-ért is vásárolható páros jegy. Egyesek szerint erről a Ticketmaster jegyárusító iroda a felelős, akik miután állításuk szerint eladták az összes belépőt, egy másik oldalra irányítják az érdeklődőket, ahol sokszor harmincszoros áron kínálják a Rolling Stones-jegyeket. Ráadásul ez a honlap az említett cég tulajdonában van, ezért teljesen jogosan tehetik fel a kérdést a rajongók, hogy vajon mennyire etikus ilyen módszerrel kisajtolni még több pénzt a Jaggerékre kiéhezett fanatikusokból. A Ticketmaster tagadja a vádakat, mivel a másik honlapon nem ők árulják a jegyeket, hanem a felhasználók bocsátják áruba az eladásra szánt belépőket. Keith Richard korábban beszélt arról, hogy nagyon nem szeretné, ha áron felül kerülnének piacra a Stones-belépők igaz, a zenekar nagyjából 16 millió fontos bevételt remél az eddig meghirdetett négy koncerekből, amik további kisebb fellépésekkel egészülnek ki.


rock hír mick jagger rolling stones ronnie wood keith richards



2012.10.15. 14:44 – Gitárok

Négy koncertet jelentett be a Rolling Stones

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

stones4.jpgAhogy az Keith Richards korábban elpletykálta, immáron hivatalosan is bejelentették: két-két alkalommal fellép a Rolling Stones New Jerseyben és Londonban. Először november 25-én és 29-én a londoni O2 Arenában zenélnek, majd decemberben a New Jerseyban található Prudential Centerben adnak koncertet 13-án és 15-én. Ezzel - és két új dallal illetve egy dokumentumfilmmel - ünnepli a zenekar fennállásának 50. évfordulóját, a londoni koncertre a jegyeket pénteken kezdik árusítani, jövőhét péntektől pedig a New Jersey-i fellépés belépőit lehet megvenni. Mick Jagger arra is utalt, hogy egy-két ismerős arc is feltűnik majd vendégként a színpadon, de az ő személyük kilétéről egyelőre még pletyka szinten sincs információ. Arról viszont van, hogy a Doom and Gloom után One More Shot lesz a címe az új szerzeményüknek, és Jagger szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a most bejelentett négy fellépést akár egy egész turné kövesse. A koncertbejelentéshez humorosnak szánt videó is készült, amit megmutatunk a hajtás után.


rock koncert hír mick jagger rolling stones keith richards



2012.10.09. 11:04 – Lángoló Gitárok

Londonban és New Yorkban már biztosan koncertezik a Rolling Stones, legalábbis Keith Richards szerint

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rollingstonesprgb100112.jpgKeith Richards nemrég elszólta magát arról, hogy több londoni és New York-i fellépés is le van már szervezve a Rolling Stonesnak, de konkrét dátumokkal még nem tudott szolgálni. Nyáron ugyebár ülést tartott a zenekar, ahol szóba került többek között új dalok rögzítése és pár koncert lehetősége is. A gitáros szerint nagyon jól haladnak a próbákkal, és ennyi idő után is elég nekik mindössze két nap együtt, hogy az a bizonyos démon előtörjön belőlük. Az idén 50 éves együttesről ősszel mutatnak be egy új dokumentumfilmet és novemberben egy ünnepi válogatáslemez részeként két új dalt is megjelentetnek.


rock hír rock and roll rolling stones keith richards



2012.06.26. 10:54 – Lángoló Gitárok

Új Rolling Stones-dalok jöhetnek Jack White felügyeletével?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rolling-stones-remain-tight-lipped-over-2012-50th-anniversary-world-tour1.jpgA Rolling Stone magazin nemrég Keith Richardsszal beszélgetett, ahol szóba kerül pár évvel ezelőtti közös munkája Jack White-tal. A veterán gitárost arról kérdezték, hogy kettőjük stúdiózásának lesz-e eredménye, amire Richards annyit mondott, hogy ha rajta múlna, szívesen megjelentetné a kollaborációból született alkotásokat. Richards júliusban egyébként Londonba utazik, ahol a többi Rolling Stones-taggal tartanak gyűlést, hogy megbeszéljék az 50. évfordulójukkal kapcsolatos teendőket, illetve új zenékről is szó lesz. A gitáros azt is elmondta, hogy részéről nagyon szeretné, hogy ha újra összeállna a társaság és megnéznék, tudnak-e még ő új dalokat írni, mivel neki nagyon sok kedve lenne hozzá. Arra a kérdésre, hogy esetleg ezeket a felvételeket a jó ideje producerként is dolgozó Jack White felügyelné, mindössze annyit mondott, hogy lehetséges, ő nyitott minden hasonló kezdeményezésre. További hír, hogy a Rolling Stones és Muddy Waters legendás chicagói koncertje júliusban megjelenik CD-n, DVD-n és bakeliten is.


