2013.11.11. 14:07 – Lángoló Gitárok

A Lamb Of God énekese találkozott Dexterrel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


A fenti képet Randy Blythe, a Lamb Of God Csehországban erősen megszívatott énekese lőtte a minap. De csak azután, miután megtudta, hogy egyáltalán ki ez a csávó. A metálénekes az Instagramján mesélte el, hogy egyik ismerőse plusz egy főt szeretett volna hozni a Los Angeles-i bulijukra, aki rendben meg is jelent a Hollywood Palladium backstage-ében álló buszban, ahol kedélyesen elbeszélgetett Blythe-tal. A frontembernek aztán egy idő után feltűnt, hogy egyre többen akarnak hozzájuk bejutni, sőt, ezzel az ismeretlennel, akit amúgy csak a haverja veszettül nyugodt asszisztensének nézett, még fotózkodni is akarnak az emberek, ezért aztán kénytelen volt megkérdezni, hogy mégis kicsoda, hogy ennyien tapadnak rá. Ekkor aztán Michael C. Hall tök normálisan elmondta, hogy ő egy színész, aki olyan sorozatokban szerepelt, mint a Sírhant művek vagy a Dexter. Blythe erre elmondta, hogy ő nem néz tévét, de az Instagramon leírta, hogy azért később utánanézett ki is az a csávó, akivel egy jó bulizott.


sorozat metál hír dexter lamb of god



2013.03.05. 15:06 – [MTI]

Felmentette a cseh bíróság a Lamb of God frontemberét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

randy.jpgFelmentette Randy Blythe-t, a Lamb of God zenekar énekesét az emberölés vádja alól kedden a prágai városi bíróság. Blythe-t azért vádolták emberöléssel, mert az amerikai metálzenekar 2010-es prágai koncertjén súlyos sérülést szenvedett egy cseh fiatalember, aki később a kórházban belehalt sérüléseibe. Az énekest egy ideig előzetes letartóztatásba is helyezték, és csak óvadék ellenében engedték szabadlábra. A frontember szerint bizonyítható, hogy a hibás rendezés és a nem megfelelő biztonsági személyzet a felelős a 19 éves rajongó haláláért. A fiatalember a koncert alatt felmászott a színpadra, ahol összeütközött az énekessel, leesett, és súlyos fejsérülést szenvedett. A bíróság megállapította, hogy az amerikai énekes részéről nem volt szó szándékosságról, mindössze azt szerette volna megakadályozni, hogy a rajongó megzavarja a koncertet. A bírósági döntés még nem jogerős. (Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)


metál hír lamb of god



2013.02.07. 16:04 – Lángoló Gitárok

Elnapolták a Lamb of God énekesének perét Csehországban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Blythe-Trial-Begins.jpgEmberölés vádjával gyanúsítják a Lamb of God énekesét egy 2010-es koncert miatt, ahol őt okolják egy fiatal rajongó halála miatt. Randy Blythe hosszú ideig tartó előzetes letartóztatás után hazatért, de most ismét meg kellett jelennie Csehországban, azonban a zenész védői kérésére elnapolták a pert a koronatanú betegsége miatt. Az elhunyt rajongó családja 110 millió forintnak megfelelő kártérítést követel Blythe-tól. A tárgyaláson egyébként több, az esetnél a helyszínen tartózkodó rajongó is a Lamb of God frontemberét védte, akinek legközelebb március negyedikén kell újra Prágába utaznia, hogy folytathassák a bírósági eljárást és bizonyíthassa ártatlanságát.


