2018.10.26. 16:16 – m.adi

Inog a szobor – Lovasi '18 a Barba Negrában

2010 – Kispál és a Borz-búcsúkoncert. 2014 – három évig újra lesznek Kispál-fellépések, a zenekar korszakait feldolgozva, sőt, évente egy-két új dal is. 2017 – új dalok ugyan nem lettek, de eltelt a három év, és jó volt, a zenekar pedig idén pont harminc éves. Lovasi meg ötven, és hát egy újabb Kispál-koncert már azért elég szerencsétlen lenne, legyen ez most Lovasi András-életműkoncert, Lovasi 50. 2018 – hagyjuk már ezt az apropókeresést, Lovasi ’18, és kész. (A nyitóképet Mándy Emese készítette tavaly, a Fishing on Orfűn.)


koncert kiscsillag lovasi andrás kispál és a borz



2018.10.02. 15:32 – Kovács.Attila

Zsuzsa, Kornél, Péter és a Kiscsillag a Madách Színházban

kcs_13.jpg

Október első napján a Kiscsillag Idáig tudom a történetet című popszappanoperájával folytatódott a Madách Rockfesztivál. Bár ez az anyag távolról sem nevezhető újnak, a tegnap esti előadás mégis kivételes alkalomnak volt tekinthető, hiszen ezúttal három színművész, Parti Nóra, Hevér Gábor és Szatory Dávid közreműködött a Földes Eszter által rendezett színpadi változatban.


pop rock beszámoló színház kiscsillag lovasi andrás madách színház leskovics gábor madách rockfesztivál



2018.10.01. 14:15 – Lángoló Gitárok

Madách Rockfesztivál – Programajánló a második hétre

kiscsillag_2.jpg

Túl vagyunk a Madách Rockfesztivál első hetén, de még korántsem értünk a végére. Ezen a héten jön a Kiscsillag, akik az Idáig tudom a történetet színpadi változatát mutatják be ma este, megkezdődnek az "Ez mind én vagyok" sorozat színpadi beszélgetései a Tankcsapda és Müller Péter Sziámi részvételével, a Madách Stúdió Színpadán pedig fellép a Sonya, valamint a Richie And The Mops. Programajánló a hajtás után!


programajánló rock hír kiscsillag tankcsapda nyereményjáték müller péter sziámi madách színház sonya madách rockfesztivál richie and the mops



2017.11.12. 17:10 – Kovács.Attila

Spontán táncparkettek szpartakiádja - Lovasi 50 koncert a Budapest Arénában

img_0010.jpg

Bevallom, én egyfajta maximálisra hizlalt csendesülős koncertre készültem, és az első pár dal alatt még azt gondoltam, az is lesz, hiszen Lovasi András és zenésztársai decens zakós, inges, nadrágtartós outfitben kezdtek bele a Hang és fénybe. Hamar kiderült azonban, hogy az első ötven év dalait akárhogy is hangszerelik, a közönség így vagy úgy, de szórakozni fog teljes erőbedobással, pláne ha a mára nemzedéki himnuszokká avanzsált Kispál-dalok legalább a műsor felét teszik ki. (Fotók: Kozmári Attila)


koncert beszámoló kiscsillag évforduló lovasi andrás kispál és a borz kispál andrás budapest aréna



2017.08.10. 16:06 – Lángoló

Napi SZIN, harmadik rész - Programok péntekre, Innától a Supernemig

img_4454.jpg

Ez a hét sem telhet el SZIN programajánló nélkül, hiszen már alig két hét van hátra a fesztiválig. A pénteki napon olyan zenekarok várják a fesztiválozókat, mint a Kiscsillag, az Esti Kornél, a Mary Popkids, a Supernem, vagy a Junkies, és lesz egy nemzetközi sztárfellépő is INNA személyében. További infók a hajtás után.


fesztivál kiscsillag inna szin supernem szegedi ifjúsági napok mary popkids progamajánló



2017.06.26. 10:01 – Magyar Ádám

Megnőtt a Fishing, de a lényege még megvan

dsc_0402.jpg

Idén már tizedik alkalommal rendezték meg a Fishing On Orfűt a Mecsek lankáin, ebből az alkalomból pedig több újítással is készültek a szervezők. Ezek szerencsére szinte mind jól sültek el, és így összességében a fesztivál még mindig megmaradt annak az alternatív zenei erdei iskolának, aminek indult, a megszokott zenekarokkal és a megszokott kellemes hangulattal. Fesztiválbeszámoló. (Fotók: Biró Edina)


fesztivál kiscsillag quimby bérczesi róbert fishing on orfű péterfy bori & love band koncerbeszámoló hó márton



2016.12.01. 13:03 – Magyar Ádám

Magyarország egyetlen és egyben legjobb artrock-zenekara – interjú Lovasi Andrással

Fél év elteltével ma és holnap ismét színpadra kerül a Kiscsillag koncertszínháza, a Semmi konferencia, ezúttal a MOM Kulturális Központban. Ebből az alkalomból beszélgettünk egyet Lovasi Andrással, de persze nem csak erről, hanem például a Kispál korai külföldi lehetőségeiről és visszatérő turnéjáról, a magyar társadalom mai helyzetéről, na meg arról is, hogy miért nem szeretnek a művészek közéleti kérdésekről nyilatkozni.


interjú kiscsillag lovasi andrás semmi konferencia



2015.02.13. 12:06 – Lángoló

Május végén ismét Feszt!Eger Fesztivál

helyszin1.png

A honi pop-alter-rock szcéna élvonalát felvonultató Feszt!Eger Fesztivál (F!EF) – az ország egyik legfiatalabb zenei eseménye – május 28-30. között várja látogatóit a “legizgalmasabb hazai fesztiválhelyszínen”, a lélegzetelállítóan szép, bányaudvarok és borospincék közvetlen szomszédságában fekvő Bolyki Völgyben, Eger mellett.


ajánló fesztivál program kiscsillag tankcsapda quimby road irie maffia péterfy bori feszt!eger