2016.12.19. 12:57 – dankógábor

A kirúgott Morbid Angel-tagok Morbid Angel-dalokkal hakniznak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

davidvincenttimyeungsolo_638.jpg

Jövő nyárra már két brazil bulija is le van kötve az I Am Morbid nevű zenekarnak, amiben a hírek szerint két kirúgott Morbid Angel-tag, David Vincent basszusgitáros-énekes és Tim Yeung dobos játszik majd Morbid Angel-dalokat. Segítségükre lesznek ebben Bill Hudson (Circle II Circle) és Ira Black (Attika7) gitárosok is. Az I Am Morbid hanyagolja a legendás death metal zenekar teljes, 1995 után készült életművét (azt az elég megosztó albumot is, amit Yeung dobolt fel legutóbb) és csak a klasszikus érából, az Altars Of Madness, Blessed Are The Sick, Covenant és Domination lemezekről játszik majd dalokat. Közben az eredeti Morbid Angel is kötögeti le a koncerteket, lesznek például Brutal Assaulton is, de ott meg még mindig homály fedi, hogy Trey Azagthoth gitáros és Steve Tucker basszusgitáros-énekes mellett ki van még a zenekarban, visszatért-e például Pete Sandoval dobos. Pedig 2017-ben állítólag megjelenik az új lemez is, ami mellőzi az egyébként minden köpködés ellenére kiváló, 2011-es Illud Divinum Insanus elektronikusabb, eklektikusabb megszólalását.


metál hír death morbid angel



2016.05.04. 14:48 – dankógábor

Annyira sokkolt minket David Vincent volt Morbid Angel-frontember átalakulása, hogy nem is írtunk róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

david-vincent-country.jpg

De most már nem halogatjuk tovább. David Vincent lett az új Johnny Cash. Biztos a Morbid Angelből is azért rakták ki, mert valami bendzsós dalt vitt le a próbára. Szóval az van, hogy az egykor véresszájú sátánista Vincent most Danny B. Harveyval az oldalán játssza kalapban, veszkó csizmában a country nótákat, de nem csak a klasszikusokat Cashtől vagy Merle Haggardtól, hanem írt saját számokat is, sőt, szinte csak azokat tolta a koncerten. A lentebb hallható Drinking With The Devil is ezek közé tartozik, ami amúgy legalább címében utal picit Vincent múltjára.


hír country morbid angel david vincent



2015.06.30. 11:40 – Nihil_AK

Tucker hagyományosabb Morbid Angel-lemezt ígér

Alighanem az év leginkább meglepő híre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tucker.jpg

Egy ideje már hivatalosan is Steve Tucker a floridai death metál alapcsapat frontembere, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, el is kezdtek kiszivárogni a hírek a folytatásról. A visszatért énekes természetesen a korábbi vonalhoz visszakanyarodó új anyagot ígér, mi pedig megyünk lottószelvényt venni.


metál hír death morbid angel



2015.06.19. 15:32 – Nihil_AK

Merre tovább Morbid Angel?

A gitáros is kilépett a zenekarból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ma_x.jpg

Fogynak a Morbid Angel tagjai, mint pálinkafőzéskor a kristálycukor. A hét elején Tim Yeung dobos jelentette be, hogy financiális okokból kiszállt a bandából, most pedig Thor Anders Mythren, azaz Destructhor is leadta a munkakönyvét. Pontosabban felkérték a távozásra, de már egyébként is ki akart lépni tavaly. A death metálos szappanopera a hajtás után folytatódik, bónusz esélylatolgatással.


death metal esélylatolgatás morbid angel tagcsere destructhor



2015.06.15. 20:44 – dankógábor

David Vincent megint kiszállt a Morbid Angelből (vagy nem)

Steve Tucker pedig megint beszállt a Morbid Angelbe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

