Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ha Roky Ericksont a Sun Ra Arkestra kísérné, vagy ha James Brown helyettesítené Lou Reedet a The Velvet Underground élén, a végeredmény akár a King Khan & The Shrines is lehetne. A cirkuszi garázspunkot soullal és r&b-vel vegyítő kilencfős bazári garázsprodukció minden fellépése egyszerre izzasztó klubkoncert, voodoo szertartás és valóságos házibuli. Erről a hazai közönség három éve a Kuplungban már meggyőződhetett, idén júniusban pedig az A38 Hajóra tér vissza a garázsrock-sámán és zenekara, hogy bebizonyítsák: nem csak a The Sonicsnak áll jól a fúvósokkal megtámogatott gitárzene.

Szeptemberben új lemez jelenik meg a King Khan & the Shrinestól, amiről itt az első dal Born to Die címmel. A kanadai King Khan a Shrinesszal utoljára 2008-ban hozott ki rendes stúdióalbumot, azóta körülbelül félévente cserélgeti a zenekarait, hol a BBQ Show-val dolgozik, hol a Black Lips-tagokkal is alakult almighty Defenderst, utóbbi időben pedig s Tandoori Knight and the Black Jaspers mellett Method Mannel és GZA-val ügyködnek a Wu-Tang Clan első nagylemezének a fúziós dzsessz átiratán. Az őszi albummegjelenésig még sokat kell várni, addig az új szám mellett ajánljuk még a májusban megjelent Adult Swim tévécsatorna
Aki esetleg lemaradt volna a
Napokig lehetne mesélni arról, miért a Cartoon Network késő esti műsorsávjának számító Adult Swim tévécsatorna a legkirályabb dolog a televíziósban, de most csak elég ha annyit mondunk, hogy május 6-án külön ingyenes garázsrock válogatáslemezt jelentetnek meg, amin olyan általunk is nagyon kedvelt zenekarok szerepelnek egy-egy új dallal, mint a Black Lips, a JEFF the Brotherhood, a Thee Oh Sees vagy a Bass Drum of Death. Közülük több már meg is hallgatható a megjelenés előtt, például a Black Lips Cruising című dögös szerzeménye, a Thee Oh Sees vadulása a Devil Againban illetve Mikal Cronin zajháborúja a Better Manben. A hajtás után megmutatjuk az említett számokat illetve a nemsokára megjelenő Garage Swim válogatáslemez teljes dallistáját is.
Szombaton rangsoroltuk 2012 legjobb, egyben legnépszerűbb videót, amik közül így is kimaradt számos remekbe szabott alkotás, ami talán nem kapott olyan kellő publicitást, mint amit megérdemelt volna. A mostani top 20-as listánkon tehát olyan klipeket mutatunk be, amiket mi személy szerint nagyon kedveltünk és sajnáltuk volna, ha ezek kiemelése nélkül ér véget az idei év. Aki az előző válogatásból esetleg hiányolta volna a gitárzenét, az most örülhet, mivel itt talál majd bőven belőlük.
Úgy néz ki a hőség mindenkiből egészen furcsa dolgokat hoz ki. King Khan & The Shrinesból például egy elmebeteg szuperhősös sztorit, benne egy nagyon nem szimpatikus Jézus-utánzattal, a Slaughterhouse pedig az év egyik legborzalmasabb dance sláger feldolgozását vegyíti egy elképesztően vicces Eminem-gegparádéval. A Beirut elvarázsolt vizekre evez a meleg elől, a Volkova Sisters pedig egy vörös szobába zárkózik. A Pilvaker All-Stars rapperei mezei parasztgyerekekként udvarolnak, miközben a The Shins bemenekült egy erdei kunyhóba. Kitty Pryde pedig a legfurcsább Z-generációs rapzenét mutatja be, amilyenhez hasonlót tényleg nem nagyon lehet hallani illetve látni.