Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2017-ben már hatodik nagylemezével jelentkezik az 1993-ban, még Dark Clouds néven alakult Nadir. A The Sixth Extinction cím azonban nem pusztán ennek az egybeesésnek szól, a lemez ugyanis – a 2015-ben megjelent Ventum iam ad finem est folytatásaként – újabb koncept anyag, amit eleve előre jelzett az, hogy az előző lemez záró tételének is ez volt a címe. Az akkori latin nyelvű lemezcím (magyarul kb.: „végső szakaszába jutott ügy”) értelmezése és részletes magyarázata a mostani album, ha úgy tetszik. A lemez két független underground kiadó, a hazai NGC Productions és a fehérorosz Grimm Distribution közös kiadványaként jelenik meg 2017. december 4-én. Ezt természetesen meg is lehet hallgatni alább, picit lentebb tekerve pedig a dalokról is meg lehet mindent tudni Tauszik Viktor énekes tolmácsolásában.


A
Még az év vége előtt új albumot ad ki a Nadir egyes tagjaiból álló Our Existence Is Punishment projekt. A lemez nem fog letérni az előző, The Horrid Truth Still Untold című anyag, leginkább industrial doom zeneként leírható poszt-apokaliptikus irányától, sőt, a csapat szerint még inkább a kietlen, rideg hangulatra erősít rá. Terjesztésre ingyenes letöltés formájában kerül. A Nadir tagság egy része egyéb projektekben is részt vesz a közeljövőben, de a 2013-as év a jövőre húszéves fennállását ünneplő anyazenekaré lesz. A kerek évforduló azonban nem a múltidézés vagy létösszegzés lesz, mondja az együttes, hanem egy vadonatúj, a tervek szerint bakelit formátumú, 6 vagy 7 számos 20 éves jubileumi kiadvány jegyében zajlik majd, sok koncerttel kísérve. Itt egy korábbi dal az
A legegyszerűbben úgy lehetne a péntek (november 12.) este a Dürer Kertben fellépő
Nadir