morbidangeltucker.jpg

Ezt nevezik ám death metal breakingnek! És ha még azt is hozzáteszem, hogy a dobos Tim Yeung sincs már a zenekarban, akkor még nagyobb lesz a hír. Bár utóbbinál egyelőre csak remény, hogy visszatér Pete Sandoval, aki a hátfájdalmai miatt lépett ki öt éve, de azóta már meggyógyult. Egyébként egyelőre semmit nem tudni semmiről, csak Trey Azagthoth gitáros adta hírül, hogy újra a 2004-ben kiszállt Steve Tuckerrel dolgozik, és hogy ez mennyire izgalmas. Meg azt is elárulta, hogy a következő Morbid Angel-lemez lezúzza a világot. Tucker egyébként a furcsán viselkedő Vincent helyére szállt be 1997-ben frontembernek (majd az ő helyére szállt vissza Vincent hét évvel később). Amúgy a hír hallatán egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt Vincenttel csak kiváló lemezeket adtak ki (igen, még a 2011-es Illud Divinum Insanus is az), másrészt Tuckerrel is született két szintén kiváló, és egy szimplán csak nagyon jó album. Szóval ha így nézzük, csak jó lehet a következő anyag is. Csak azt a glam metálos kiállást sajnálom csak, amit az utóbbi években nyomtak koncerten Vincenttel. (A képen a 2000-es felállás látható: Pete Sandoval dobos, Trey Azagthoth gitáros, Steve Tucker basszusgitáros-énekes és Erik Rutan gitáros)


metál hír death morbid angel



2012.11.16. 14:55 – Lángoló Gitárok

Kreator, Morbid Angel és Nile együtt a Pecsában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

November 1-én indult, és egészen karácsonyig tart az extrém metál műfaj három népszerű képviselőjének a Kreatornek, a Morbid Angelnek és a Nile-nak a közös európai turnéja, ahol a műfajra jellemző kisebb klubok helyett komoly koncertcsarnokok megtöltésére készülnek a csapatok. Budapesten a Pecsa Music Hallba érkeznek november 22-én, a Fueled By Fire társaságában. A november 22-ei koncert ritka lehetőséget kínál a death és thrash metal kedvelőinek, hiszen a műfajspecifikus fesztiválokat leszámítva szinte sosem lehet ezeket a csapatokat egy este látni.


metál hír program death nile thrash kreator morbid angel fueled by fire



2012.06.04. 16:00 – minority

Lelkesedés és szeretet - Vader-koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vader, Behemoth @ Club 202, 2012.06.03.

vader1Nem szép dolog két-három órát késni egy olyan koncertről, amiről az ember kritikát ír, de a szombati Denial Of God közben sikerült annyira elfáradni, hogy vasárnap este fél 8-kor kaptunk észbe: mindjárt kezdődik a Vader a Fehérvári úton, annak is a lehető legmesszebb pontján, a Club 202-ben. Így hát a Huntressről, a Nexus Inferisről és a görög veterán Septic Flesh-ről is sikerült lemaradni. Aláírom, nem túl jó kezdés, de mivel ezekbe a zenekarokba előzetesen azért belehallgattam (a Septic Flesh régi dolgai nem voltak rosszak), azt azért nyugodt lelkiismerettel állíthatom, valószínűleg egyáltalán nem volt kár értük. Ha modorosabban akarnék fogalmazni, nem az én zeném egyik sem. 


zenekar tribute vader behemoth morbid angel



2012.02.23. 10:00 – Lángoló Gitárok

40 perces egyveleg az új Morbid Angel-remixekből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

morbidangel_IlludDivinumInsanus–TheRemixes.jpgFebruár 24-én jelenik a Morbid Angel remixlemeze Illud Divinum Insanus – The Remixes címmel, amin egy rakás elektronikus zenét játszó előadó gondolta újra a death metal zenekar legutóbbi, már alapból elektronikus beütésű nagylemezét. A duplaalbum közreműködőinek teljes dallistáját lentebb lehet elolvasni, de előtte még itt egy 40 perces, HIV+ által összerakott Destroy Club Mix egyveleg a Season Of Mist kiadó jóvoltából. Táncra fel!


metál hír death elektronikus morbid angel



2012.01.11. 09:00 – Lángoló Gitárok

Existo Vulgoré - Új Morbid Angel-klip + információk a remixlemezről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Indusztriális beütése miatt nagyon sokan utálják a Morbid Angel új lemezét, mi szerettük, ahogy a legutóbbi budapesti koncertjüket is élveztük. Az albumot gyűlölők biztosan nem örülnek annak a válogatásnak sem, ami Illud Divinum Insanus – The Remixes címmel jelenik majd meg február 24-én, és amin 36 electro- industrial- és dubstep-előadó gondolja majd újra a floridai death metal zenekar dalait. Minderről van is egy trailer, amit a hajtás után bemutatunk, előtte viszont még nézzük meg a csapat legújabb klipjét az Existo Vulgoré dalukra, ezen kívül a forgatáshoz kapcsolódó így készült videó is látható alább, ami tulajdonképpen egy interjú David Vincent énekessel a Decibel magazin számára.


metál hír death klip morbid angel



süti beállítások módosítása