Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tizenegyedik születésnapját ünnepli idén az Instant, Budapest egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, amely az utóbbi években az egyik legjobb koncerthelyszínné is nőtte ki magát a fővárosban. A jubileumi rendezvénysorozat méltó lesz a helyszín első tinédzserévéhez, hiszen négy estén át tart majd a buli, így a következő napokban a közönség nem akármilyen programok közül válogathat az Anima Sound Systemtől a Random Tripen át a Supernemig, szóval a hétvége akár már holnap elkezdődhet, ha bírjátok erővel!

Súlyos hip-hop ütemekkel, eufórikus törtütem-szettekkel, mindenki által ismert slágerekkel, a dobbasszus-színtér régi és új sztárjaival, valamint a legjobb magyar zenekarokkal és DJ-kel búcsúztatja az érettségi-szezont 2014. május 08-10. között a Budapest Parkban a MEEX és a FUNZINE. Először rendezik meg ugyanis a Final Festivalt, ahol olyan világsztárok lépnek majd fel, mint a Pendulum, a Crookers, Stanton Warriors vagy Thomas Newson.
Elkészült a Beats Per Minute
Szabad improvizáción alapuló estét ígér június 28-án a Gödör Klub. Az est hangulatát meghatározza Dj ER, ami aztán Zikkurattá alakulva egészül a mozdulatművészekkel tánckoncertté, ebbe kapcsolódik be a SoNaR zenekar és koronázza meg az estét. Az első óra a felvezetés, a második óra énekkel, új vonalas elektronikus zenével alátámasztott tánccal kiegészült előadás, a harmadik órában pedig szabadabb játék és a Sonar csap a gyeplők közé. Az estét Palotai és Ludmilla zárja.
A Scorn névre hallgató egyszemélyes projekt története 1994-ben kezdődött, amikor a grindcore atyaúristen Napalm Death egykori dobosa megunta a darálást, és elkezdett az elektronikával kísérletezni. Manapság talán már nem hat olyan újszerűnek a Scorn által elővezetett zene, de a hangzás még így is annyira markáns, hogy ezen senki ne háborodjon fel. A képlet nem túl bonyolult, a dub és industrial hatásokból kiinduló zene igazából trip-hop, a lehető legsúlyosabban értelmezve, nagyon mély basszusokkal és vontatott, de erőteljes ütemekkel. Őt elkíséri a szintén Ohm Resistance kiadónál dolgozó kollégája, a drum&bass veterán Submerged, aki szintén azt bizonygatja hosszú pályafutása eleje óta, hogy milyen elképesztő súlyt lehet belepakolni zenébe élő hangszerek nélkül is. Néha szélsőségekbe menő produkciójára olyanok is felfigyeltek már, mint Mike Patton, vagy John Zorn. Ehhez tegyük hozzá itthonról Cadiket és Palotait, és ki is jön a szombat esti programunk.
Palotai @ Miskolc, Rockwell Café, 2010.02.12.
Ezen a héten nem ajánljuk, hogy a kedves olvasó este hallgasson