Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Még a nyáron írtunk arról, hogy egy hatrészes képregénysorozatot készítenek a Coldplay legutóbbi, Mylo Xyloto című nagylemezéhez, amiből most itt egy videós ízelítő. A Hurts Like Heaven klipje leginkább a motion comic és a 3D-animáció keverékének tűnik, amiben fiatalok lázadnak fel az elnyomó idegenek ellen, miközben színesen világítanak az ökleik. A képregény a tervek szerint jövő évben jelenik meg, előtte viszont november piacra dobják a Live 2012 című koncertlemezüket, amit Párizsban, Montrealban és a Glastonbury fesztiválon rögzítettek. Az új Coldplay-videóért klikk a továbbra.
Sok kritika érte a Coldplay amiatt, hogy ugyan mi a fenéért adott olyan idióta hangzású nevet a tavaly megjelent nagylemezének. Erre nemsokára fény derülhet, ugyanis a Mylo Xyloto képregényadaptációja ma debütál a San Diego-i Comic-Con fesztiválon. A hatrészes sorozatot a Kung Fu Panda rendezőjével, Mark Osbourne-nal készítették és a zenekar legutóbbi albumának történetéről szól. Az első számot már a helyszínen meg lehet vásárolni a szerencséseknek, a folytatások azonban csak 2013 februárjától jönnek, aminek a vége egy egész estés mozifilm lesz. A képregény borítóját megmutatjuk a hajtás után.