hír rock and roll rolling stones jack white keith richards



2011.09.23. 13:20 – Hirdetés

Nyerd meg Keith Richards önéletrajzát!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nemrég jelent meg magyarul is a Rolling Stones gitárosának önéletrajza, Keith Richardsznak, Élet címmel. A kegyetlenül őszinte könyvből bárki megtudhatja első kézből, milyen is a világ legnagyobb rocksztárjának lenni, mellesleg megtudhatjuk, mit gondol zenésztársairól, beszél a magánéletéről, és persze a drogokhoz fűződő viszonyáról is. Mi abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy két példány is a kezeink közé került a Cartaphilus Könyvkiadó által terjesztett könyvből, amit most jótékonyan szétosztunk köztetek! Ahhoz, hogy tiétek lehessen az egyik, mindössze annyit kell tennetek, hogy lájkoljátok a Lángoló Gitárokat Facebookon, majd ha ezzel megvagytok, dobtok egy e-mailt a jatek@langologitarok.hu címre, amiben megválaszoljátok ezt az egyszerű kérdést: Mikor született Keith Richards? A mail tárgya mindenképp "Keith Richards-játék" legyen! A válaszokat szeptember 28-ig várjuk!


játék keith richards



2011.02.10. 15:00 – lánggitár

Egy pöcs miatt maradhat el a Rolling Stones-turné

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Komoly veszélybe került a Rolling Stones turnéja belső ellentétek, illetve egy kritizált méretű farok miatt. Keith Richards tavaly ősszel megjelent, Life című önéletrajzában ugyanis megemlítette, hogy Mick Jaggernek kis farka van, amiért a frontember állítólag meglehetősen dühös zenésztársára. Egy név nélküli forrás szerint, bár Jagger elolvasta a már megjelenése előtt botrányosnak kikiáltott életrajzot, eleinte semmi gondja nem volt vele, most mégis ez az oka annak, hogy le fogja mondani a tervezett koncerteket. Mint ismeretes, a Stones elvileg idén indulna lassan fél évszázados fennállásának utolsó koncertkörútjára, aminek keretében a szervezők őket akarják felléptetni a 2012-es Londoni Olimpia megnyitóján is. Jagger egyébként a kifogásolt részt leszámítva unalmasnak nevezte Richards könyvét.


hír mick jagger rolling stones keith richards



2010.10.12. 09:29 – lánggitár

Keith Richards tanácsot ad Pete Dohertynek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Rolling Stones gitáros/legenda Keith Richards jól láthatóan a téma szakértőjeként adott tanácsot Pete Dohertynek, és Amy Winheouse-nak is a droghasználattal kapcsolatban. "Ahogy látom, Pete Doherty, és Amy Winehouse ugyanabból az okból drogozik, mint amilyenből mi tettük. Csak annyit tanácsolnék, hogy drogozz a szabadidődben, ha épp ahhoz van kedved, de ne keverd őket. Beszéltem erről Pete-el röviden, de mindegy is. Ha kevered, elbuksz rajta, mint annyi más ember. Túl sok barátomat láttam már így." Arról, hogy az ifjú junkie-k megfogadták-e a tanácsot, nincs hírünk.


hír pete doherty amy winehouse rolling stones keith richards



2009.09.03. 11:05 – lánggitár

Keith Richards és Jack White kapcsolatban vannak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jack White ismét hősökkel dolgozik együtt. Jimmy Page és Edge után most a Rolling Stones ikonjával, Keith Richardsal zenélnek. Ennek eredménye is van: "Szeretek Jackel dolgozni. Készítettünk is már pár dalt." - nyilatkozta kicsit szűkszavúan Richards. Arra a kérdésre, hogy mi igaz abból a híresztelésből, hogy White lenne a producere az új Stones-lemeznek, kitérő választ adott: "Nem tudom tovább táplálni a hreszteléseket. Annyit mondhatok, hogy Jack és én kapcsolatban vagyunk." A Stonesal amúgy még történnek dolgok, hiszen hamarosan újra megjelenik az Exile on Main St. bónuszdalokkal feltuningolt változata, Richards pedig James Foxal közösen ír önéletrajzot. "Próbálok felidézni dolgokat, de nagyon nehéz..."


hír jack white keith richards the rolling stones



süti beállítások módosítása