2015.06.08. 12:28 – dankógábor

Ismét itt egy hivatalosan soha ki nem adott Led Zeppelin-dal

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lz_final_3_orginal_negative_cover.jpg

Véget ér a Led Zeppelin nagy újrakiadás-sorozata. Július 31-én megjelenik a zenekar utolsó három nagylemeze is, a Presence, az In Through The Out Door és a Coda is remasterelve, sokféle verzióban. Szimpla cd-n, dupla cd-n ritkaságokkal, bakeliten úgy, ahogy eredetileg kijött, vagy éppen a ritkaságokkal dupla korongon, de akár extra deluxe díszdobozban is. Szóval lehet válogatni. Persze a ritkaságokon van a lényeg minden fanatikusnak, még akkor is, ha ők fáradtságos munkával már beszerezték ezeket kalózverzióban. Ezek közé tartozik a Sugar Mama című dal is, ami annak idején nem jelent meg lemezen. Az annak idején itt 1968-at jelent, ugyanis a dalt még az első album készítésének idején vették fel, de soha nem adták ki. Alább meg is lehet hallgatni, illetve még lentebb ott a ritkaságok listája is.


rock hír led zeppelin



2015.03.31. 16:37 – dankógábor

Zseniális interaktív videó a Led Zeppelin hatodik lemezének borítójával

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Led Zeppelin már a harmadik albumának borítójával is trükközött. Ott egy forgó tárcsát raktak a szétnyitható borító első részében, ami aztán a kivágott első rész karikáin keresztül mindig mást mutatott. Hasonló borítótt kapott a nemrég újra kiadott Physcial Graffity is. Itt a belső borítót lehetett variálni, így a képen látható ház ablakaiba mindig más került. Ezt gondolta tovább az Interlude nevű cég, akik már egyszer bizonyítottak egy Bob Dylan-videóval. Most az ablakokra kattintva már azt is láthatjuk mi folyik bent a lakásokban. Vagy valami ilyesmi. Az a lényeg, hogy lehet kattintgatni és tényleg remek szórakozás. A klip alatt a Trampled Under Foot alternatív verziója megy amúgy, ha valaki kérdezné.


rock hír led zeppelin



2015.02.11. 10:47 – Lángoló

Led Zeppelin-különlegesség a Physical Graffitiről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Már többször írtuk, hogy jön a Led Zeppelin Physical Graffiti című albumának újrakiadása, amit akár bónuszolva is be lehet majd szerezni. Ezek között a bónuszok között van a Brandy & Coke című dal is, ami a végül lemezre került Trampled Under Foot nyers mixe. A számot meg lehet hallgatni alább, azok pedig csütörtökön le is tölthetik, akik iTuneson előrendelik az albumot.


rock hír led zeppelin



2015.02.04. 16:03 – Lángoló

Így néz ki a Led Zeppelin Physical Graffitijének deluxe kiadása

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Led Zeppelin hatodik, első és utolsó ízben dupla nagylemeze, ami új dalok mellett régebbi felvételeket is tartalmazott, pontosan negyven évvel az eredeti megjelenés után érkezik február 24-én. A fenti videó a legextrább kiadást mutatja, alatta a Kashmir című slágerrel. Új dalok nincsenek a dobozhoz, de alternatív verziók bőségesen akadnak a plusz korongon. Ugyan hivatalos bejelentés még nincs, de minden bizonnyal jön a maradék három Led Zeppelin-lemez is, lehet egy napon.


rock hír led zeppelin



2015.01.12. 11:24 – dankógábor

Jimmy Page csajozik (és a Led Zeppelin-anyagokon dolgozik)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Óriási, kihagyhatatlan, eget rengető hírünk van. Jimmy Page csajozik, romantikusan. Ezt írja a Mirror. A Led Zeppelin gitárosát Scarlett Sabettel látták kézen fogva mászkálni. Előbb egy Nando'sban ettek, majd sushit vittek haza. Ez most azért hír, mert Sabet csak 25 éves, míg Page már 71. Szóval van köztük 46 év. A Mirror drámaian megjegyzi, hogy a kétszer nősült gitárosnak, "aki zenekarával új szintre emelte a szex, drog, rock and roll életérzést" van egy lánya. Aki 43 éves. Durva. És most, miután kihevertük a sokkot elárulom, hogy február 24-én jön a nagy Led Zeppelin remaster sorozat következő része a Physical Graffityvel. Az eredetileg is duplalemezes album most triplaként jelenik meg (már aki így szeretné), bónuszként természetesen ritkaságokkal, alternatív változatokkal, eltérő mixekkel. 


