2014.10.07. 20:03 – dankógábor

Morrissey rákos

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Smiths egykori frontembere a spanyol El Mundo lapnak árulta el, hogy a rákkal küzd. Az 55 éves énekes a szokásos cinikus stílusában tálalta ezt is. 

Ha meghalok, akkor meghalok. Ha nem, akkor nem.

Azt mondja jelenleg jól van, de már négyszer műtötték. Ettől függetlenül zenél, amikor csak tud, még ha az orvosi nem is ajánlják. Úgy nyilatkozott, hogy majd pihen, ha meghalt. Morrisseynek idén jött ki a legújabb nagylemeze World Peace Is None of Your Business címmel, 2015-re pedig egy regényt is tervez. Állítólag a most következő turnéján szeretett volna Budapesten is fellépni, de ez végül nem jött össze.


pop rock morrissey hír



2014.08.04. 11:09 – m.adi

Lehet, hogy Morrissey-koncert lesz Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azok után, hogy kevesebb, mint két hónappal ezelőtt megint megszakította amerikai turnéját, Morrissey most újabb tervezett koncertekről nyilatkozott, köztük egy esetleges Budapestiről is. A turné új, World Peace Is None of Your Business című szólóalbumát támogatná, és egy dublini koncert már le is lett foglalva belőle. Bizonytalanság még van bőven, konkrét időpontokról még szó sem esett, és Morrissey eleve úgy fogalmazott, hogy Athénbe, Isztanbulba és Rómába tervez koncerteket, és reméli, hogy bele tudja vonni a turnéba Budapestet és Bukarestet is. Ráadásul az énekes egészségügyi okokból négy alkalommal is lemondott koncerteket az elmúlt két évben, úgyhogy teljesen majd csak akkor lehetünk biztosak a dologban, ha a színpadon áll. Mindenesetre úgy néz ki, a szándék megvan, úgyhogy reménykedni lehet.


morrissey hír



2013.10.24. 17:16 – Lángoló Gitárok

Még Morrisseynek is túl drága volt a saját koncertje Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

morrissey_5_a_h.jpgÉrdekes szövegrészlet bukkant fel Morrissey nemrég megjelent önéletrajzi könyvében. A zenész ebben arról ír, hogy meglepetten tapasztalta a félházat 2006-os budapesti koncertjén, de aztán a fellépés után rájött, hogy 85 fontért még ő sem vett volna jegyet a saját bulijára. Az is szóba került, hogy a 85 font kicsit túlzás, nagyjából negyedannyiba kerültek csak a jegyek. A Cinken azt a kedves kis történetet is megemlítik, amikor Morrissey elment itthon a Media Marktba, hogy megvegye a saját lemezét, de végül nem találta meg azt. Sajnos erről már nem mesél a könyvében.


budapest morrissey hír



2013.10.22. 13:34 – Lángoló Gitárok

Cáfolja homoszexualitását Morrissey

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

morrissey-110713.jpgElkészült Morrissey önéletrajzi könyve, amiben vall Jake Owen Waltershöz fűződő kapcsolatáról is. A zenészről régóta az a hír járja, hogy homoszexuális viszony fűzte Waltershez, de ő ezt cáfolta és csak nagyon közeli barátjának tartotta, akinek néha az ölébe hajtotta a fejét és teát hozott neki a fürdőkádba. Morrissey arról is vall, hogy nem igazán igazgatta a másik nem, sokkal inkább a menő versenymotorok, amiket édesapja vitt haza. A könyv kapcsán Svédországban végül azt nyilatkozta, hogy sajnos nem meleg, és sokkal inkább emberszexuálisnak hívja magát, aki egyszerűen csak azt az emberekhez vonzódik. Persze nem túl sokhoz.


rock morrissey hír



2013.01.10. 13:38 – Lángoló Gitárok

Action Is My Middle Name - Új dallal lépett fel David Latterman Show-ban Morrissey

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

morrissey.jpgEgyre erősebb a gyanúnk. hogy Morrissey új szólólemezre készül, hiszen miután több új dalt is bemutatott két éve a BBC 1-on, most a David Latterman Show-ban játszott el belőlük egyet, méghozzá az őrült menő címmel rendelkező az Action Is My Middle Name-et. Az énekes legutoljára 2009-ben hozott ki új nagylemezt, és mivel nemrég új menedzsmentje is lett, ezért nem lennénk meglepve, ha hamarosan bejelentené a következő albumát, hiszen két éve már elmondta, hogy egy rakás új zenéje vár a megfelelő kiadóra. Eközben persze a száját sem fogja be, most éppen a Beckham családot korbácsoltatná szét mindenki szeme láttára, mivel szerinte egyszerűen minden intelligens ember számára fájdalommal ér fel, ha Mr. és Mrs. Beckhamet kell látnia a sajtóban, és egyáltalán nem tetszik neki az ötlet, hogy az Egyesült Államokban élő futballista és felesége nemsokára hazaköltöznek Nagy-Britanniába. Ha már a focinál járt, még annyit hozzátett, hogy már a labdarúgás sem tudja őt megfelelően lekötni, mivel elérte a sport a határait, miközben egyes játékosok 200 ezer fontot keresnek hetente úgy, hogy egy hárfát nem képesek már felismerni. A Latterman Show-s fellépésének videója a hajtás után.