hír lamb of god randy blythe



2012.12.04. 09:39 – Lángoló Gitárok

Vádat emel a cseh bíróság emberölés miatt a Lamb of God énekese ellen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

randy.jpgA nyár egyik legmegdöbbentőbb zenei híre Randy Blythe emberölési ügye volt Csehországban, aminek köszönhetően az énekest egy ideig előzetes letartóztatásba helyezték, és csak óvadék ellenében engedték szabadlábra. Az ügyészség három hónap vizsgálat után vádat emelt a magát ártatlannak valló Blythe ellen halált okozó testi sértés miatt. A Lamb of God menedzsere szerint Blythe személyesen is megjelenik majd a csehországi tárgyaláson, hogy védje magát. Elmondása szerint számos bizonyíték van a birtokukban arról, hogy nem a frontember a felelős a 19 éves rajongó haláláért, mivel a koncertbelépő senkit sem jogosít fel, hogy felmenjen a színpadra, és a rendezést hibáztatja, amiért nem megfelelő biztonsági személyzettel és kordonnal védte a fellépőket.


metál csehország hír lamb of god randy blythe



2012.08.06. 10:30 – Lángoló Gitárok

A Lamb Of God énekesének bebörtönzése miatt Magyarországra érkezik a Terror

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

terror.jpgA nyár vezető metálzenei híre továbbra is Randy Blythe, a Lamb of God énekesének bebörtönzése, akit halált okozó testi sértés miatt tart előzetes letartóztatásban a cseh rendőrség. Emiatt már egy turnét le kellett mondania az együttesnek, nemrég pedig a zenész iránti szolidaritásból lemondta csehországi fellépését a Terror, akik az elmaradt koncertet Budapesten pótolják. „Nagyon szeretjük a cseh rajongóinkat, és jó bulijaink voltak itt, de muszáj szigorúan ragaszkodnunk (Stick Tight, mint a daluk címe) Randy Blythe-hoz, ezért úgy döntöttünk, hogy lemondjuk a koncertet. Zenekarként könnyen kerülhet bárki ilyen helyzetbe egy koncert során, és nem érezzük úgy, hogy a fellépés alatt működne, ha azt tettetjük, hogy mindez rendben van – hiszen nincs így. Ez nagyobb, mint egy címke, vagy egy okosan kitalált póló: közösségként kell tennünk valamit, és felszólalnunk. Szabaduljon Randy Blythe.” - mondta Scott Vogel énekes. Ezzel a hazai rajongókat is kárpótolja a Terror, akiknek tavasszal elmaradt a magyarországi fellépése. Az amerikai hardcore zenekar nem egyedül érkezik, hiszen augusztus 20-án fellép még a Dürer Kertben a Naysayer és a brit Brutality Will Prevail. A kőkemény hardcore bulinak ígérkező eseményhez a hajtás után található egy kis kedvcsináló. Egyébként a napokban kiengedték Blythe-ot a börtönből 90 millió forintos óvadék ellenében és azóta hazatért az Egyesült Államokba és szabadlábon védekezhet.


hardcore hír terror dürer kert lamb of god brutality will prevail randy blythe naysayer



2012.07.27. 08:00 – Lángoló Gitárok

Randy Blythe letartóztatása miatt elmarad a Lamb of God turnéja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

LambOfGod-RandyBlythe-CzechCourt-201206.jpgMég mindig fogva tartják Csehországban Randy Blythe-ot, akit a helyi rendőrség halált okozó testi sértés miatt vett őrizetbe egy hónappal ezelőtt. A Lamb of God többi tagja azóta hazatért az Egyesült Államokba, de Blythe kiadatása körüli hercehurca miatt most le kellett mondaniuk az amerikai turnéjukat a Deathklok, animációs metálzenekarral, ahol külön vendégként a Gojira is szerepelt volna. A cseh hatóság nemrégiben megduplázta az óvadékként kiszabott pénzösszeget, így már 400 ezer dollárt vagyis csaknem 90 millió forintot kell lerakni az asztalra, ha az énekes szabadlábon szeretne védekezni. Ez egyébként meg is történt, viszont a cseh ügyészség még így sem akarja, hogy elengedjék az énekest. Egy cseh ügyvéd szerint a legrosszabb esetben az elzárás akár hat hónapig is elhúzódhat. Blythe-ot egyébként a mai napig nem vádolták meg semmivel, zenésztársai pedig gyűjtést szerveztek, hogy fedezni tudják a frontember bírósági ügyét illetve egy petíciót is küldtek a Fehér Házba, amire egyelőre semmilyen reakció nem érkezett.


