Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Csaknem egy év után ismét koncertet ad a Napra. Február 5-én az A38-on lépnek fel, ahol Both Miklós zenekarához csatlakozik majd Molnár Tamás szaxofonos és Rácz Richárd szintetizátoros, így már csaknem nagyzenekarrá bővülnek. A folk rock zenekar nemrég ért haza Indiából, ahol egy tizenkét állomásos turnén voltak, Budapesten pedig a téli-tavaszi szezonban nem is lépnek fel többször. Both Miklóshoz kapcsolódik, hogy nemrég premierezett nálunk a Kínai utazólemezének bemutató koncertje, ezt itt lehet megnézni.


A Corvintető szinte állandó vendége a Both Miklós vezette Napra zenekar, amely október 20-án ismét visszatér, hogy új dalokkal megspékelt koncertet adjon a klub színpadán a tőle megszokott hangulatban.
A Napra hosszú ideje nem hallatott magáról, aminek több oka volt. Egyrészt a zenekar fő komponistája, Both Miklós egy hosszabb utazást tervezett, és valósított meg, másrészt a közelmúltban két dalt is rögzítettek, amit Naiv címmel EP formában mutatnak be. A csomag része még egy élő felvétel is. Az alábbiakban meghallgatható a teljes pakk, és mellé egy rövid interjú is olvasható Both Miklós gitáros-énekessel az említett utazásáról és az új dalokról.
Manapság kevesen csinálnak egymás utáni napon koncertet Magyarországon. Ha jobban belegondolunk, duplázásra a rock-metál vonalon eddig csak a Tankcsapda kényszerült, akik nem tudták bepréselni a rajongókat a Petőfi Csarnokba. A Subscribe-nál és az Isten Háta Mögöttnél ugyanez azonban nem kényszer, hanem inkább ajándék. A zenekarok azért fogtak össze, hogy úgy duplázzanak az A38 Hajón december 27-én és 28-án, hogy nem lesz átfedés a két nap dalai között. A koncepció szerint az első nap a korai (a keményvonalasoknak öröm: demós) időszak számait veszik elő, míg a második nap a legfrissebbeket. A különbség talán, hogy míg az IHM már készen van az
A Both Miklós vezette Napra az év első felében Holdvilágos című második albumával már koncertezett a Corvintetőn, most október 28-án visszatér. Last minute programajánló!
Napra – Holdvilágos
Holdvilágos címmel megjelent a