morrissey hír britpop



2012.10.05. 11:11 – Lángoló Gitárok

Morrissey szerint mégsem szar a Ramones

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

morrisseyy.jpgEgy friss interjúban visszavonta Morrissey a Ramonesszal kapcsolatos azon véleményét, amit 17 évesen fogalmazott meg a Melody Maker zenei hetilapban. A pár hete előkerült, 1976-os kiadásban az ifjú Steve Morrissey egy olvasói levélben bírálta a Ramonest, amelyet akkor egy degenerált, tehetségtelen brigádnak titulált, akik mellett a Stooges egy koncertmesternek tűnik és ahogy lehet el kell, és el is fogja őket felejteni az emberiség, ellenben a New York Dollsszal és Patti Smith-szel. A Billboard erre is rákérdezett az énekessel készített interjúban, ahol Morrissey elmondta, hogy az ominózus levél megírása után három nappal rájött mekkorát tévedett, és csak az bántotta a sorok írásakor, hogy egy ilyen zenekar nyomja le az abban az évben feloszló New York Dollst. Az énekes  szerint a Ramones ma a világ legnagyobb együttese lehetne, és ehhez 30 év kellett, hogy az emberiség rájöjjön. Hasonlóan vélekedik Nicóról, a Velvet Underground Warhol-szupersztárjáról, akit - véleménye szerint - imádnak a mai modern tinédzserek, miközben élete során egy tisztességes ágybetétre sem volt pénze. A 36 évvel ezelőtti újságcikk, és annak angolnyelvű szövege megtalálható a hajtás után.


punk morrissey ramones hír



2012.10.02. 11:15 – Lángoló Gitárok

Egy Smiths-reunionért akár vegetáriánus fesztivállá is alakulna a Coachella

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Morrissey mindig is tudott nyilatkozni. Igazából minden nap lehetne valami hírt írni róla. Most épp azt találta mondani az ausztrál Herald Sunnak, hogy a kaliforniai Coachella szervezői felajánlották neki, hogy 100%-ban vegetáriánus fesztivállá teszik a rendezvényt, ha hajlandó Johnny Marr társaságában fellépni náluk, mint Smiths. A közismerten nagy vegetáriánus harcos énekes pár éve leviharzott a Coachella színpadáról, mert sült hús szagát érezte, ami felfordította a gyomrát. Állítólag amúgy a szervezők nem igénylik, hogy a zenekar dobosa és basszusgitárosa is jelen legyen az eseményen, ami Morrissey szerint mindenképp elárul valamit. A Herald Sun megkérdezte azt is, hogy ha már ennyire nagy állatvédő, akkor árulja már el melyik a kedvenc ausztrál állata, mire Morrissey Eric Bana színészt nevezte meg. Mellesleg Egyes Jól Értesült Források tudni vélik, hogy az 1987 óta inaktív Smiths valóban újjáalakul jövőre, a tervezett pár koncert közül az egyik pedig a Glastonbury szombat esti bulija lesz. Na persze.


pop rock morrissey the smiths hír



2012.08.06. 12:17 – Lángoló Gitárok

Morrissey a náci Németországhoz hasonlítja Nagy-Britanniát az Olimpia alatt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Morrissey_2.jpgMorrissey a saját rajongói magazinjában bírálta Angliát az Olimpia miatt, amelyet a náci Németországhoz hasonlít a sporteseményen tapasztalható extrém nacionalizmus miatt. A bejegyzésben azt írja az énekes, hogy a királyi család és más előkelőségek a saját érdekeik érvényesítése miatt kisajátították az Olimpiát, és semmilyen megszólalási lehetőséget nem adnak a szabad a sajtónak. Miközben London per pillanat az első számú világmárkának számít, az ország többi részét a nyomor és a gazdasági válság sújtja, a királyi családról és más előkelőségekről viszont a nap 24 órájában mutatnak felvételeket, ahogy jókedvűen nevetgélnek különböző rendezvényeken, ezzel félrevezetve a brit közvéleményt az ország hangulatáról és befolyásolva a szabad gondolkodást. Morrissey görögországi élményeiről is beszámol az írásban, ahol az ország problémáival foglalkozó graffitiket említ, amelyek akár a brit közvélemény véleménye is lehetne a szigetország mai állapotáról. Végezetül a '39-es Németország eszmeiségét a média irányította Nagy-Britanniáéhoz hasonlította, ahol külön bírálta a Beckham-család körüli felhajtást.


morrissey hír london olimpia 2012 britpop



2012.06.15. 09:09 – Lángoló Gitárok

Vége a Morrissey kontra NME ügynek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

morrissey_2_wallpaper.jpgNemrég mi is írtunk róla, hogy egy 2007-es interjú miatt Morrissey annyira megharagudott az NME-re, hogy bíróságra akart vinni az ügyet becsületsértésért. A zenész állítása szerint úgy lett megszerkesztve a cikk, hogy őt benne rasszistának állítják be. A NME online oldalán már elnézést kért a volt Smiths-tagtól, ő viszont a nyomtatott magazinban is helyreigazítást kért. Végül azonban sikerült megegyezniük a feleknek a bíróságon kívül ezért Morrissey ejtette az ügyet. Az énekes egyébként cáfolja azokat a mostanában felröppent pletykát, ami szerint két év múlva visszavonulna.


nme pop rock morrissey hír



süti beállítások módosítása