2018.03.13. 10:13 – dankógábor

Ministry is lesz a FEZEN-en

al.jpg

A frisslemezes Ministry nemrég jelentette be, hogy úgy indul turnéra, hogy Al Jourgensen vezérrel tart majd Joey Jordison volt Slipknot-dobos (aki egyébként az egyik Szigeten már dobolt a Ministryben, talán olyan hangos nagyszínpados fellépést még nem hallottam a fesztiválon), illetve Burton C. Bell Fear Factory-énekes is, hogy ketten adjanak hangot a Ministry mondanivalójának. Azt viszont nem tudjuk, hogy ez az összeállítás éri-e el a FEZEN-t, de az biztos, hogy a fesztivál bejelentette a csapatot a bulira. Szóval Székesfehérváron is kirohanhat majd Trump ellen Jourgensen, akiről egyébként hamarosan megjelenik egy könyv is magyarul, aminek a bemutatója május 4-én lesz a Dürer Kertben. Előrendelni itt lehet.


metál hír industrial ministry



2018.02.28. 11:08 – Nihil_AK

Alkonyzóna és persze Trump a köbön - Új dal a Ministry-től

al_jourgensen_2018.jpg

Az már teljesen biztos, hogy amíg republikánus elnöke lesz az Egyesült Államoknak, addig Al Jourgensen és a Ministry sem teszi le a lantot. Tíz évvel ezelőtt George W. Bush volt a fő céltábla, és most úgy tűnik, Donald Trump tevékenysége is megfelelő inspirációt szolgáltat neki. A Twilight Zone már a harmadik a március 9-én megjelenő AmeriKKKant albumot felvezető dalok sorában, és a Filth Pig lemez kedvelőiben mindenképp kellemes emlékeket idéz majd lassabb tempójú, harmonika szólamokkal operáló szerzemény. A hajtás után meg is hallgatható a másodikként kihozott Wargasm társaságában. Esélylatolgatásért felelős kollégánk szerint nem kizárt, hogy egyfajta összegző lemez készül most, hiszen a decemberben megjelentetett Antifa egész pontosan a Just One Fix parafrázisa, a Wargasm meg simán lehetne egy kiadatlan Killing Joke-dal is, ha Jaz Coleman énekelné. Rossz valószínűleg nem lesz, hiszen az idén már -ki hinné - hatvanadikat töltő Al papa mindig akkor készíti a legjobb albumait, ha valakire ki van akadva. Hamarosan amúgy jön az önéletrajzi kötete is magyarul, ha valaki még nem hallott volna róla. 


hír donald trump metal industrial ministry új dal al jourgensen



2018.01.29. 09:43 – Lángoló

Al Jourgensen elveszett evangéliuma - rendeld elő a Ministry főnökének önéletrajzát

17_al_with_adrienne_jourgensen_by_paul_elledge_jpeg.jpg

Az eszement szex & drogok & rock ’n’ roll memoárok magyar kiadásainak sorában ezúttal Al Jourgensen kerül sorra. A szerző maga Alien Jourgensen, a Ministry, Revolting Cocks, stb frontembere, az ipari metal pápája, valamint Jon Wiederhorn, aki többek között Scott Iannek is segített megírni az önéletrajzát (A gitáros faszi az Anthraxből). A fordító és egyben a kiadó Dudich Ákos, aki ezt a művet is közösségi finanszírozásra építi, akárcsak Rex Brown (A Pantera igaz története – belső szemmel), vagy Max Cavalera (My Bloody Roots – A Sepulturától a Soulfly-ig és azon túl) könyvét, amik itt érhetőek el.


