2019.11.07. 10:00 – dankógábor

Hivatalos! - A KISS elbúcsúzik Magyarországtól is

kiss_promo_0307_k.jpg

Az elmúlt napok dátumszivárgásai után nem túl nagy meglepetés, hogy a KISS valóban, hivatalosan megerősítve is koncertet ad jövőre Budapesten. A kiszivárgott dátum is pontos, tehát a zenekar 2020. július 16-án lép fel a Papp László Sportarénában. Sokkal többet nem nagyon kell erről mondani, hiszen az egyik legnagyobb rocklegendáról beszélünk, ahol Gene Simmons basszusgitáros-énekes személyében még magyar származásról is beszélhetünk (annyira, hogy soha nem élt Magyarországon, mégis képes magyarul nyilatkozni). Simmons mondta egyébként azt is, hogy feltett szándéka, hogy Magyarországtól is elköszönjenek, és úgy tűnik, ezt be is tartja. Egyébként a KISS állítólag nem oszlik fel, csak koncertezni nem fognak, ami kicsit furcsa, lévén a grandiózus színpadi show a lényegük. Mindegy, a lényeg, hogy jönnek, még egyszer, utoljára. 


kiss



2018.07.10. 16:42 – Nihil_AK

Szexuális zaklatással vádolták meg Gene Simmonst is

gene_simmons.jpg

Ahogy az lenni szokott, sok hasonló impulzus egy idő után immunissá tesz, így már meg sem lepődünk azon, hogy Maynard James Keenan nemrég kipattant ügye után most Gene Simmonst, a Kiss basszusgitáros-énekesét vádolja egy közelebbről meg nem nevezett újságíró hölgy nemi erőszakkal. Természetesen per is lett az ügyből. 


rock bulvár hír kiss metal szexuális zaklatás gene simmons



2016.09.15. 11:15 – Nihil_AK

Mechanical Animalize - Évfordulós Marilyn Manson és Kiss-lemezek

Napi könnyű

marilyn-manson-mechanical-animals-1998-ralis-kahn.jpg

Szeptember 15. A magyar képviselőház eltörli a szőlődézsmát. Franciaországban a Somme-i csatában először használnak tankot. Alexander Flemming felfedezi a penicillin antibiotikumi hatását, megalakul a Greenpeace. Megszületik James Fenimore Cooper, életét veszti Johnny Ramone. Megjelenik a Kiss Animalize című lemeze, és a Mechanical Animals Marilyn Mansontól.


kiss évforduló napi david hasselhoff marilyn manson mechanical animals napi könnyű animalize mark st john



2013.06.04. 19:36 – Lángoló Gitárok

Gene Simmons szerint jön a KISS Magyarországra

KISS-live-at-Allphones-Arena-0881.jpgEgy figyelmes olvasónk küldte nekünk azt a videót, amiben a KISS egy étteremmegnyitón zenél (maszk nélkül), előtte azonban Gene Simmons beszél magyarul a kamerába. Először arról mesél, hogy édesanyja Magyarországon született, aztán bejelenti, hogy jönnek hozzánk, majd szintén magyarul mutatja be a felé sétáló Paul Stanleyt, aki erre kissé értetlen fejjel reagál. Simmons mókás akcentusával lehetséges, hogy egy magyarországi KISS-koncertre utalt, de mi erről egyelőre nem hallottunk semmit, pedig az USA-HUN TV felvételét már május 13-án feltöltötték. Mindenesetre ha egy étterembe el lehet hívni haknizni a KISS-t, akkor Magyarországra sem lehet már olyan nehéz, pláne ha Simmons is ennyire szeretné. A magyar nyelvű Gene Simmons-megszólalást megmutatjuk a hajtás után.


