2014.11.24. 17:33 – m.adi

Mintha a Szigeten lett volna – Klaxons-koncertbeszámoló

A Klaxons vasárnap este rövid időn belül már másodszor járt Budapesten. Ráadásul könnyen lehet, hogy utoljára, mert a zenekar tagjai október végén bejelentették, hogy nem turnéznak többet. A két koncert mégis teljesen más körülmények között lett megrendezve: az első még augusztusban a Sziget fesztiválon, egy tízezer fős sátorban, ami rendesen tele is volt a Sziget mindenféle nemzetiségű közönségével. A fesztiválon azon a napon sem ők voltak a legnagyobb fellépők, a figyelem nem csak feléjük irányult, bár ezzel együtt azért tényleg nagyon sokan voltak a koncerten. Akkor egy kiváló koncertet adott a Klaxons, annak ellenére is, hogy a hatalmas tömeg az élvezet rovására ment. A kérdés adta magát, hogy más környezetben, egy klubban, jóval kisebb helyen és jóval kisebb közönség előtt mit tud a zenekar.  


klaxons koncertbeszámoló



2014.11.20. 16:19 – m.adi

Vasárnap Budapesten lép fel a Klaxons

sanszos, hogy utoljára

Ahhoz, hogy az idei Sziget egyik legjobb buliját a Klaxons csinálja, csak az hiányzott, hogy egy kicsit kisebb legyen az A38 sátorban a népsűrűség. Talán a nagy tömegen felbuzdulva a srácok három hónappal később újra fellépnek Budapesten. Ráadásul könnyen lehet, hogy utoljára, mert október végén kiderült, hogy ez lesz az utolsó turnéjuk. Abba a hibába viszont nem estek bele a szervezők, hogy a Pecsába vagy esetleg az Arénába vigyék a koncertet, mint ahogy néhány jól sikerült szigetes fellépés után ezt láttuk már egyes zenekaroktól, akik a jegyeladásokat látva végül mégsem szálltak le Ferihegyen.


koncert klaxons



2014.09.16. 15:52 – dankógábor

Na, csinálhatunk megint Klaxons-interjút

Jönnek ugyanis az Akváriumba november 23-án, szóval végre igazi klubkoncertet adnak majd, már ha nem betegednek le, mint a Balaton Soundon annak idején. Mondjuk van is mit helyrehozniuk interjú ügyében, ennek a beszélgetésnek ugyanis nem sok értelme volt. A nu rave csapat az igazi nagy durranása az Akváriumnak, de lesz még az angolokon kívül egy csomó minden. Például Trentemøller, Robert Cray, Skindred, GusGus, Klingande vagy éppen Kadebostany. Ja, és George Ezra is visszatér majd a Klaxons utáni napon. Ő az a srác, aki azért lett ilyen hatalmas sztár nálunk, mert van egy Budapest című dala. Magyarok közül rájuk kell számítani többek között: Quimby, Irie Maffia, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Halott Pénz, Mary Popkids, Bohemian Betyars, Szabó Balázs Bandája, Subscribe, Fish!, Isten Háta Mögött, Insane, Budapest Voices illetve Ákos. Utóbbi természetesen zártkörű, belépőt csak nyerni lehet rá. Minden programról bővebben itt. (A fenti képeket az idei Szigeten készítette Martin Wanda.)


pop hír klaxons rave



2014.08.16. 16:53 – Lángoló Gitárok

Sátras kalandok - Sziget, harmadik nap

Sziget 2014

Végre befértünk az A38 sátorba. Többször is. Először a Palma Violetsre, akik teljesen élvezhető garázs rockot játszanak, jó dalokkal, tipikus brit, öltönyös kinézettel, és elég jó színpadi produkcióval. Aztán jött a Band Of Skulls, akik meg alapvetően ősrockot tolnak, de valamiért az indie-re fogékony közönség is vevő rájuk. Nem volt ez sem rossz, de a Palma Violetshez képest nagyon statikus volt a trió. Az este folyamán voltunk még ebben a hírhedt sátorban, de erről már alább. (Fotók: Martin Wanda)


klaxons kelis manic street preachers korn band of skulls palma violets



2012.02.07. 14:30 – Lángoló Gitárok

Fesztiválok helyett új lemezére koncentrál idén a Klaxons

Nemrég írtunk róla, hogy nem lesz hallható az idei nyári fesztiválokon az Arctic Monkeys, most pedig a Klaxons az, akikről kiderült, hogy a fesztiválok helyett idén inkább új albumukra összpontosítanak. A zenekar nemrég jelentette be, hogy hozzáláttak a 2010-ben kiadott Surfing The Void című albumukat követő harmadik nagylemezükhöz, és bár korábban néhány fesztivállal kapcsolatban felmerült a nevük, mostanra minden ilyen felkérést töröltek a naptárukból. Akik tehát mondjuk abban reménykedtek, hogy idén esetleg valahol hazánkban is hallhatják a londoni zenekart, azok erről nyugodtan letehetnek. Esetleges pozitívumként annyit tudunk elmondani, hogy a pletykák szerint a zenekar az egykori LCD Soundsystem agyával, James Murphyvel, valamint a Chemical Brothers tagjaival dolgozik az egyelőre cím nélküli új albumon.


rock fesztivál hír klaxons inde



2011.01.12. 11:45 – A Lángolók

A rossz ízlés határai - Ömlesztett anyag

A Black Eyed Peas nem csak borzasztó, de ráadásul az idegesítő will.i.am még világrengető újdonságként is harangozza be. A Gorillaz ingyenes lemeze promóciónak nagyszerű, lemeznek annál kevésbé. A Klaxons szintén ingyen hozzáférhető EP-je bemutatja, milyen sokra vihette volna a zenekar, ha bátrabban viselkedik. A Times Of Grace tagokban, és zenében is hasonlít a Killswitch Engage-hez. Az Amplifier sokmindenre hasonlít, viszont mégis hiánycikk az álatala képviselt vonal. Az idei első Ömlesztett anyag egyrészt tényleg pontos, másrészt szakítottunk az eddigi formulával, örüljetek neki ti is!


lemezkritika klaxons gorillaz black eyed peas ömlesztett anyag times of grace amplifier



2010.11.28. 10:00 – mista

Már megint jócsajok és egy bizarr orgia - klipmegosztás

A Chromeo tagjait rendőrnők alázzák, a Klaxons furcsán összenőtt emberekkel meztelenkedik, Sufjan Stevens desing-klippel támad, az Ektomorf gyártelepen zenél, az Intim Torna Illegál pedig albérletben lakik. Emellett megmutatjuk az Arcade Fire sokak által mesterműnek kikiáltott, neves rendező által készített új klipjét is. Jó zenék és érdekes videók kerültek eheti válogatásunkba, de itt van a Black Eyed Peas új klipje is, ahol nem is a látvány számít, mert ez a szánalmas will.i.am most már végleg kicsapta nálunk a biztosítékot.


klaxons klip chromeo black eyed peas arcade fire ektomorf klipmegosztás sufjan stevens intim torna illegál