2012.05.14. 18:30 – mista

Jumanji – Azealia Banks új száma

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hamarosan megjelenik a csajfronton az idei év egyik legnagyobb reménységének kikiáltott Azealia Banks 1991 című kislemeze, aminek egyébként már úgy egy hónapja ki kellett volna jönnie, de végül elhalasztották és még dolgoztak rajta egy kicsit – és így legalább azt is sikerült összehozni, hogy a kisasszony születésének évéről elnevezett anyag májusban jelenjen meg, éppen amikor Azealia betölti a 21-et, és már az USA legszigorúbb államaiban is bárhol tisztességesen berúghat. Mindez azonban úgy tűnik, nem elég Azealiának, úgyhogy a napokban a SoundCloudon egy vadonatúj számot is megosztott a világgal (a korábbi, Diplo közreműködésével készült Fuck Up The Fun itt található), de nem ám a közelgő kislemezről, hanem egy valamikor a nyárra esedékes új mixtape-ről, ami a Fantastic, míg a róla kihozott új dal a Jumanji címet viseli és a lapozás után máris meghallgatható.


hiphop hír mia missy elliott hudson mohawke rye rye azealia banks



2012.02.07. 13:00 – Kovács M. Norbert

M.I.A. állhatja a számlát a Super Bowl-balhé miatt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Előre borítékolható volt, hogy a felháborodni imádó amerikai közvélemény nem fogja pillanatok alatt elfelejteni M.I.A. vasárnap este bemutatott középső ujját, olyannyira nem, hogy másfél nap elteltével sem csitul, inkább fokozódik az ezt övező botrány. Most éppen ott tart az ügy, hogy elképzelhető, hogy megbüntetik a Super Bowlt közvetítő tévécsatornát a nyilván milliók lelkében kitörölhetetlen sérüléseket okozó negyed másodperc miatt (amit a közvetítést nézők java valószínűleg észre sem vett), ezt viszont szépen áthárítják majd a rapper-énekesnőre, amit pedig úgy néz ki, simán megtehetnek. Bennfentes infókra hivatkozva ugyanis a TMZ.com arról ír, hogy M.I.A. (és feltételezhetően a többi fellépő) még show előtt aláírt egy nyilatkozatot, miszerint ha miatta büntetik meg a tévétársaságot, úgy vállalja ennek esetleges anyagi következményeit.


pop bulvár hír show super bowl madonna mia hipop



2012.02.06. 09:45 – mista

Madonna állja a szavát – Itt a teljes Super Bowl-show

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Miután Madonna pénteken kiadta új, Nicki Minaj és M.I.A. közreműködésével készült dalát, a Give Me All Your Luvin'-t, és annak a MEGAFORCE által rendezett videoklipjét, ma hajnalban a Super Bowlra hónapok óta nagy erőkkel beharangozott, szuperlátványosnak ígért félidei műsorát is előadta csapatával, akik között végül a korábban beígért Minaj és M.I.A. mellett ott volt a tavalyi év legnagyobb dance-slágerét jegyző LMFAO, valamint Cee Lo Green is. És bár ugyan az énekesnő pár nappal korábban megígérte, nem lesznek mellbimbók a produkcióban, furcsa lett volna, ha egy ilyen válogatott, díszes társaság képes különösebb balhé nélkül lenyomni a show-t. A kérdés csak az volt, ki lesz az, aki magánszámával beírja magát az emlékezetes Super Bowl-koncertek történetébe, és aki miatt majd magyarázkodhat a tévétársaság és a futballdöntő szervezői. Mostanra ez is kiderült: az ázsiai származású énekes-rappercsaj M.I.A. volt, aki a produkció egy pontján szép határozottan bemutatott a kamerának, és ezzel együtt több százmillió tévénézőnek. A lapozás után a teljes, közel negyedórás produkció megnézhető.


pop hír dance show super bowl madonna mia nicki lmfao minaj cee lo green



2012.02.03. 15:15 – mista

Bad Girls – Itt van M.I.A. új videoklipje is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Madonnával közös számával és annak klipjével teljesen azonos időben, ma délután háromkor jelent meg M.I.A. legújabb videoklipje is, pár napja kiadott Bad Girls című dalára. A klipet Romain Gavras rendezte, aki nem először dolgozik együtt az ázsiai származású énekesnővel. Az új videó itt és most a tovább-gomb után máris megnézhető.


