Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az alábbi két videó (a lapozás után) pár hete került fel az eddigiekhez képest jelenleg éppen valami nagyon máson dolgozó La Roux zenekar VEVO-csatornájára. Az ilyen jellegű felvételek azok, amik kapcsán sokan arról szoktak értekezni, hogy bár eddig nem szerették az XY előadót/zenekart, de amióta hallották, hogy tényleg tud énekelni/zenélni, azóta bezzeg mennyire. Persze, ilyesmit nyilván csak zeneileg nagyon fogalmatlan emberek mondanak, és ez a két akusztikus verzió természetesen ahhoz is édeskevés, hogy bármiféle következtetést próbáljunk levonni a La Roux zenei jövőjét illetően, viszont egyszerűen tök jól hangzanak, úgyhogy kellemes vasárnap délutánt, tessék meghallgatni őket!
Elly Jackson elárulta, hogy a második La Roux-lemezt egy már működő indie-zenekarral közösen írja. Ez is arra enged következtetni, hogy a duó tényleg szakít a 2009-ben megjelent cím nélküli debütálás szintipopos irányvonalával. "Pár baráttal írom a lemez dalait, de nem mondom el, kik azok. Sikeresek, de nem Kings of Leon-szinten azok." - árulta el Jackson. A pletykák szerint a társak nem mások, mint az épp szintén második lemezüket megjelentető White Lies tagjai, de a zenekartól nem erősítették meg a hírt, igaz, nem is tiltakoztak. Jackson emellett azt is elárulta, hogy nagy rajta a nyomás, mert mindenképp meg akarja ismételni a bemutatkozás sikereit.
La Roux @ Bécs, Gasometer, 2010. március 8.