2019.06.26. 09:09 – Nihil_AK

Marad a szenvedés, már akinek - Itt az Entombed A.D. új dala és videója, amelyben egy szó sincs Csernobilról

entombedad_2019.jpg

Nem lehet elfogulatlansággal vádolni, ha az Entombed A.D. zenekarról van szó, hiszen LG Petrov és barátai idén már a harmadik teljes albumot adják ki öt év alatt, ennél jobb érv meg nem igazából kell annak indoklásához, hogy kit mi illet. A néhány napja közreadott felvezető dal, a Torment Remains, és a hozzá kapcsolódó, zenekari snitteket tisztázatlan hátterű és célú pogány szertartással ötvöző videó mindenesetre kitűnő felvezető az augusztus 30-án érkező Bowels of Earth címet kapott új lemezhez, koronghoz, anyaghoz, dalcsokorhoz - a megfelelőt bekarikázhatjátok. Nagy újdonságokra persze nem érdemes számítani, de ez a három percnél is rövidebb dörgedelem pontosan azt tudja, amire a zenekar hagyományaiból következtethetünk: láncfűrészes skandináv death metal gyönyörű zenészekkel, kellemesen gyors tempójú alaptémával, meg egy váltott, meglepően technikás szólóval a két gitárostól. Az a helyzet, hogy Lemmy halála és a Slayer feloszlása után ugyanúgy felértékelődik LG és az Entombed A.D., mint amikor Marlon Brando halála után Al Pacino és a vele egy generációból származó színészek mindannyian egy szinttel feljebb léptek a képzeletbeli ranglétrán. A világ dicsősége nem múlik el, csak átalakul. Valódi és műélvezeti lehetőség a hajtás után! 


videó hír svéd death metal új dal lg petrov entombed ad



2019.06.25. 12:44 – Kovács.Attila

Nyitottan és őszintén - A Skunk Anansie dobosával, Mark Richardsonnal beszélgettünk

skunkanansie11.jpg

Július utolsó napján első ízben ad önálló koncertet Magyarországon a brit Skunk Anansie. Az összetéveszthetetlenül egyéni hangzású alternatív rock/metal zenekar idén egy dupla koncertalbummal és egy ahhoz kapcsolódó turnéval ünnepli megalakulásának huszonötödik évfordulóját. A budapesti állomás a Barba Negra Trackben lesz, a koncertet megelőzően pedig alkalmunk nyílt arra, hogy interjút készítsünk a jelenleg épp új albumon dolgozó zenekar dobosával, Mark Richardsonnal. A beszélgetés során szóba került múlt, jelen, jövő, és az is, mi a titka a jó zenekari kémiának.


interjú brit rock metal alternatív skunk anansie mark richardson



2019.06.23. 20:00 – Lángoló Gitárok

Mítoszok és hiedelmek Bábeltől Tibetig - Dalról dalra a Needless bemutatkozó albuma, a Heresy

Lángoló Premier

1561136850_tmp_dsc6501-3.jpg

Első teljes albumával jelentkezett a thrash/death metalban utazó dánszentmiklósi Needless. A srácok a különböző mítoszokat, vallásokat vizsgálják bemutatkozó lemezükön, a bábeli toronytól a tibeti égi temetkezések rituáléjáig. Az effajta témák, vagy egyszerűen csak marconább metálzenék iránt érdeklődő olvasóink számára a zenekar most dalról dalra is bemutatja az anyagot. Albumpremier a hajtás után! 


premier magyar hír death metal thrash dalról dalra teljes album needless



2019.05.28. 16:43 – Kovács.Attila

Sámánisztikus űrutazás - Meghallgattuk a Waste of Space Orchestra Syntheosis című debütáló albumát

woso_syntheosis.jpg

Mi történik akkor, ha két olyan, önmagában is elvetemült formáció, mint a pszichedelius rockkal felütött black metalt játszó Oranssi Pazuzu, illetve a stílust doom és sludge felől megközelítő Dark Buddha Rising egyesítik erejüket egy tíztagú kollaboráció erejéig, és ebből még lemezanyag is születik? Nos, ilyen alkalmakkor bukkanhatunk olyan, egyre ritkább kincsekre, mint a Waste of Space Orchestra debütáló, Syntheosis című albuma.


lemezkritika space rock finn finnország black kollaboráció album metal doom sludge ezt hallgasd oranssi pazuzu pszichdelikus waste of space orchestra dark buddha rising



2019.05.28. 12:37 – Lángoló Gitárok

Idén is Abaliget Prog Camp az augusztusi hosszú hétvégén - A rendezvény egyik főzenekara a Special Providence lesz

abaliget.jpg

A tavalyi debütálás után idén is lesz Abaliget Prog Camp. A fiatal rendezvény híre tavaly sokakhoz el sem jutott, de a szervezők szerint nagyon jól sikerült ez az alulról építkező fesztivál, így szinte magától értetődő volt a folytatás. Ebben az évben a rendezvény egyik húzóneve a Special Provicence lesz, akik a fellépésük mellett workshopokat is tartanak majd. További információk a hajtás után! (Fotó: Abaliget Prog Camp Facebook) 


rock fesztivál hír metal progresszív abaliget abaliget prog camp



2019.05.27. 13:22 – Lángoló Gitárok

Teljes koncert a Slayertől rég nem játszott dalokkal

slayer-final-tour-again.jpg

Mivel napokon belül Budapestre ér a Slayer búcsúturnéja, biztosan nem árthat egy kis ráhangolódás előtte. Múlt pénteken az amerikai körút egyik utolsó állomását tudták le a New Jersey-beli Camdenben, amiről a közönség soraiból készült egy kifejezetten használható minőségű felvétel. Ez önmagában még nem lenne olyan érdekes, de mivel a mostani programban van néhány olyan, évtizedek óta nem játszott dal, amelyek felbukkanása valóban kuriózumnak tekinthető, mint az Evil Has No Boundaries című korai alapvetés, vagy a Gemini, a zenekar egyik legnagyobb titkos klasszikusa az Undisputed Attitude című feldolgozásalbumról, érdemes belenézni a folytatásban érkező videókba.


