Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A 64 éves Burns még pénteken a georgiai Bartow megyében szenvedett halálos autóbalesetet, amikor egy éles kanyarban lesodródott az útról és egy fának ütközött. A rendőrség jelenleg azt vizsgálja, hogy a rossz időjárásnak lehetett-e köze a balesethez. Burns 1964-től kezdve tíz évig volt a southernrock-zenekar dobosa. Két lemezt vett fel a csapattal, és igen, őt dobol a csapat leghíresebb dalán, a Sweet Home Alabamán is. Egy idő után viszont megunta a turnézást, így kiszállt a csapatból. Később sem lépett be semmilyen komolyabb zenekarba, csak 2006-ban jelent meg a színpadon, mikor a Lynyrd Skynyrd bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be.
Lynyrd Skynyrd - God & Guns
Négy hónappal azután, hogy hírt adtunk Billy Powell, a Lynyrd Skynyrd billentyűsének haláláról, ismét tragédia érte a legendás souther rock zenekart. Május 6-án ugyanis elhunyt Ean Evans, aki 2001 óta volt a csapat basszusgitárosa. Akkor Leon Wilkesont váltotta, aki szintén meghalt. Evan a rák egyik agresszív fajtájával küzdött, amíg bírt. Öt éves kora óta zenélt, és olyan együttesek tagja volt, mint a Five Miles High! és az Outlaws. 48 évet élt. A Lynyrd Skynyrd pályafutása amúgy tele van tragédiával, ami az 1977-es repülőgép-szerencsétlenségükkel kezdődött, ahol hárman is meghaltak a zenészek közül. A csapat amúgy folytatja a megkezdett turnéját egy új basszusgitárossal.
Január 28-án éjszaka Orange Park-i (Florida) otthonában elhunyt Billy Powell, a Lynyrd Skynyrd billentyűse. A zenész hajnali egy körül saját maga hívta a mentőket nehéz légzésre panaszkodva. Mikor kiértek, a hálószobában találták, ahol még mindig a telefont fogta, de már nem tudták megmenteni az életét. Powell előző nap kihagyott egy szívproblémákkal összefüggő kezelést, közölte egy rendőrségi illetékes, és ez szorosan összefügghet a halálával. 1977-ben csupán Powell, és a két gitáros, Gary Rossington, valamint Allen Collins élte túl azt a repülőgép-szerencsétlenséget (illetve Artimus Pyle dobos is, de ő ki is szállt utána végleg), amiben az énekes Ronnie Van Zant, a gitáros Steve Gaines, és a háttérvokalista Cassie Gaines meghalt. A billentyűs amúgy 1973-ban csatlakozott zenészként a Lynyrd Skynyrdhoz (előtte roadie volt), miután Ronnie Van Zant meghallotta, ahogy egy zongorán játsza a Freebird című dalukat. Billy Powell 56 éves volt.