metál hír industrial ministry al jourgensen



2017.12.12. 12:04 – dankógábor

Jön az új, nagyon dühös Ministry-lemez, dal is van már róla

ministry.jpg

Ahhoz képest, hogy nem is olyan régen még fel akart oszlani a Minsitry, már a második album jelenik meg. Ok, a 2013-as lemez még a 2012-ben elhunyt Mike Scaccia gitárossal készült, de Al Jourgensen énekes-főnök a megjelenés és az ahhoz tartozó turné után nem akarta folytatni. Aztán végül mégsem oszlott fel a zenekar, most pedig jön az ismételten nagyon politikus AmeriKKKant lemez, ami március 9-én jelenik majd meg. Nem nehéz kitalálni, hogy az album Donald Trump munkásságáról szól, mivel Jourgensen minden republikánus elnöki regnálás alatt ki van bukva nagyon. Annak idején azt is mondta, hogy ha újraválasztják az ifjabb Bush-t, akkor Kanadába költözik. Újraválasztották, nem költözött. Mindegy is ez most, alább egy új dal, jó kis Ministry féle csapkodás. Akár Ministry-dalgenerátorral is csinálhatták volna.


metál hír industrial ministry



2016.02.27. 12:48 – Nihil_AK

Sebészeti metamfetamin gép - Új dal Al Jourgensentől

surgicalmethmachinepromo2016_638.jpg

Attól, hogy Al Jourgensen megígérte, a 2013-ban kiadott From Beer To Eternity lesz az utolsó Ministry-lemez, a zenélést természetesen nem hagyta abba. Új projektje a Surgical Meth Machine, amivel már ki is hozott egy dalt az április közepére várható albumról. Bár a Tragic Alert címre keresztelt friss szerzemény nagyjából lehetne eddig ki nem adott Ministry-szám is, Al bátyó változatos lemezt ígér, amelyen meglehetősen popos fordulatok is várhatók, mivel elmondása szerint mára már majdhogynem megbocsátja magának első albumát, a With Sympathyt, pedig az még igen vastagon szintipopnak volt nevezhető. A hajtás után itt az új dal, és egy kis játék: keressétek meg a néhány leheletnyi különbséget a Tragic Alert és az egyik első Ministry-dal, a Same Old Madness között!


indusztriál ministry új dal al jourgensen surgical meth machine



2013.09.23. 14:30 – Lángoló Gitárok

Az indusztriális csattogástól az ukrán elektronikáig - Öt mini lemezkritika

ömlesztett anyag

Volt nekünk egy rovatunk régebben Ömlesztett anyag címmel, ami egyszer csak abbamaradt. Idáig, ugyanis most visszahozzuk a mini lemezkritikákat, hogy ne csak hosszan írjunk dolgokról, már amikor, ugye. Szóval alább öt viszonylag friss lemez, olyanok mint a Ministry, a Black Spiders, az Edward Sharpe & The Magnetic Zeros, King Krule és Vakula. Műfaji kapcsolódás igazából nincs, van metál, rock és elektronika is. És ami a legfontosabb, a vélemény mellé raktunk zenét is.


lemezkritika ministry ömlesztett anyag black spiders king krule edward sharpe the magnetic zeros vakula



2013.03.29. 08:46 – Lángoló Gitárok

Már megint az utolsó Ministry-lemez jön

From Beer To Eternity címmel szeptemberben jelenik meg a Ministry új nagylemeze, ami Al Jourgensen főnök szerint az egyik legkreatívabb anyag lesz, amit az industrial metal csapat valaha kiadott. Az album dalait még tavaly decemberben írták egy nagyon termékeny 19 nap alatt, közvetlen Mike Scaccia gitáros halála előtt. Jourgensen a Noiseynak elmondta, hogy Scaccia biztos, hogy nagyon büszke lenne a lemezre, amin van bluestól kezdve a dubon át a súlyos gitárokig minden. A jövőbeli tervekről az énekes elmondta, hogy valószínűleg csinálnak majd koncerteket a néhai gitáros emlékére, de turné biztos nem lesz, mivel a Ministrynek Scacciával kell halnia, akinek majdnem ugyanolyan fontos része volt a zenekar, mint Jourgensennek. A Ministry egyszer már feloszlott, igaz, 2008-ban csupán okafogyottá vált a működésük, lévén, hogy George W. Bush leköszönt az Egyesült Államok elnöki posztjáról, márpedig Jourgensennek a 2004-es Houses of the Molé, a 2006-os Rio Grande Blood és a 2007-es The Last Sucker lemezeken csak Bush volt a gondja. Akit érdekel a fél év múlva megjelenő lemez tracklistája, kattintson lejjebb. (Fotó: Kálló Páter/Sziget.hu)