koncert hír metal slayer thrash tom araya kerry king paul bostaph gary holt teljes koncert



2019.04.20. 16:20 – Lángoló Gitárok

Látomásos sivatagi menekülés - Itt a Red Swamp legújabb videója, a Desertdrive

Lángoló Premier

red_swamp_pressphoto_2019.JPG

Pont egy éve ugyanezen a napon, április 20-án jelent meg a magát nemes egyszerűséggel smoker-metal kategóriába soroló Red Swamp második nagylemeze, a Desertdrive. A dátum a #420 bizonyos körökben különleges számmisztikája miatt szimbolikus jelentőségű számukra, így nem meglepetés hogy a zenekar mostanra időzítette az album címadó dalához készülő videó megjelenését. Premier a hajtás után!


premier magyar rock videó hír metal stoner sludge red swamp lyric videó



2019.04.15. 14:00 – Lángoló Gitárok

Késve ébredők és rohanó vizek - Dalról dalra a Salvus új, Irtás című albuma

dsc_0427_masolat.jpg

Négy év után jelentkezett negyedik stúdióalbumával a dallamos modern metalban utazó Salvus. Az Irtás garantáltan meg fogja nyerni mindazok tetszését, akik nyitottak a gyakran progresszív elemekkel is kísérletező, igényes metálzenére, és szeretik, ha egy magyar nyelven énekelt dalszöveg szól is valamiről. A teljes album, amit a zenekar most dalról dalra is bemutat nektek, a hajtás után meghallgatható. 


magyarország prog modern metal salvus dalról dalra



2019.04.03. 11:33 – Nihil_AK

Két új dallal jelentkezett a Black Earth

A Burn On The Flame és a Life Infernal egyértelműen a korai Arch Enemy világát idézik

black_earth_1.jpg

E sorok írójával együtt sokan gondolnak nosztalgiával az Arch Enemy korai korszakára, és az első három album tüskésebb, kevésbé kiszámítható zenei világát. Ők most örülni fognak, ugyanis a zenekar mondhatni klasszikus, Burning Bridges lemezt készítő felállásának reinkarnációja, a Black Earth két új dallal jelentkezett. Ezeket a Path Of The Immortal című, kifejezetten japán piacra szánt, március 20-án megjelent válogatásalbumhoz vettek fel még a tavalyi év végén, Fredrik Nordstörm hangmérnökkel a Fredman stúdióban, ahol az első három lemez is készült. Az akkori érát felidéző Burn On The Flame és a Life Infernal korrekt dalok, bár világmegváltással nem vádolhatók, a gitározás a szokott módon zseniális, a hangzás kitűnő, és öröm hallani, hogy Johan Liiva hangja szemernyit sem kopott az elmúlt években. Az már csak szubjektív fanyalgás, hogy hiába a klasszikus felállás, sajnos ezeken a számokon határozottan érződik, hogy itt is az a Pro Gastronomia-díjas szakács kavarja a levest, aki amúgy évek óta kitartóan menüztet egy jól menő gyorsbüfében - váratlan, saját panelektől eltávolodó megoldásokra nem igazán futotta, hacsak a Life Infernalban hallható fő dallamot nem számítjuk ide, ami majdhogynem egy az egyben a hajdani Army of Lovers Crucified című slágerének refrénje, és nem vagyok benne biztos, hogy ez szándékos. De akik szeretik a régi Arch Enemy-t, azok ne foglalkozzanak ilyesmivel, inkább hallgassák meg a két új szerzeményt. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak tetszeni fognak.  


hír svéd metal death metal arch enemy michael amott új dalok black earth johan liiva



2019.03.21. 09:13 – Nihil_AK

Az ösztönösség diadala - Bloodshed címmel itt egy új dal a Saint Vitustól

saint_vitus.jpg

A Saint Vitust nem lehet nem szeretni, még akkor sem, amikor leszállítják azt a dalt, amelyben garantáltan az év legpontatlanabb gitározását mutatja be a főnök, Dave Chandler. De hát a pontosság a gyengék fegyvere, itt kérem száz százalék ösztönösségről szól a történet, nem holmi patikamérlegen adagolt, műanyagszagú precizitásról, amit aztán élőben amúgy sem lehet visszadni. Ez a szám pedig pontosan így tökéletes Saint Vitus, a hányaveti játéktól a jellegzetesen kaotikus szólókon át egészen addig, hogy úgy ér véget az egész, mintha valaki szólt volna a próbán, hogy ideje abbahagyni, mert meghozták a sört. A Bloodshed a május 19-én megjelenő új lemez előfutára, amin ismét a 2015-ben visszatért, eltéveszthetetlen hangú eredeti énekes, Scott Reagers áll a mikrofon mögött, és ami egyben a Down és a Crowbar soraiból ismert Pat Bruders basszusgitáros debütálását is jelenti. A címadáson sokat nem agyaltak, így az 1984-es debüt után ez lesz a második album, ami egyszerűen a zenekar nevét viseli. Az új szám a hajtás után hallgatható meg. 


hír metal doom saint vitus új dal