Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bár néhány napja már nyilvánosságra hozták, Anna Von Hausswolff tegnap tette közzé Facebookján ezt a Yann Tiersennel közös dalt egyfajta karácsonyi ajánékként, melynek címe Koad. A francia avantgárd zeneszerző és előadóművész, akinek munkáját többek között olyan filmzenék dicsérik, mint az Amelie csodálatos élete, vagy a Good Bye Lenin!, majd' hat perces, környezeti hangokat tartalmazó szerzeménye pont olyan, mint amire a két közreműködő neve alapján számíthatnunk: minimalista, emelkedett, éteri, és tele van szépséggel. A drónfelvételes természeti képekből összevágott videó a maga egyszerűségében szintén gyönyörű. Az ilyesmire fogékonyak mindenképpen hallgassák meg!

Lemezmegjelenések terén nagyon durva nyarunk lesz, erre a tényre pedig a Boards of Canada és a Daft Punk mellett most három további előadó is ráerősít. A tovább után három vadonatúj dal képében meghallgathatjuk, merre tart a Little Boots-féle electropop, Matias Aguayótól latin-amerikai minimál-gyorstalpalót kapunk, Trickytől pedig egy ingyenesen letölthető számot.
Olyasmi történt, ami eddig még soha: magyarok hivatalos remixet készítettek minden idők vitathatatlanul egyik legfontosabb elektronikus zenei producerének, a klasszikus disco királyának, Giorgio Morodernek. A többszörös Grammy-, Oscar- és Golden Globe-díjas legenda komolyabb ismertetésétől itt most eltekintünk, hiszen őszintén bízunk benne, hogy a Lángoló olvasói is találkoztak már a nevével (aki esetleg mégsem, az zenei kulturálatlanságát most azonnal 