Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azt is mondhatnánk, hogy az elektronikus zene történetének egyik alapzenekara lép fel június 23-án az Papp László Budapest Arénában - de gyorsan hozzátesszük, egy jó ideje stílusok felett álló, öntörvényű legenda koncertezik ezen az estén a főváros legnagyobb koncerttermében. Kihagyhatatlan élmény.





Júniusban kerül mozikba Días de gracia címmel az a mexikói film, amit Everardo Valerio Gout rendezett, és amihez a zenét olyan nevek szállították, mint Nick Cave, Warren Ellis, Atticus Ross, illetve Scarlett Johansson a Massive Attack-es 3D-vel közösen. Utóbbi páros George Gershwin Summertime című klasszikusát dolgozta át triphoposra, ráadásul ezt akár már meg is lehet hallgatni a hajtás után.
Ezer darabra limitált 12 inches bakelitet ad ki október 17-én Burial és a Massive Attack. A bakeliten két 12 perces dal kap helyet, az egyik a Paradise Circus című, a tavalyi Heligolanden már szerepelt Massive Attack-dal újragondolása, a másik pedig egy teljesen új szerzemény, Four Walls címmel. A lemez artworkjét természetesen Robert "3D" Del Naja tervezte. Ez utóbbi most itt is meghallgatható!