pop hiphop hír dance elektronikus klip mia romain gavras



2012.02.03. 15:00 – mista

Give Me All Your Luvin' – Megjelent Madonna új dala és videoklipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hetek óta Madonnával van tele a zenei sajtó, aminek az oka többek között az alább látható, ma délután háromkor megjelent vadonatúj videoklip és a benne hallható dal, a Give Me All Your Luvin', ami az énekesnő márciusban megjelenő új, MDNA című nagylemezének beharangozó dala, és amit M.I.A. és a botrányos Nicki Minaj közreműködésével, valamint Martin Solveig producer segítségével rögzítettek, a videót pedig a tavalyi év legjobb klipjét készítő, bájos nevű MEGAFORCE francia rendezőcsapat készítette. Madonna több más slágere mellett, a másik két énekesnő jelenlétében ezt a dalt is előadja holnap után, vasárnap a Super Bowlon, aminek élő közvetítése hagyományosan az amerikai televíziózás legnézettebb műsora. A szuperlátványosnak beharangozott, exkluzív, mindössze 12 perces show-t várhatóan több százmillió néző fogja egyszerre látni a világon. Az új klip és dal itt most máris megnézhető és meghallgatható.


pop hír dance klip madonna martin mia megaforce nicki minaj solveig



2012.02.01. 09:00 – Lángoló Gitárok

Nem lesz mellbimbó Madonna Super Bowl-show-jában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ezen a héten nagyjából minden Madonnáról szól, úgyhogy már furcsa is volt, hogy vagy egy napig hallottunk róla semmi újat, mindez persze eddig tartott. Ez a kép itt a márciusban megjelenő új nagylemez nemrég bemutatott borítója, ezenkívül pedig nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az énekesnő hétfő este Jay Lenónál szerepelt, ahol mondott pár vicces dolgot közelgő fellépéséről a Super Bowlon. Megígérte például, hogy nem fogja megmutatni a mellbimbóját, ezzel utalva Janet Jackson és Justin Timberlake 2004-es, az egész világot bejáró és óriási balhét okozó bakijára, amikor élő tévéközvetítés közben az egész Egyesült Államok, majd az interneten pillanatok alatt az egész bolygó megcsodálhatta Michael Jackson húgának mellbimbóját és a köré tekeredő, nem túl hétköznapi piercinget. Na, ilyen most nem lesz, mondja Madonna. De vajon akkor mi lesz a tizenkét perces előadásban?


pop hír janet jackson show super bowl justin timberlake madonna mia nicki minaj



2012.01.30. 16:00 – Lángoló Gitárok

Bad Girls – Itt a legújabb M.I.A.-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Madonna új dalában való közreműködése mellett M.I.A.-nek ezen a héten egy saját új száma is megjelenik idén nyárra tervezett negyedik nagylemezéről, egész pontosan holnap, a címe pedig az, hogy Bad Girls. Aki alaposabban ismeri az énekesnő munkásságát, annak már ismerős lehet a cím, hiszen a szám egy előző változata hallható volt M.I.A. 2010 szilveszter napján megjelent Vicki Leekx című mixtape-jén. A dalt a kiadó már ma feltette a SoundCloudra, úgyhogy itt most rögtön meg is hallgatható, február harmadikán pedig (egyszerre az új Madonna-számmal és annak klipjével, amiben mindkettőben szerepel az ázsiai származású énekesnő) érkezik a Bad Girls videója is Romain Gavras rendezésében, úgyhogy, meg kell hagyni, elég eseménydús, és nagyot szóló hete van a művésznőnek.


pop hiphop hír dance elektronikus mia



2012.01.30. 13:00 – Lángoló Gitárok

Madonna évtizedekkel fiatalabb új lemezborítóján

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pénteken érkezik Madonna új nagylemezének első hivatalosan kiadott dala, a Give Me All Your Luvin', ez pedig itt a single borítója, amin az 53 éves Madonna minimum 20, de egyesek szerint akár 30 évet is simán letagadhatna. Éljenek a modern képfeldolgozó szoftverek!


pop hír dance elektronikus benny benassi madonna mia megaforce william orbit martin solveig nicki minaj



2012.01.27. 13:00 – Lángoló Gitárok

Teaservideóval csinál kedvet Madonna új kislemezéhez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mint arról már többször is írtunk az elmúlt hetekben, Madonna nemsokára kiadja legújabb nagylemezét, aminek az lesz a címe, hogy MDNA, a jövő héten pedig érkezik a már korábban kiszivárgott Gimme All Your Luvin' című első kislemezdal. Bár jóformán nem telik el úgy nap a zenei világsajtóban mostanában, hogy az énekesnő és közelgő lemeze, vagy M.I.A és Nicki Minaj társaságában rögzített dala ne kerülne szóba, Madonna azért inkább biztosra megy, és most például feltöltött a YouTube-ra egy rövid kedvcsináló videót az új kislemezhez, ami most itt rögtön meg is nézhető.


pop hír dance madonna mia martin solveig nicki minaj



süti beállítások módosítása