2020.07.03. 15:29 – Lángoló Gitárok

762 millió forint jogdíjat kaptak a magyar dalszerzők

Örökzöldek mellett a Pálinka dal a koncert-toplista élén

forint.jpg

Rekordszámú, összesen 23 475 könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak országszerte az Artisjus statisztikái szerint a tavalyi évben. A legtöbbet élőben játszott dalok listáját a Hungária együttes 40 éves Csókkirály című slágere vezeti, ám az élmezőnybe az örökzöldek mellé bekerült a Magna Cum Laude Pálinka dal című szerzeménye is. A tavalyi koncertekért 762 millió forint jogdíjat fizetett ki 9654 magyar szerzőnek a jogkezelő.


magyar magyarország artisjus hír jogdíj sajtóhír nagyfelosztás



2020.06.25. 14:00 – Lángoló Gitárok

Fúziós progresszív elektronika - Új dalokkal jelentkezett Ziskó Olivér

Lángoló premier

27648.jpg

Ahogy ez már korábbi premierünkben szóba került, egy ideje meglehetősen rendhagyó albumon dolgozik Ziskó Olivér, a számos hazai és nemzetközi formációban érdekelt dobos. A lemezen olyan elismert zenészek bukkannak fel, mint Derek Sherinian, Anthony Crawford, Marius Pop, Mike Gotthard, Papesch Péter, Gudics Martin, Erdei Péter, illetve Kaltenecker Zsolt. A tavaly bemutatott Rise and Fall után most egyszerre két klip is napvilágot látott, ami valójában mindjárt három, mivel a lemez Carnival Of Abundance című szerzeménye mellett a Ghost Notes című dal két változatára két külön videó is készült. Elektronikából, jazzből és progresszív rockból táplálkozó formabontás a folytatásban.


premier magyar magyarország hír progresszív elektro drum and bass experimental fúziós kaltenecker zsolt instrumentális derek sherinian mike gotthard ziskó olivér marius pop papesch péter anthony crawford



2020.05.25. 11:00 – Lángoló Gitárok

Jó rád ez a hacuka - Hallgasd végig Galla Miklós legújabb szólóalbumát!

Lángoló premier

379-cel.jpg

Figyelmesebb olvasóinknak bizonyára feltűnt, hogy Galla Miklós az utóbbi időben évente új lemezzel jelentkezik, és ahogy ezt vele készült legutóbbi interjúnk is előrevetítette, az idei sem kivétel. A Jó rád ez a hacuka című harmadik szólóalbum igazán tartalmas anyag, hiszen összesen 21 dal kapott rajta helyet, melyek között helyet kaptak újabb keletű szerzemények, régebbi számok és feldolgozások egyaránt.  A GrundRecords jóvoltából mai premierünkben a teljes lemezt végighallgathatjátok! A hajtás után érkezik többek között a Távirányítós Robin Hood, Tünde, a Vascső, és Tulipános Fanfan személyesen.


premier magyar pop rock magyarország hír galla miklós elektro teljes album albumpremier grundrecords



2020.05.08. 17:00 – Lángoló Gitárok

Körkapcsolás Hűvösvölgytől Phenjanig - Egyik legnagyobb slágeréhez készített karanténklipet a Timur Lenk

Lángoló premier

timur_lenk.jpg

Új audiovizuális remekművel jelentkezett Magyarország megkérdőjelezhetetlenül legjobb zenekara, a Timur Lenk M.G. Az Egy tál dödöle című számhoz készült klippel régi adósságot törleszt a csapat, hiszen ahhoz képest, hogy a dal egy régi kedvenc, eleddig nem készült még hozzá hivatalos videó. A kisfilm a jelenlegi viszonyoknak megfelelően otthoni körülmények között készült, de ez nem akarályozta meg a fiúkat abban, hogy Párizs, Kairó, Phenjan, vagy egy antarktiszi kutatóbázis is a forgatási helyszínek között legyen, és az eheti Grabovoj-számok mellett azt is megtudhatjuk, mi történt ma Balástyán. Ha azt mondjuk, hogy érdemes tovább olvasni, akkor még semmit sem mondtunk, kivéve azt, hogy új audiovizuális remekművel jelentkezett Magyarország megkérdőjelezhetetlenül legjobb zenekara, a Timur Lenk M.G., hogy az Egy tál dödöle című számhoz készült klippel régi adósságot törleszt a csapat, hiszen ahhoz képest, hogy a dal egy régi kedvenc, eleddig nem készült még hozzá hivatalos videó, és hogy a kisfilm a jelenlegi viszonyoknak megfelelően otthoni körülmények között készült, de ez nem akarályozta meg a fiúkat abban, hogy Párizs, Kairó, Phenjan, vagy egy antarktiszi kutatóbázis is a forgatási helyszínek között legyen, illetve hogy az eheti Grabovoj-számok mellett azt is megtudhatjuk, mi történt ma Balástyán.


