Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hosszú betegség után, 64 éves korában elhunyt Malcolm Young, az AC/DC alapító gitárosa. A hírt a zenekar Facebook-oldala osztotta meg a rajongókkal. Young 2014-ben szált ki a zenekarból betegsége, a fiatalkori demencia (szellemi hanyatlás) miatt, azóta gyakorlatilag szinte semmit nem lehetett tudni az állapotáról.
Legalábbis ezt pletykálják. Illetve a címben szereplő mondat második fele többé-kevésbé igaz, ugyanis a zenekar már Vancouverben dolgozik Brendan O'Brien producerrel a múlt hét óta. A tervek szerint egészen júliusig dolgoznak itt, a lemez pedig - legalábbis a tervek szerint - az év végén jelenik meg. Ez mind egybecseng egyébként azzal, amit a zenekar is állított korábban, és erről