Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Csupán egy hiba volt a keddi Meshuggah-koncertben, a hangzás. Elején kifejezetten rossz (csendes) volt, de aztán szép lassan helyreállt, és ha olyan nem is lett, hogy levigye az ember fejét, azért remekül szólt a színpad pár szám után. Ezen kívül a látvány kiváló volt, a dalválasztás kiváló volt, a Meshuggah meg csak Meshuggah volt. Kijöttek szigorúan, lenyomták a szigorú dalaikat, és ennyi. Mosoly nem nagyon volt, de ehhez a zenéhez fura is lett volna. Öt feketébe öltözött csávó, a hangszerükbe borulva, néha gyakorlatilag mozdulatlanul tolta le a 80 percet. És hiba nélkül! Még az sem zavart, hogy Fredrik Thordendal alapító-gitáros most sem volt velük, mert az őt helyettesítő, Scar Symmetryből ismert Per Nilsson gyakorlatilag pont olyan elmebetegül tud játszani a nyolchúros gitáron. Tényleg felesleges ezt tovább magasztalni, indítsd el mondjuk a lenti koncertlemezt jó nagy hangerőn, aztán nézegesd meg az Artlasso képeit. Icipici pótlás, ha kihagytad a tegnapi bulit.
A Meshuggah saját magát csalta csapdába, mikor 1998-ban kijött a Chaosphere című nagylemezével. Az első albumával 1991-ben debütáló svéd metálzenekar addigra megalkotta azt a hangzást, amit azóta polírozgatni ugyan tudott, de hozzátenni már nem sokat volt képes. Kis túlzással ezért nem érdemel szót a 2012-ben kiadott Koloss lemezük sem, mert azon is csak nagyjából ugyanazt a groove orientált, poliritmikus, transzba ejtő, ordibálós extrém zenét kapjuk, amit például a 2002-es Nothingon is. Ami persze annyira különleges, hogy semmi mással össze nem téveszthető, és bárki nevetségessé válik, aki csak egy kicsit is elkezdi másolni. A Meshuggah mára lényegében bekerült abba a kalapba, amiben az olyan rockzenekarok vannak, mint az AC/DC, a Motörhead, a Slayer vagy mondjuk a Bad Religion. Legendák, akik egyszer, régen létrehoztak valami nagyot, egy örök hivatkozási alapot, aztán évtizedekig ugyanazt a lemezt adják ki újra és újra. És pont emiatt kötelező minden igazi zenebuzi számára megnézni őket legalább egyszer az életben. (A kép nem a helyszínen készült. Fotó: Szémann Tamás)
A