2012.08.15. 16:13 – Lángoló Gitárok

Noel Gallagher szerint öccse együttese a legjobb Oasis tribute zenekar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

noel2.jpgMióta feloszlott az Oasis és az örökké civakodó Gallagher-tesók külön utakon járnak ismét fellángolt a viszály kettőjük között, most éppen az Olimpia miatt. Először Liam mesélte el egy Twitter-bejegyzésben, hogy nemrég összefutott a legnagyobb faszfejjel George Michael partyján, akit történetesen Noel Gallaghernek hívtak. Persze a válaszra nem sokat kellett várni a másik oldalról sem, ehhez elég volt Liam zenekarának, a Beady Eye-nak eljátszania a Wonderwallt a londoni Olimpia záróeseményén, amire Noel lazán csak annyit mondott, hogy ez a banda a legjobb Oasis tribute zenekar a környéken. Noel a kezdetektől fogva játszik Oasis-dalokat a High Flying Birds-zel, Liam viszont egészen a Stone Roses-zal adott közös koncertjeikig hanyagolta bátyja szerzeményeit. Liam énekesi teljesítményét sok kritika érte a Wonderwall miatt, de mégsem annyi, mint Nagy-Britannia kedvenc új fiúcsapatát, a One Directiont, akik szintén a Wonderwallt adták elő egy koncerten, és még egy klipet is készítettek hozzá, amin a hajtás után lehet szörnyülködni.


hír olimpia oasis liam gallagher noel gallagher one direction



2012.07.02. 15:28 – Lángoló Gitárok

Két új dal Noel Gallaghertől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

noelgallaghertour2012kingloaf.jpgNemrég új videóval jelentkezett a Noel Gallagher's High Flying Birds, most pedig két, eddig kiadatlan szerzemény került fel az internetre. A God Helps Us All és a Makes Me Wanna Cry dalokat egy fellépés előtti beállásnál rögzítették. Előbbi már korábban is létezett, legalábbis Noel az NME-nek beszélt arról, hogy egyszer szeretné befejezni, majd kiadni egy másik egyelőre ismeretlen számmal, amelynek Revolution Song a címe. Eközben Noel  Gallagher testvére Liam, hosszú idő után először Oasis-dalokat is eljátszott a Beady Eye egyik angliai koncertjén. A Morning Glory és a Rock 'n' Roll Star különlegessége egyébként, hogy mindkettőt Liam bátyja Noel írta. Az idősebbik Gallagher két kiszivárgott szerzeményét a tovább után meg lehet hallgatni.


hír britpop noel gallagher



2012.03.20. 09:00 – Lángoló Gitárok

Noel Gallagher teheneket dobálni viszi a gyerekeit Írországba

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az, hogy Noel Gallagher soha nem volt teljesen normális, nagyjából köztudomású tény. Az, hogy Noel Gallagher minden bizonnyal ennek megfelelően egy rakás hülyeséget tanít a gyerekeinek, eddig kevésbé volt egyértelmű, most azonban egy, a brit Sun című bulvárlapban megjelent cikk alapján ez is bebizonyosodni látszik. Merthogy arról írt a minap a Sun, hogy az Oasis egykori feje saját bevallása szerint már alig várja, hogy elvigye gyerekeit Írországba a nagymamájukhoz, ugyanis tipikus városi gyerekek, akik alig ismerik a természetet. Ezzel még a világon semmi gond nem lenne, mindehhez azonban Noel azt is hozzátette, hogy főleg teheneket dobálni viszi a lurkókat, mert hát szerinte mi sem természetesebb és mókásabb szórakozás ennél. "Manchesterben nincsenek tehenek, úgyhogy ha végre meglátsz egyet, hát megdobálod" – avatta be állatbarát nézeteibe a nagyvilágot a zenész. Az ír gazdáknak tehát jobb lesz vigyázni, ha Gallagherék a közelben járnak.


pop rock bulvár hír elektronikus noel gallagher record store day amorphous androgynous



2011.12.06. 09:00 – mista

Noel Gallagher-dalokat remixelt az UNKLE

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Októberben írtunk bővebben Noel Gallagher legújabb zenei produkciója, a Noel Gallagher's High Flying Birds első lemezéről, aztán nem sokkal később arról, hogy e drága ember szerint minden faszkalap tud tánczenét írni. Ennek fényében különösen figyelemre méltó / vicces, hogy az elmúlt pár hónapban már a második UNKLE-remix lát napvilágot Gallagher új együttesének számaira, az első, még októberben a Let The Lord Shine A Light On Me című dalára készült, míg a legújabb keletű remix a korábban a Lángolón is bemutatott AKA…What A Life! című számra született. James Lavelle már lassan húsz éve működő, leggyakrabban a triphop köreihez sorolt, de valójában sokkal kevésbé könnyen kategorizálható formációjának remixei a lapozás után máris meghallgathatók, először a frissebb, aminek a premierje a hétvégén volt a BBC Radio 1-on, Pete Tong műsorában (innen is származik a felvétel), majd a korábbi.