rock hír kiss gene simmons



2012.12.18. 14:11 – Lángoló Gitárok

Ismét képregény készül a Kissből

kiss4.jpgJövőre négyrészes képregénysorozat jelenik meg a Kiss karaktereiből, így külön részt kap Demon, Starchild, Catman és Spaceman is. Az első rész már biztos Gene Simmons Demon karakteréről szól majd, aminek történetét Simmons '78-as szólóalbumán szereplő Radioactive című dal ihlette. Ez nem az első eset, hogy képregény készül a zenekarból, hiszen 1997 és 2000 között jött ki a Kiss Psycho Circus, amelyet ugyanaz az Angel Medina rajzolt, aki a jövőre boltokba sorozatot is fogja. Az IDW kiadó egyik vezetője szerint Simmons Demonje lesz a nagybetűs Apokalipszis egyik lovasa, de azt egyelőre nem tudni, hogy többi szereplőt a korábbi vagy esetleg a mostani tagokról mintázzák.


képregény hír kiss gene simmons angel media



2012.12.14. 15:39 – Lángoló Gitárok

Börtönben szexelne a Linkin Park énekesével Gene Simmons

gene2_1.jpgHa egyszer a sors úgy hozza, hogy egy börtönbe zárják Gene Simmonst és a Linkin Parkos Chester Bennington, akkor létrejöhet a rocktörténelem legcukibb rács mögötti love storyja. A Linkin Park énekese ugyanis egy rádiós interjúban azt mesélte, hogy első találkoza példaképével, Gene Simmonsszal kissé érdekesen alakult, mert amikor odalépett bemutatkozni a Kiss frontemberéhez, Simmons megragadta a vállát, és csak annyit mondott: "Te egy erős, tehetséges fiatalember vagy! Ha börtönben lennénk, szívesen szexelnék veled!" Az esetet Bennington zenésztársa, Mike Shinoda is alátámasztotta, aki az egészet a háttérből figyelte Shannon Tweet mellett. A hölgy régóta Simmons partnere, és Shinodának bizonygatta, hogy kedvese valóban képes lenne erre. Mi pedig kettőjük képzeletbeli börtönkalandjait valószínűleg napokig nem tudjuk kigyomlálni az agyunkból.


hír kiss linkin park gene simmons chester bennington



2012.11.08. 14:30 – Lángoló Gitárok

Kiss, Rammstein, HIM, Coal Chamber a 2013-as Nova Rockon

kissthetour01.jpgPontosabban az első fellépői a korábban már bejelentett Rammstein után. Nyilvánosságra kerül a jövőévi Nova Rock headlinereinek egy része, a német industrial óriás mellett már biztos, hogy koncertezik a fesztiválon a Kiss, a Volbeat, Him, az Airbourne, a Within Temptation, a Parkway Drive, a Bring Me The Horizon, a Coal Chamber és a Heaven's Basement. A nickelsdrorfi fesztivál június 14. és 16. között kerül megrendezésre és később további zenekarok bejelentése is várható természetesen.


rock metál fesztivál hír rammstein kiss nova rock



2012.10.24. 08:00 – Lángoló Gitárok

200 millió dollárt ajánlottak Gene Simmonsnak, hogy beszélje rá a Led Zeppelint a visszatérésre

gene.jpgEgy interjúban azt állította Gene Simmons nemrég, hogy 2-3 évvel ezelőtt 200 millió dollárt ajánlott neki egy koncertszervező, hogy valahogyan rávegye a Led Zeppelint a visszatérésre, és vele együtt egy turnéra is. A Kiss-frontembernek Jimmy Page-et és Robert Plantet kellett volna meggyőznie arról, hogy van az a pénz, amiért még nekik is érdemes újra színpadra állni együtt a 2007-es O2 Arenában adott koncertjük után. Simmons elmondása szerint erre az elejétől fogva nem látott esélyt, ugyanis Plant máig hajthatatlan az ügyben.