premier magyar kult rock videó magyarország hír alter timur lenk karanténklip



2020.05.08. 10:00 – Lángoló Gitárok

Crocodile Nerves - Hallgasd meg az Angertea ma megjelent EP-jét dalról dalra!

angertea8.jpg

Crocodile Nerves címmel friss gyűjteményes EP-t jelentett meg az Angertea. A nyolcszámos anyagon egy friss stúdiófelvétel, és a tavaly készített Faith No More-feldolgozás mellett koncertfelvételek, illetve saját dalok akusztikus változatai hallhatók, de olyan is előfordul, hogy ezek közül mindkettő teljesül. A Lángoló Gitárok mai premierjében a Crocodile Nerves teljes hosszában meghallgatható, a zenekar pedig be is mutatja nektek a lemezt dalról dalra. 


premier magyar rock magyarország hír metal progresszív ep angertea sludge ezt hallgasd dalról dalra teljes ep



2020.05.07. 11:00 – Lángoló Gitárok

A város - Bródy János régi-új dala, és az elnéptelenedett utcák

Lángoló premier

brody_janos_a_varos_cover_cut.jpg

Nem első alkalommal nyúl vissza Bródy János a múltba egy-egy jól sikerült daláért. Előző albumán is remekül szóltak az újraértelmezett felvételek, a sorozat pedig idén sem szakad meg. Ősszel megjelenő új nagylemezének egyik dala, A város, Koncz Zsuzsa 1974-ben megjelent, Gyerekjátékok című albumának gyöngyszeme. A „Bródyológusok” azonban tudják, hogy a dal eredetileg az 1973-ban bemutatott Locsolókocsi című filmben szerepelt először, igaz akkor még Tolcsvay László énekelte. A legújabb változat hangulata jól illik a karantén sújtotta város elnéptelenedett képeihez, és csak a két utolsó sor módosítása jelzi, hogy ma is érvényes üzenete van a dalnak. Premier a hajtás után! 


premier magyar pop rock magyarország hír bródy jános videóklip új dal régi-új



2020.05.01. 17:17 – Lángoló Gitárok

Audiovizuális horrorfilm - Hallgasd és nézd meg a Haegtesse bemutatkozó EP-jét!

Lángoló premier

haeg_promo_01.jpg

Nagyon nehéz elképzelni olyan zenét, ami távolabb állna a mainstreamtől, mint a tagok saját definíciója szerint arcane horrorwave-ben utazó Haegtesse bemutatkozó EP-je, az On Physical And Mystical Matters. A projekt első anyaga ugyanis annyira egyéni módon ötvözi a dark ambient és noise elemeket a filmzenés hangulatokkal és a vizuális megjelenítéssel, hogy a befogadó úgy érezheti, a Változó állapotok egyik látomásjelenete elevenedik meg előtte bő negyedórán keresztül. Nem mindennapi élmény, és valószínűleg nem is mindenki vágyik erre, de aki vevő az effajta kísérletezésre, annak azonnal nyilvánvalóvá válnak majd az értékei. Sötét, túlvilági atmoszférák bátrabb olvasóinknak a hajtás után. 


premier magyar magyarország hír kanada noise dark ambient experimental dark wave EP haegtesse



2020.04.26. 11:00 – Lángoló Gitárok

A Tudósok idén is eljuttatnak Havájra!

Lángoló premier

tudosok_premier.jpg

Mindannyian tudjuk, micsoda katasztrófába kerültünk: a koronavírus elől elbújó emberiség kényszerűen feladta a közösségi életet, köztük az élőzenét, s várja a véget: vagy a járvány, vagy a saját végét. Ekkor léptek színre a tragikus helyzet megoldására a Tudósok, akik legújabb felfedezésükkel egy olyan mai Noé bárkáját teremtettek meg, amelyen mindenki megmenekülhet, sőt, eljuthat azonnal és ingyen a Paradicsomba! Hogy hogyan, az kiderül mai premierünkből! 


premier jazz funk punk magyar magyarország avantgárd drmáriás szörf videóklip tudósok karanténszörf haváj



2020.04.25. 16:00 – Lángoló Gitárok

A felelősségtől az ellopott földig - Dalról dalra a Képzelt Város Samizdat című albuma

kepzelt_varos_vadaszi_zoltan.jpg

Február 14-én jelent meg a Képzelt Város Samizdat című ötödik albuma, ami méltán tarthat számot a post rock, vagy általában véve a kísérletezős, atmoszférikus zenék iránt érdeklődő közönség figyelmére. Az ötven perc feletti játékidejű anyag egy ideje már teljes terjedelmében is hozzáférhető, de a zenekar a nyolc dalt most részletesen is bemutatja nektek. A teljes lemez dalról dalra a folytatásban! (Fotó: Vadászi Zoltán)


indie magyar rock magyarország post experimental atmospheric ezt hallgasd dalról dalra képzelt város