Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bevezetésként terveztem egy borzasztó mitológiagyártást arról, hogy a mai gyorsfogyasztásra berendezkedett világban mennyire nem adunk időt a lemezeknek, nem ássuk bele magunkat a zenébe, a mondanivalóba, ezzel rengeteg potenciális klasszikustól megfosztva magunkat, ezzel szemben bezzeg én. De hát nyilván egy ilyen eszmefuttatást olvasva úgyis mindenki tudná, honnan fúj a szél, szóval inkább megkíméllek titeket ettől a szánalmas önigazolástól, cserébe pedig elmondom, mik azok a lemezek, amikről szerettem volna írni tavaly, de különböző okoknál fogva nem került erre sor.













Sikeres pályafutás után önmagához méltó módon búcsúzik Mike Skinner a The Streets névtől. James Blake bemutatta, miképp lehet a kísérletezést összeegyeztetni a maximális hagyománytisztelettel. Chase & Status mainstream drum&basst csinál a Pendulum vonalán, nagyjából hasonló színvonalon. A Dirtbombs klasszikus detroiti technót dolgoz fel gitárokkal. A Crowbar lemeze hiánypótló a doom színtérnek, de sajnos ez nem jelenti azt, hogy igazán jó lemez született volna Kirk Windsteintől, és állandóan cserélődő brigádjától.