2013.07.18. 11:30 – Lángoló Gitárok

Supersoaker - Új Kings of Leon-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kingsofleon03g.jpgMegérkezett az első dal a Kings of Leon idén megjelenő Mechanical Bull című nagylemezéről. A Supersoaker így első hallásra jobbnak tűnik, mint bármi, amit a Because of the Times óta csináltak. Nem véletlenül, ugyanis a zenekar szerint a borzalmas Come Around Sundown levette végre a nyomást a vállukról, és az új hanganyag hangzásában sokat merít az első két albumukról. Ez azért is jó hír, mert a Youth & Young Manhood illetve az Aha Shake Heartbreak tényleg állati jó lemezek, nem is érti senki, miért kellett az utóbbi években erőltetni a béna Sex On Fire-t és a bántóan semmilyen stadionrockot. Állítólag annyi dal gyűlt össze, hogy a megjelenés után azonnal hozzáfognak a folytatásához. Eközben a Supersoaker szám miatt rendesen kiakadt Nathan Williams, a Wavves frontembere. A nyugati part füves garázstrubadúrja ugyanis azt sérelmezi, hogy ő már a 2010-ben írt egy ugyanilyen című dalt a King of the Beach albumra. Williams szerint a Kings of Leon egyszerűen ellopta tőle a szám címét, bár arról persze nem beszél, hogy a Super Soaker egy vízipisztolynak a neve, de őt sem az eszéért szeretjük. Hajtás után megmutatjuk az új Kings of Leon-dalt, utána pedig beraktuk az említett Wavves-számot is, ha már ennyit nyöszörög miatta Nathan Williams,


rock hír kings of leon wavves nathan williams



2013.03.29. 12:04 – Sajó Dávid

Szuicid hajlamú szörfözés - Wavves-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

wavves.jpgWavves - Afraid of Heights
(Mom+Pop / Warner Bros.)

Az egész amerikai lo-fi színtér egyik legmegosztóbb, egyben legnépszerűbb produkciója Nathan Williams hálószobaprojektje, amely két blogkedvenc barkácslemez után alakult teljes értékű együttessé, és adta ki 2010-ben az első valóban komolyan vehető stúdióalbumát. A Wavves azóta a kaliforniai garázsrock kirakatcsapata lett, pedig nagyon sok jel arra mutatott, hogy Nathan Williams frontember nem fogja bírni mentálisan azt a nyomást, amit a sajtó és a rajongók gyakorolnak rá. Az Afraid of Heights azonban tökéletesen illeszkedik a Wavves fejlődéstörténetébe és ez Williams eddigi legérettebb alkotása.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (4,8/5)

lemezkritika punk surf garázsrock wavves nathan williams ezt hallgasd