metál hír lamb of god randy blythe



2012.07.03. 11:13 – Lángoló Gitárok

Új videó a Lamb of God énekesének halált okozó testi sértésének ügyében

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

blythe.jpgA Lamb of God csehországi fellépéséből legutóbb nem lett semmi, mivel Randy Blythe énekest még a repülőtéren letartóztatták a helyi hatóságok. A frontembert halált okozó testi sértéssel gyanúsítják egy két évvel ezelőtti prágai koncert miatt, ahol állítólag miatta szenvedett egy 19 éves rajongó olyan súlyos sérüléseket, hogy később belehalt. Azóta felkerült a netre egy új videó, amiben látható, hogy egy rajongó többször megpróbált felmászni a színpadra, de csak sokadjára sikerült neki. Ekkor Blythe nemes egyszerűséggel lerúgta az emelvényről. Az új felvételen azt lehet látni, hogy a rajongót az egyik biztonsági őr szó szerint hozzávágja a földhöz, amikor a férfi megpróbál átmászni és láthatóan a fejére érkezik. Az ezt követő képen már a Lamb of God mellett ugrál, de a zenekar nem törődik vele, ő pedig a közönség közé ugrik, de láthatóan félresikerült a próbálkozás. A legutolsó részlet pedig már korábban látható volt, ahol már maga Blythe löki vissza az emberek közé. Az ügyben egyelőre nincs további új információ, még az sem biztos, hogy ezek a videók a konkrét esetet mutatják-e. Az énekes amúgy továbbra is előzetes letartóztatásban van, ráadásul valószínű, hogy az óvadék letétele után sem hagyhatja el Csehországot. Az új felvételt megmutatjuk a hajtás után.


metál csehország hír emberölés lamb of god randy blythe



2012.07.02. 10:11 – Lángoló Gitárok

Énekesük nélkül tért haza a Lamb of God

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

randy-blythe-photo_582x697.jpgHazautazott az Egyesült Államokba a Lamb of God metálzenekar, de Randy Blythe énekes nélkül. A frontember ugyanis még mindig előzetesben ül Csehországban, ahol pár napja koncertjük lett volna. Blythe-ot még a reptéren tartóztatta le a rendőrség, méghozzá emberölés vádjával. Az énekes ugyanis két éve, egy prágai koncertjükön lelökött egy rajongót a színpadról, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amikbe később belehalt. Óvadékként 200 ezer dollárnyi cseh koronát szabtak ki, ami az énekes szerint megegyezik az éves jövedelmével. A cseh törvények szerint akár 10 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat, amelyen csak súlyosbít az a tény, hogy egy videofelvételen is látható, ahogy teljes erejével taszít egyet a színpadra felmászott rajongón. Az említett jelenet erre a linkre kattintva látható, nagyjából az 57. másodpercnél.


metál csehország hír gyilkosság lamb of god



2012.06.29. 10:33 – Lángoló Gitárok

Emberöléssel gyanúsítják a Lamb of God énekesét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Randy-Blythe.jpgCseh lapértesülések szerint letartóztatták Randy Blythe-ot, a Lamb of God metálzenekar énekesét. Az együttes éppen a prágai koncertjükre érkezett az országba, amikor a hatóságok emberölés vádjával őrizetbe vették a frontembert. A vád szerint két évvel ezelőtti prágai koncertjükön egy fiatal felmászott a színpadra, amiből dulakodás lett és a fiatalember olyan komoly sérüléseket szenvedett, hogy később belehalt a kórházban, a cseh rendőrség pedig Blythe-ot tette felelőssé a halálesetért. A Lamb of God képviselője szerint az énekes ártatlan és az ügyvédek mindent megtesznek, hogy felmentsék a vádak alól.


metál hír emberölés lamb of god randy blythe



süti beállítások módosítása