rock hír led zeppelin



2014.11.25. 10:00 – Hirdetés

Purple és Zeppelin klasszikusok egy koncerten

Nyerj belépőket a Purple Zeppelin Jamre!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

PZJ.jpg

A hetvenes évek rockzenéjének két legnagyobb óriása, a Deep Purple és a Led Zeppelin lesz a főszereplője a Purple Zeppelin Jam névre keresztelt klasszikus rock ünnepnek, amelyre most pénteken látogathattok el a Bakelit Multi Art Centerbe. A Cry Free által szervezett Purple Zeppelin Jamre most páros belépőket is nyerhettek, érdemes tovább olvasni!


hirdetés programajánló led zeppelin deep purple cry free bakelit multi art center



2014.11.10. 13:41 – dankógábor

Robert Plant lassan már ABBA-i magasságokba emelkedik

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ledz.jpg

Ugye a svéd zenekar az, akik annyira eltökéltek az össze nem állást illetően, hogy milliárd dolláros tételeket utasítottak vissza. Most Rorbert Plant is elkezdett a nyomukban járni. A Mirror szerint 800 millió dollár úszott el miatta. Állítólag most Sir Richard Branson akarta rávenni a Led Zeppelint egy 35 koncertből álló sorozatra, de csak három városban, Londonban, Berlinben és New Jerseyben kellett volna fellépniük. Kaptak volna még 111 milliót a merchandise jogokért, illetve ezeken a pénzeken felül a koncertek profitjának nagy része is a három eredeti tag között osztódott volna szét. Plant állítólag nem azonnal mondott nemet, kért 48 óra gondolkodási időt, de ezután látványosan széttépte a szerződést, amin a többiek, akik mellesleg benne lettek volna a dologban, teljesen ledöbbentek. Tény, hogy nagy pénzről van szó, de ha azt nézzük, hogy a volt Led Zeppelin-tagok közül egyedül Plantnek van viszonylag sikeres szólókarrierje, amit ráadásul láthatóan nagyon élvez is, így némileg érthető az ellenkezése. Hogy mi igaz a sztoriból, nem tudjuk, de elég kemény lehet Robert Planttel tárgyalni. Mindegy, legalább a Led Zeppelinek szépen sorban jönnek ki újra. FRISSÍTÉS: Robert Plant szóvivője kedden csupán ennyit közölt a fenti sztorit hallva:

Ostobaság.


rock hír led zeppelin



2014.10.16. 12:18 – dankógábor

A Led Zeppelin Rock And Rollja, ahogy még soha nem hallottad

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jó, kicsit becsapós a cím, de végül is igaz. Hamarosan megjelenik a Led Zeppelin negyedik és ötödik albuma remaszterizálva, egy rakás verzióban, amik közül a gyűjtők kedvence természetesen az ilyen dobozok. A dobozokban pedig vannak zenei különlegességek is, amiket ráadásul azok is megkapnak, akik csak a szimpla kiszerelésű kétcédés verziót veszik meg. Ilyen az alább hallható Rock And Roll alternatív mixe is. Mind a négyes lemez, mint a Houses Of The Holy október 28-án jelenik meg.


rock hír led zeppelin



2014.08.26. 11:25 – dankógábor

A Whole Lotta Love-ban van a világ legjobb gitárriffje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Legalábbis a BBC Radio Two hallgatói szerint. A valóban igen jó Led Zeppelin-riff olyan zenekarokat előzött meg, mint a Guns N' Roses, az AC/DC, a Kinks vagy a Pink Floyd. A hallgatók száz olyan riffből választhatták ki a nyertest, amiket rádiósok, kritikusok, producerek raktak össze. Itt az első tíz.


rock hír led zeppelin riff



süti beállítások módosítása