2020.01.01. 18:02 – Nihil_AK

A megnövekedett közönségigény írta felül a Mötley Crüe végleges visszavonulásról szóló elhatározását

Legalábbis a menedzserük, Allen Kovac ezt nyilatkozta

motley-crue_1.jpg

Allen Kovac, a Mötley Crüe menedzsere szerint a megnövekedett rajongói idények írták felül a zenekar azon pár évvel ezelőtti elhatározását, miszerint soha többé nem fognak turnézni. A közönségigény felkorbácsolásában elmondása szerint hatalmas szerepe volt a Netflixen bemutatott The Dirt című filmnek, amit emberek tízmilliói néztek meg világszerte, olyanok is, akik soha nem láthatták a zenekart az aktív években. Ráadásul a bemutató óta háromszázötven százalékkal nőtt a csapat lemezeinek online streaming lejátszása, a rajongói bázisuk pedig jelentősen megfiatalodott.


vélemény rock glam hír mötley crüe metal nyilatkozat hollywood egyesült államok turné újjáalakulás



2019.11.26. 15:12 – dankógábor

A Mötley Crüe több mint 600 millió forintot kaphat egy fellépésért

Azt már mindenki tudja, hogy a 2015-ben örökre feloszlott (vagyis a koncertezéstől örökre visszavonult) Mötley Crüe visszatért, és turnézni fog. Gyakorlatilag az is nyílt titok, hogy a nyolcvanas évek másik két nagy sztárzenekarával, a Def Lepparddal és a Poisonnel kelnek útra, de dátumok még nincsenek. Most egy ohiói promóter elkotyogta, hogy ez a csomag, így egyben 3.35 millió dollárba kerül majd egy estére, ami forintban jelenleg nagyjából 990 milliót jelent. Ebből a Mötley Crüe vinne el nagyjából 610 millió forintnyi dollárt, a Def Leppard kapna egymillió dollárt, a maradék 250 ezer pedig menne a Poisonnek. Persze ez nem megerősített pletyka, de egyáltalán nem földtől elrugaszkodott számok ezek.


mötley crüe



2019.02.19. 18:38 – Nihil_AK

Március végén jön a Mötley Crüe-film a Netflixen, itt az előzetes

motley_movie.jpg

Aki olvasta a The Dirt című Mötley Crüe-könyvet, az tudja, hogy az első kiadás megjelenése után, azaz majdnem húsz éve maga Gene Simmons jelentkezett be egy esetleges megfilmesítés jogaiért. Ezen nem tudunk csodálkozni, hiszen szinte borítékolható volt, hogy egy ilyen ziccer nem marad megjátszatlanul, és előbb-utóbb tényleg a moziban látjuk viszont a történetet. Nem túlzás, hogy veterán forgatókönyvírók csapata kellene olyan sztorik kitalálásához, amit a zenekar tagjai megéltek, elég csak arra gondolnunk, hogy valószínűleg Nikki Sixx az egyetlen olyan személy a rocktörténelemben, aki több percnyi klinikai halál, és egy újraélesztés után hazaérve ismét heroinnal lőtte be magát. de persze ez csak a jéghegy egyik csúcsa.


előzetes film mozi rock glam trailer hír mötley crüe netflix



2018.12.04. 10:39 – Á.Sza

Jövő tavasszal jön Netflixre a Mötley Crüe-film

mc.jpg

Az év elején már említettük, hogy filmes adaptáció készül a Mötley Crüe karrierjét megörökítő, botrányban, alkoholban és drogokban tocsogó 'The Dirt' című könyvből, most végre bejelentették a hivatalos megjelenési dátumát is. A hosszú évek óta készülő életrajzi film Vince Neil énekes tweetje szerint március 22-én debütál a Netflixen.


mötley crüe the dirt



2018.01.23. 15:40 – Nihil_AK

Film készül a Mötley Crüe karrierjéről, a főszereplőket már be is jelentették

motley-crue.jpg

Ha igazak a hírek, tényleg filmes adaptáció készül a Mötley Crüe karrierjét megörökítő könyvből, a magyarul 2009-ben megjelent The Dirt-ből. Azt legalábbis már közhírré tették, kik alakítják majd a zenekar tagjait. A zenekarvezető basszusgitáros, Nikki Sixx szerepében a huszonöt éves brit színész, Douglas Booth tűnik fel, akit például a Büszkeség és balítélet meg a zombik című filmből ismerhet a közönség. Tommy Lee-t a színészként is tevékenykedő rapper, Machine Gun Kelly, Mick Mars gitárost a Trónok Harcából ismert Iwan Rheon, a frontember Vince Neilt pedig a Megtorló tévésorozatból ismert Daniel Webber alakítja majd. A filmet a Jackass moziváltozatok, és az ahhoz kapcsolódó egyéb filmek rendező-producereként ismert Jack Tremaine dirigálja majd.


film rock metál glam hír mötley crüe hollywood the dirt



2017.07.20. 12:13 – Nihil_AK

Képregény is készül a Heroin-naplókból

Van néhány ötletünk a további feldolgozásokhoz

nikki-sixx.jpg

Szerencsére nem csak musical lesz Nikki "Arányérzék" Sixx Heroinnaplóiból, mivel a legfrissebb hírek szerint hamarosan képregényben is feldolgozzák a művet, méghozzá a legendás Heavy Metal magazin imprintjeként, olyan alkotók közreműködésével, mint Rantz Hoseley, Danijel Zezelj, Andy Kuhn és Kieron Dwyer. Sixx úgy fogalmazott, hogy a Heroinnaplók mindig is mélyen személyes dolog volt a számára, egy igazi szenvedélyprojekt, és természetesen most is az első lépéstől az utolsóig részt vett a projektben, a sztori kidolgozásától a művészeti kivitelezésig, bár arról nem szól a fáma, hogy ez utóbbi alatt mi értendő, valószínűleg a tuskihúzás. Nikki reméli, hogy mindenki legalább akkora örömmel fogadja majd a képregényt, amekkora örömmel ő dolgozott rajta. A továbbiakban bele is nézhettek egy készülő oldalba, emellett néhány tippünk következik, milyen formátumra lenne még érdemes átdolgozni a könyvet.


rock képregény mötley crüe sixx am nikki sixx heroin-naplók



2017.04.03. 08:55 – Nihil_AK

Most már tényleg musical lesz Nikki Sixx Heroin-naplóiból

heroin_diaries.jpg

Örüljön mindenki, hiszen a legfrissebb hírek szerint Nikki Sixx egy hosszú és eredményes hetet töltött a Heroin-naplók színpadi változatának előkészületeivel! A Mötley Crüe basszusgitárosának heroinfüggőségét feldolgozó könyvből ugyanis hamarosan színpadi előadás lesz a Broadway-n.* Miután mindent visszanyeltünk, amit szívesen leírnánk azzal kapcsolatban, mit is érdemel az, aki ilyen mértékben képes árucikket csinálni a saját életéből, megemlítjük még, hogy az előadás zenei aláfestése a könyvhöz kapcsolódó Sixx: A.M. lemez dalaiból áll majd, néhány Mötley Crüe-számmal kiegészítve. Meg azt is megemlítjük, hogy nagyon várjuk már, mikor lesz valami Mick Mars és John Corabi korábban beharangozott közös vállalkozásából.


hír mötley crüe musical sixx am nikki sixx heroin-naplók