Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Hetek óta Madonnával van tele a zenei sajtó, aminek az oka többek között az alább látható, ma délután háromkor megjelent vadonatúj videoklip és a benne hallható dal, a Give Me All Your Luvin', ami az énekesnő márciusban megjelenő új, MDNA című nagylemezének beharangozó dala, és amit M.I.A. és a botrányos Nicki Minaj közreműködésével, valamint Martin Solveig producer segítségével rögzítettek, a videót pedig a tavalyi év legjobb klipjét készítő, bájos nevű MEGAFORCE francia rendezőcsapat készítette. Madonna több más slágere mellett, a másik két énekesnő jelenlétében ezt a dalt is előadja holnap után, vasárnap a Super Bowlon, aminek élő közvetítése hagyományosan az amerikai televíziózás legnézettebb műsora. A szuperlátványosnak beharangozott, exkluzív, mindössze 12 perces show-t várhatóan több százmillió néző fogja egyszerre látni a világon. Az új klip és dal itt most máris megnézhető és meghallgatható.
Pénteken érkezik Madonna új nagylemezének első hivatalosan kiadott dala, a Give Me All Your Luvin', ez pedig itt a single borítója, amin az 53 éves Madonna minimum 20, de egyesek szerint akár 30 évet is simán letagadhatna. Éljenek a modern képfeldolgozó szoftverek!
Ahogyan tavaly is, idei első klipmegosztásunk még az előző év jegyében telik: összegyűjtöttük 2011 szerintünk legemlékezetesebb videoklipjeit, amiket évek múlva sem fogunk elfelejteni. A válogatásnál sok szempontot figyelembe vettünk, ezek komolyabb részletezésével nem untatnánk a kedves olvasókat, bár annyit azért érdemes megjegyezni, hogy alapvetően fontosnak tartjuk, hogy egy klip mennyire képes meglepni és szórakoztatni a nézőt, valamint fenntartani az érdeklődést, hiszen az ellaposodás továbbra is a műfaj egyik jellemző rákfenéje. Az elkészült lista alapján messzemenő következtetéseket levonni és trendekre rámutatni nem akarunk, az azonban a végeredményből ezúttal is világosan látszik, hogy a jó ötleteket és a szárnyaló vizuális fantáziát nagyon nehéz bármivel is pótolni, viszont ha ezek rendelkezésre állnak, akkor már elég nehéz hibázni.