2012.08.15. 16:13 – Lángoló Gitárok

Noel Gallagher szerint öccse együttese a legjobb Oasis tribute zenekar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

noel2.jpgMióta feloszlott az Oasis és az örökké civakodó Gallagher-tesók külön utakon járnak ismét fellángolt a viszály kettőjük között, most éppen az Olimpia miatt. Először Liam mesélte el egy Twitter-bejegyzésben, hogy nemrég összefutott a legnagyobb faszfejjel George Michael partyján, akit történetesen Noel Gallaghernek hívtak. Persze a válaszra nem sokat kellett várni a másik oldalról sem, ehhez elég volt Liam zenekarának, a Beady Eye-nak eljátszania a Wonderwallt a londoni Olimpia záróeseményén, amire Noel lazán csak annyit mondott, hogy ez a banda a legjobb Oasis tribute zenekar a környéken. Noel a kezdetektől fogva játszik Oasis-dalokat a High Flying Birds-zel, Liam viszont egészen a Stone Roses-zal adott közös koncertjeikig hanyagolta bátyja szerzeményeit. Liam énekesi teljesítményét sok kritika érte a Wonderwall miatt, de mégsem annyi, mint Nagy-Britannia kedvenc új fiúcsapatát, a One Directiont, akik szintén a Wonderwallt adták elő egy koncerten, és még egy klipet is készítettek hozzá, amin a hajtás után lehet szörnyülködni.


hír olimpia oasis liam gallagher noel gallagher one direction



2012.05.01. 13:03 – Lángoló Gitárok

Liam Gallagher beszabadult a Manchester City sajtótájékoztatójára

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A fanatikus Oasis-rajongók jól tudják, hogy a Gallagher-fivérek hatalmas Manchester City-drukkerek, de azt senki se gondolta volna, hogy egyikük még a futballcsapat sajtótájékoztatójára is benéz egyszer. Kedvenc együttesük legutóbb legyőzte a városi rivális Unitedet. A bajnoki döntővel felérő mérkőzés megnyerésének, és a City 44 év óta várt első helyezésének örömére Liam Gallagher, megelőzve a csapat kapitányát beugrott egy kicsit szórakoztatni az újságírókat. A fiatalabbik Gallagher is a helyszínen tekintette meg a mérkőzést, ahol megismerkedett a City kapitányának családjával is természetesen. Utána a United legendás edzőjének, Sir Alex Fergusonnak is beszólt egy kicsit, miszerint az öreg biztos túl sok whiskyt ivott a meccs előtt. A partizán-sajtótájékoztató után egyébként Liam még a mellékelt fotót is kitette a Twitterrére, amin éppen kezet fog Diego Maradonával. Habitusához híven csupán ennyivel kommentálta a találkozást: "Maradona megrázza Isten kezét." A hajtás után pedig jön a videó a Beady Eye-frontember magánszámáról.


foci hír maradona liam gallagher



2011.03.03. 13:25 – lánggitár

Liam Gallagher: a Radiohead bassza meg!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A héten jelenik meg Liam Gallagher első Oasis utáni lemeze. A zenész, úgy tűnik, a Beady Eye-nak hasonló promóciót választott, mint annak idején anyazenekarának, ezért egy interjúban kifejtette gondolatait a Radiohead szokás szerint nagy port kavart új lemezéről, a King Of Limbsről. "Hallottam azt a kibaszott Radiohead-lemezt, és annyit kérdeztem: mi van? Szeretem azt hinni, hogy amit mi csinálunk, azt kurva jól csináljuk. Ők meg lemezt írnak egy kurva fáról? Álljunk meg egy percre! Egy ezer éves fáról? Menjenek és basszák meg magukat!" - nyilatkozott a frontember, akinek úgy látszik, nem tetszett az ötlet, hogy a King Of Limbset egy nagyon öreg fáról írták.


pop rock hír radiohead liam gallagher beady eye



2009.11.16. 11:57 – lánggitár

Noeltelenített Oasis

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Liam Gallagher a bátyján kívül senkitől sem képes elszakadni. A Pretty Green nevű ruhamárkájával kapcsolatban készített interjúban ugyanis elmondta, hogy új zenén dolgozik, amiben minden Oasis-tag benne van, kivéve Noelt. A zenekarnak új neve lesz, leszögezte, hogy az Oasisnek vége van. Az egyelőre név nélküli formáció az így egyedüli frontemberré lett énekes/gitárossal hónapokon belül elkezd koncertezni.


indie hír oasis liam gallagher



2009.10.27. 16:04 – lánggitár

Élet az Oasis után - Liam Gallagher új együttes után nézne

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem sokkal az Oasis feloszlása után a viselkedészavaros frontember, Liam Gallagher bejelentette, hogy új együttest szeretne alapítani. Noellel ellentétben azonban nem gondolkodik szólólemezben, egy kis pihenőt tartana a balhés hónapok után, és januártól új banda alapítását tervezi. A jelenleg a divat világában is egyre aktívabb fiatalabbik Gallagher tesó állítása szerint mindig is hiányozni fog neki az Oasis, de tovább kell lépni. Az új zenekarral kapcsolatban nincsenek konkrét tervek még, csak annyit árult el, hogy szimpla rock n' roll-t szeretne játszani.

 


indie hír oasis liam gallagher



2009.10.09. 11:08 – lánggitár

Tényleg nincs többé Oasis

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Úgy tűnik, mostanra tényleg végetért az utóbbi másfél évtized legelviselhetetlenebb testvérpárjának a története. Egy ideig úgy tűnt, hogy az oasises Liam Gallagher talán egyedül vinné tovább az Oasis nevet, de most a hallgatást megtörve kiderült, hogy szó sincs Noel nélküli próbálkozásokról. "Nos, Oasis nincs többé. Ciki, de ez van. Nem mások vetettek véget az Oasisnek, hanem mi, ami elég király. Most minden gondolatomat leköti, hogy mi legyen a következő zenei lépésem. Az emberek megvehetik Noel lemezeit. Az emberek megvehetik mindkettőnk lemezeit. Mindenki boldog lesz." - nyilatkozta Liam, akiről nemrégiben derült ki, hogy még Jay-Z is dolgozna vele.


indie hír oasis liam gallagher



2009.08.29. 00:54 – UP

Noel Gallagher kilépett az Oasisból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Néhány órával azután, hogy hevesen cáfolták a zenekar feloszlásáról szóló, évek óta forgalomban lévő híresztelések újabb hullámát, a gitárosabbik Gallagher testvér a zenekar honlapján megjelentetett egy közleményt, miszerint kész, befejezte, többé nem játszik az Oasisban, és el sem tudja képzelni, hogy egy színpadon álljon öccsével, Liammel.


pop rock hír oasis liam gallagher noel gallagher



süti beállítások módosítása