2019.11.11. 11:40 – Lángoló Gitárok

Júniusban Korn és Gojira a Budapest Arénában

korn_shot_02_118.jpg

Jövő június második keddjén ismét Magyarországon lép fel a Korn, akik a The Nothing című lemezük turnéjával érkeznek majd Budapestre, a Papp László Budapest Sportarénába. A körútra ráadásul nem akármilyen vendégzenekart hoznak magukkal, hiszen az elmúlt évek legsikeresebb francia metálzenekara, Gojira is velük tart majd. A legutóbbi lemezről itt írtunk, a koncerthez kapcsolódó sajtóközleményt a hajtás után olvashatod. 


budapest programajánló koncert hír extrém metal progresszív korn turné gojira live nation budapest aréna



2019.09.30. 11:01 – -dj-

Nothing - Egybekezdéses ítélet a Korn új lemezéről

kornnothing.jpg

Egy Korn-lemez megjelenése ma már nem olyan zeneipari szenzáció, mint mondjuk a Follow The Leader idején volt 1998-ban. Szépen gyártják a lemezeket, kifejezetten sokat koncerteznek, kiszolgálják az amúgy stabilnak tűnő rajongótábort, de olyan megrázó erejű dolgokat nem tesznek le az asztalra, mint mondjuk a Life Is Peachy volt. Az új lemez is összetéveszthetetlenül Korn, minden összetevőjével együtt: van Davis-nyafogás rögtön az intróban, van sok húzós hip-hop groove, rajta sok röfögő riff, és bődületesen fogós refrének. Ez utóbbi a legfeltűnőbb. A refrének patikamérlegen lettek összerakva, egyszerűen nincs olyan, amelyik ne ütne. A produceri listát látva ez mondjuk nem is véletlen. Több dalszerző segítségével lettek kisimítva az egyenetlenségek, rendbetéve a rakoncátlankodó dallamok. Más kérdés, hogy még ha a tapasztaltabb fül ki is szúrja ezt az alaposságot, még neki is átjön, hogy ez egy szórakoztató lemez. Hibátlansága az egyetlen hibája. (4/5)


korn



2019.09.06. 13:13 – Nihil_AK

Hárompercnyi letisztultság a Korntól - Még egy új dal a jövő pénteken megjelenő lemezről

korn2019.jpg

Egy hét múlva, szeptember 13-án érkezik az új Korn, a Nothing, amiről a fiúk persze megint csepegtettek új dalt. Legutóbb, amikor a You'll Never Find Me kijött, azt átallottam mondani, hogy a lapra szerelt Korn-dal archetípusát szállították le nekünk, ehhez képest a pár hangból álló billentyűs témára, és egy arra pakolt, jól eltalált riffre építő Can You Hear Me inkább az ezredforduló környékén kijött lemezek hangulatosabb, dallamosabb vonalát idézi: nincs három perc az egész, letisztult, egyszerű szám, amihez hasonlót szintén írtak már, viszont mivel a refrén legalább annyira ragad, mint Mauser parancsnok haja az epoxigyantától, még a kissé túl sokszor hallott "never be the same again..." mantrát is megbocsátjuk a végén.


rock hír metal korn egyesült államok jonathan davis új dal



2019.06.28. 10:20 – Nihil_AK

"Nincs semmi félreértés, tipikus..." - Csak itt egy új dal a Korntól

korn_2019.jpg

Szeptember 13-án érkezik a Korn The Nothing címre keresztelt új lemeze, amelynek producere Nick Raskulinecz (Mastodon, Deftones, Alice in Chains, Rush, meg még úgy hatezer zenekar) volt. Az album felvezetőjeként - mert mi mindannyian kislemezt akarunk! - meg is érkezett egy új dal, a You'll Never Find Me, és van hozzá, ha nem is klip, vagy szöveges videó, de elég jól kinéző animált visualizer a lemezborítón szereplő drótfigurával. Azt nem tudjuk megmondani hirtelen, hogy honnan ilyen ismerős a refrén akkordmenete, az viszont biztos, hogy akik eddig szerették a zenekart, azok valószínűleg könnyen megbarátkoznak majd ezzel a dallal. Ugyanis ha lenne lapra szerelhető, bárki által összerakható Korn-dal az Ikeában, valószínűleg valami ilyesmit vinnénk haza a dobozban. Az összes alkatrészt nem sorolnánk végig Jonathan Davis védjegyszerű szövegritmizálásától a refrén előtti akkordbontásos kiálláson át a középrészt felvezető csibészeltetésig, de ha kedves olvasóink meghallgatják a szerzeményt, valószínűleg össze tudják majd rakni, mire gondoltunk - akár nylontasakra rejtett multifunkciós imbuszkulcs nélkül is. Ez természetesen nem kritika - mernénk mi olyat?! - mert azonnal beleül a fülbe ez a bő három és fél perc, ugyanakkor abban azért reménykedünk titkon, hogy ennél meglepőbb fejezetek is lesznek az anyagon. Dallista, borító, ismerkedési lehetőség a hajtás után!