pop rock hír elektronikus noel gallagher unkle noel gallaghers high flying birds james lavelle



2011.10.28. 15:45 – Lángoló Gitárok

Noel Gallagher: Minden faszkalap tud tánczenét írni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


A New Musical Expressben megszólaltatták Noel Gallaghert, az Oasis egykori főnökét, akiről ha mást nem is, de azt mindenki tudja, hogy az agya és a szája közt nem nagyon van szűrő, ami eszébe jut, azt kimondja, aztán lesz, ami lesz. Az interjúban Gallagher a modern popzenére, azon belül is az elektronikus tánczenére panaszkodott, amit szerinte minden faszkalap tud írni. A gitáros véleményéhez azt is hozzátette, hogy régebben szívesen járt Manchester legendás Haçienda nevű klubjába, mert szerette a primitív elektronikus zenét, de a technológia fejlődésével ma már eljutottunk odáig, hogy a zeneszerzés nem alkotói folyamat, hanem ujjgyakorlat egy szoftveren. Gallagher tíz napja jelentette meg első szólóalbumát, ami az első helyen debütált Angliában.


beszól hír oasis noel gallagher



2011.10.18. 14:00 – _fá_

Biztonsági köpés - Noel Gallagher's High Flying Birds-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Noel Gallagher's High Flying Birds
(Sour Mash)

Az az igazság, hogy én szeretem a Gallagher testvéreket. A sok Bono, Chris Martin és Thom Yorke között egyszerűen mindig üdítően hat két ekkora türhő, akik a harmadik világ éhezői helyett inkább magukkal vannak elfoglalva, meg persze kollégáikkal, akikkel kapcsolatban különösen szeretik elmondani véleményüket. Szeretik a focit, az alkoholt és a drogokat sem vetik meg, és ennek megfelelően a zenéjük sem áll többől a kedvenceik idézgetésénél.

Szerintünk: (2,5/5)
Szerintetek: (4/5)

lemezkritika indie rock britpop noel gallagher noel gallaghers hih flying birds



2011.10.13. 09:14 – lánggitár

Két részletben mutatja be Noel Gallagher új lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Noel Gallagher első szólólemeze október 17-én jelenik meg, de a korszellemnek megfelelően ő is előre meghallgathatóvá teszi a teljes Noel Gallagher's High Flying Birds lemezt. A szokásoktól eltérően ő két részletben mutatja be a Londonban és Los Angelesben felvett lemezt: tegnap óta hallható az első öt dal, holnaptól pedig a maradék. A hozzáféréshez mindössze regisztrálni kell Gallagher honlapján. Kedvcsinálónak itt van az If I Had A Gunhoz készült klip.


pop rock hír noel gallagher



2011.09.06. 09:30 – lánggitár

Noel Gallagher második dala is hallható

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bár hivatalosan csak szeptember 11-én jelenik meg, már kikerült a szétesett Oasis egyik felének, Noel Gallaghernek a második dala is. Az AKA...What a Life! valamivel táncolhatóbb, mint Gallagher első szólópróbálkozása, bár ezt sem lehet a túlzott vadulással vádolni. A Noel Gallagher's High Flying Birds bemutatkozó lemeze október 17-én jelenik meg az énekes/gitáros saját kiadójánál, a Sour Mash-nél, de már a második is tervbe van véve, ezt az Amorphous Androgynous nevű pszichedelikus kollektívával közösen veszi majd fel.


pop rock hír noel gallagher high flying birds



2010.10.14. 11:04 – lánggitár

Noel Gallagher legszívesebben focistával zenélne

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az Oasis feloszlása óta nem sokat mutató Noel Gallagherről mindig köztudott volt, hogy hatalmas focirajongó. Mivel ő maga manchesteri, viszonylag logikus módon a Manchester Citynek szorít gyerekkora óta, és mióta a csapatának a pénzügyi helyzetével párhuzamosan a Premier League tabelláján elfoglalt helyezése is javult, ő is nagy dolgokra ragadtatná magát. A minap bevallotta, hogy legszívesebben az ősi rivális Unitedtől átigazolt argentin válogatott Carlos Tevezzel zenélne együtt. "Imádom, hogy flegma. Nem akar igazán megtanulni angolul. Csak bemegy a tévébe, köszön mindenkinek, és elmondja, hogy szereti a Cityt. Nagyon bírom őt ezért. Ha bármikor szét akarna verni egy gitárt, vagy csak zenélni valamit, és mindig rendelkezésére állnék." - mondta. Gallagher egyébként épp kezd ráunni a zenementes életre, és próbál összeszedni egy zenekart, amivel felvehetné új dalait.


hír oasis noel gallagher



süti beállítások módosítása