metál hír industrial ministry



2012.12.23. 14:18 – Lángoló Gitárok

Meghalt Mike Scaccia, a Rigor Mortis és a Ministry gitárosa

mikescaccia.jpgSzombat este összeesett a színpadon, kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni Mike Scacciának, a Rigor Mortis, a Ministry és a Revolting Cocks 47 éves gitárosának. Scaccia az eredti zenekarával, a thrash metal Rigor Mortisszal lépett fel Fort Worth-ben, itt kapott szívrohamot. A koncert Bruce Corbitt, a Rigor Mortis énekesének 50. születésnapja is volt egyben, aki a gitáros halálával kapcsolatban elmondta, hogy Scaccia miatt lehetett egyáltalán zenekari tag belőle. A Rigor Mortis 1983-ban alakult, debütáló lemezük 1988-ban jelent meg. Scaccia később csatlakozott a Ministryhez, játszott például a klasszikus Psalm 69 ás a Filth Pig lemezeken, majd fel-fel bukkant a csapat körül később is, például az idei Szigeten is ott állt a főnök Al Yourgensen mellett, a koncert előtt pedig kollégáink interjút is készítettek vele. A tervek szerint a Rigor Mortis jövőre, 22 év szünet után új lemezzel jelentkezik, ezen elvileg még hallani lehet majd Scaccia játékát.


metál hír gyász ministry rigor mortis mike scaccia



2012.03.23. 13:00 – Lángoló Gitárok

Relapse - Meghallgatható az új Ministry-lemez

Már többször is említettük itt a Lángoló Gitárokon, hogy március 26-án jön a Relapse című új Ministry-lemez, ami lehet, hogy az utolsó lesz, lehet nem, majd Al Jourgensen főnök eldönti, aki egyszer már feloszlatta a zenekart, most meg mégis itt van. A lényeg, hogy van friss lemez, amit alább az elejétől a végéig meg lehet hallgatni, élőben pedig majd a Szigeten lehet őket nézni augusztusban.


metál hír industrial ministry



2012.03.20. 08:00 – Lángoló Gitárok

99 Percenters - Új Ministry-klip

Relapse címmel az új Madonna-lemezzel egy napon, március 26-án jelenik meg a Ministry visszatérő albuma is. Erről az anyagról származik a 99 Percenters dal, amihez klipet is készített az az Al Jourgensen, aki pár évvel ezelőtt szanálta saját George W. Bush-gyűlölő zenekarát, de azóta annyi ötlete gyűlt össze, annyira mérges lett megint a világra, hogy ezeket szerinte vétek lett volna veszni hagyni (persze ettől még újra hajtogatja, hogy most már tényleg ez az utolsó Ministry-lemez). Az idei Szigeten is fellépő ipari metállegenda elég borzalmas és persze rettenetesen politikus új klipjét a hajtás után lehet megnézni.


metál hír industrial ministry



2011.08.18. 16:47 – Gitárok

Feltámadt a Ministry

Al Jourgensen Ministry-főnök mondott pár olyan dolgot életében, amit aztán nem tartott be (pl. ha W. Bush-t újraválasztják, átköltözik Kanadába), így az sem meglepő, hogy a nagy dérrel-durral bejelentett, majd igazából véghez is vitt 2008-as feloszlás sem tartott sokáig. A napokban vált nyilvánossá, hogy az indusztriális metálzenekar jövőre ott lesz a németországi Wacken Open Air fesztiválon, sőt, komplett fesztiválturnét terveznek. Jourgensen elmondta, az ötlet onnan jött, hogy nem tudott mit kezdeni vagy hét fiókban lévő dalával, mire Mike Scaccia (régi zenésztárs, Rigor Mortis-tag) mondta neki, hogy ezekből akár Ministry is lehetne, mire Jourgensen hívta Tommy Victor gitárost és Tony Campos basszusgitárost, akikkel ősszel össze is rakják a karácsonyra tervezett Relapse című új nagylemezt. Az énekes még azt is elmondta, hogy mivel már Bush nincs sehol, így nem róla szól majd az album, ellenben ez lesz a leggyorsabb, legkeményebb lemez, amit valaha írtak.


rock metál hír industrial ministry