video rock hír metal korn új dal



2018.09.30. 10:37 – Nihil_AK

Újra turnézik a KoRn, emellett saját márkás kávét is piacra dobtak

korn-920x584.jpg

Igazán nem lepődtünk meg rajta, hogy a KoRn is előrukkolt valamivel, ami több mint a szokásos "cédépólókazetta", meg ugye a zenekaros innivalók listája is szépen bővül a Trooper-sörtől a Wongraven pincészet boraiig. A gitáros, James "Munky" Shaffer szerint az ötletet az adta, hogy a zenekar rengeteget kávézik a turnékon, és ott aztán tényleg jól jön valami, ami gatyába rázza a csapatot.


kávé rock hír metal korn turné jonathan davis merch sajátmárkás



2017.04.19. 09:24 – dankógábor

Így nyomta Trujillo fia a Kornban

korntye.jpg

Sokan megkésett április elsejei viccnek hitték, de most már tény, hogy Robert Trujillo fia tényleg beszállt a Kornba. Lement ugyanis az első koncert Bogotában, ahol már Tye zenélt a meg nem határozott okból távol lévő Fieldy helyén. A srácot felállították arra az emelvényre, ahol általában a nem hivatalos Korn-tagok szoktak zenélni, de így legalább nem tűnt el a színpadon a Metallica-basszusgitáros fia. Szerencsére van videó is róla, szóval alább betettünk egy hivatalosat meg egy nem hivatalosat.


metál hír korn



2017.04.10. 10:14 – dankógábor

A Metallica basszusgitárosának 12 éves fia száll be a Kornba kisegíteni

tyerobtrujillo.jpg

A 12 éves Tye Trujillo eddig arról volt híres, hogy az apja, Robert Trujillo, a Metallica basszusgitárosa. Van ugyan neki saját zenekara, a The Helmets, de ezzel még nem értek el sikereket. Na de majd most, mivel a zenélést hatéves korában elkezdő srác lesz a Korn basszusgitárosa a zenekar dél-amerikai turnéján. Erre azért van szükség, mert Fieldynek közelebbről meg nem nevezett halaszthatatlan gondjai akadtak. Sokkal többet ehhez nem lehet hozzátenni, tessék megnézni a Helmets alábbi videóját!


metál hír metallica korn robert trujillo the helmets



2017.03.16. 11:38 – Nihil_AK

Jonathan Davis szerint a Korn nem metál

De azért érdemes elolvasni, mit is mondott pontosan

jonathan_davis_2.jpg

Úgy látszik, ez a hét már csak ilyen. Tegnapelőtt a Mastodon gitárosának nyilatkozatától volt hangos a net, most meg a Korn frontembere, Jonathan Davis mondott hasonlókat a 95.5 KLOS rádió Full Metal Jackie műsorában, csak ezúttal magukról, pont a Judas Priestet felhozva példaként az igazi metálra. Hát ki tud már ebben a bonyolult világban kiigazodni? Az interjú vonatkozó része, valamint a teljes hanganyag a hajtás után. 


metal nyilatkozat korn nu metal jonathan davis nem is metal



2017.02.23. 16:50 – dankógábor

Az amerikai hadseregnél betiltották az olyan szörnyű zenéket, mint a Nickelback, a Slipknot meg a Korn

Az NME vette észre az a twitteres posztot, ami ha kamu, akkor is vicces kicsit. A képen látható parancs szerint nem mehetnek olyan szörnyű zenék az egyik parancsnoki álláson, mint a 

  • Korn
  • Slipknot
  • Nickelback
  • Smashmouth
  • Creed

A tiltás nem csak a szolgálatra vonatkozik, hanem szabadidőben is tilos ezeket a zenéket hallgatni. Egyébként ez tök baromság, mert a parancsnok biztos nem hallotta az új Nickelback-számot, ami olyan kemény, hogy bárkit feltüzel egy csata előtt:


hír slipknot nickelback korn creed