rock hír kiss led zeppelin gene simmons robert plant



2012.07.03. 10:23 – Lángoló Gitárok

Hell or Hallellujah - Új Kiss-kislemez

kisshellsingle.jpgOktóberben jelenik meg a Kiss sorrendben 20. nagylemeze, a Monster. Az albumon a két alapítótagon kívül (Gene Simmons és Paul Stanley) Eric Singer és Tommy Thayer játszik, akik már jó ideje átvették Ace Frehley és Peter Criss helyét. Simmons szerint semmi fiúkórus, billentyűs hangszerek vagy külsős dalszerzők nem lesznek a nagylemezen, mindent együtt készítettek. Az új kislemezt megünneplendő, a zenekar Londonba utazik egy jótékonysági fellépésre, ahol a háborúban megsérült katonákon segítenek. Simmons bevallása szerint az egész együttes hatalmas anglofil, akik szerint Nagy-Britanniának köszönhetőek a rockzene legnagyobb formációi, mint a Led Zeppelin, a Beatles, a Rolling Stones és a Who. A hivatalosan csak július 4-én megjelenő Hell or Hallelujah az első kislemez a Monsterről, de már most meghallgatható köszönhetően egy Youtube-felöltésnek, ehhez mindössze a tovább-gombra kell kattintani. FRISSÍTÉS: Idő közben megjelent a szám hivatalos dalszöveg-videója.


rock hír kiss



2012.03.22. 09:00 – Lángoló Gitárok

Közösen turnézik a Kiss és a Mötley Crüe, mert elegük van a jelenlegi popsztárokból

Közös turnét hirdetett az idei nyárra a Kiss és a Mötley Crüe, mégpedig abból az apropóból, hogy elmondásuk szerint rohadtul elegük van a jelenlegi popvilágból, az összes "karaokézó énekesnőből", minden csajból, akinek "A"-ra végződik a neve, és bár erről szóló véleménye illusztrációjaként Gene Simmons Rihannát szemelte ki, azért Tommy Lee hozzátette, őt speciel remek énekesnőnek tartják. Szóval a tervek szerint a Kiss és a Mötley majd megmutatja, hogyan is kell a koncertezést tisztességesen csinálni, merthogy amit manapság koncert címszó alatt lehet látni például egyes díjátadókon és más helyeken, az szerintük csak egy "hazug szarság", nem más mint táncosokkal és fényekkel felturbózott karaoke.


rock hír mötley crüe kiss tommy lee gene simmons



2012.02.24. 12:00 – Lángoló Gitárok

A Kiss énekese Whitney Houston halálával reklámozza cégét

Egészen sokkoló, ahogy Gene Simmons (balról a harmadik), a Kiss magyar származású basszusgitáros-énekese az alábbi videón átváltozik profi biztosítási ügynökké, bár ő tagadja, hogy az lenne. Simmons jelenleg az általa is alapított Cool Springs Life-ot reklámozza, ahol csak tudja. A cégről röviden csak annyit, hogy prémium életbiztosításokat ajánl gazdagoknak, illetve segít egy olyan stratégia kidolgozásában, ami megóvja az életünk alatt, kemény munkával elért dolgainkat, illetve biztosítja a hozzátartozóink jólétét, ha váratlanul jobb létre szenderülünk. Mindezzel nem lenne semmi baj, minden sztár azt csinál, amit akar nagy unalmában, csak éppen Simmons Whitney Houston halálával reklámozza a cég kihagyhatatlan ajánlatait. Az Izraelben született rocksztár végighaknizza az összes pénzügyi műsort, belemutat a kamerába, hogy kattintson mindenki a weblapjukra, majd elmondja, csak reméli, hogy Houstonnak volt valami hasonló biztosítása, mert kár lenne a szépen felépített életéért, a gyermekéért, a tőle már rég elvált Bobby Brownért, meg úgy a családjáért cakumpakk, és hogy most térjen észhez mindenki, mielőtt belealudna a fürdőkádba. Itt az egyik reklámfellépése.


rock whitney houston hír kiss gene simmons