2017.03.28. 12:35 – Nihil_AK

Vinyl kislemezen hozza ki a Pink Floyd az Interstellar Overdrive kiadatlan változatát a Record Store Dayre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pink-floyd-interstellar-overdrive-record-store-day-version.png

Azt, hogy a Pink Floyd Syd Barrett-vezette első korszakának egyik klasszikus fejezete az Interstellar Overdrive, még a kevésbé tájékozott rajongók is tudják. A zenekar korai koncertjein ez a dal központi helyet foglalt el, és az akkori, pszichedelikus rock-uralta időknek megfelelően élőben több improvizációs részt is tartalmazott, így néha akár a húsz perces hosszúságot is elérhette. Ennek megfelelően minden koncerten kicsit máshogy játszották, és Nick Mason dobos visszaemlékezései szerint nem kis nehézséget okozott, hogy az 1967-ben megjelent The Piper At The Gates of Dawn lemezre egy tíz percnél rövidebb változatban vegyék fel. Na jó, de miért érdekes ez most, fél évszázaddal később? Hát csak azért, mert a dalnak egy majd' negyedórás, élő változata jelenik meg az idei Record Store Dayre 12 inches kislemez formájában. Ez a verzió korábban hivatalosan sosem lett kiadva, mindössze Anthony Stern San Francisco című rövidfilmjében szerepelt kísérőzeneként. Ebben a formában a hajtás után meg is hallgatható!


rock pink floyd hír kuriózum pszichedelikus interstellar overdrive record store day kiadatlan verzió vinyl kislemez



2017.03.21. 10:11 – dankógábor

A Pink Floyd dobosa a falnak ment az autójával

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nick Masonnek szerencsére nem lett baja, de az autóban komoly, talán helyrehozhatatlan kár keletkezett. A dobos egy West Sussex-i pályán sodródott ki, és csapódott a gumifalnak a McLaren F1 GTR típusú autójával. A típust ismerők most valószínűleg felszisszentek, ugyanis összesen 28 darab készült belőle. Masoné az 1996-ban épített #10R sorszámú kocsi, amit előzetesen kvalifikáltak az az évi 24 órás Le Mans-i versenyre, de végül nem állt rajthoz. Ezután alakították át úgy, hogy alkalmas legyen utcai használatra, és így került a Pink Floyd autóbolond dobosához. Az ütközésről videó is van lentebb. Na de, hogy zene is legyen a hírben eláruljuk, hogy a Pink Floyd az idei Record Store Dayen kiadja az Interstellar Overdrive című klasszikus dalának az eredeti, negyedórás változatát, ami soha nem jelent meg hivatalosan. Annak idején az instrumentális szám tízperces verziója került rá a Pink Floyd első nagylemezére, az 1967-ben megjelent The Piper at the Gates of Dawn-ra.


rock pink floyd hír nick mason



2017.02.21. 10:38 – roska

A Pink Floyddal valószínűleg már nem, de a mexikói határon még könnyen felléphet Roger Waters

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rogerwaters.jpg

Sűrű volt az elmúlt hét Roger Waters számára. Először bejelentette új szólóalbumának címét, aztán azt, hogy ami őt illeti, szívesen benne lenne egy végső Pink Floyd-koncertben, most pedig azzal rukkolt elő, hogy eljátssza a The Wall-t a mexikói határon. Na de inkább szép sorjában.


koncert pink floyd album trump roger waters the wall



2016.11.17. 13:44 – Hirdetés

Pszichedelia, ahogy mi szeretjük - Jövő pénteken Keep Floyding a Bakelitben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

keep_floyding.jpg

Pink Floyd emlékkoncert várja a klasszikus rock kedvelőit a Soroksári út 164. retróépületében. Ugyanis november 25-én 21:00 órakor visszatér a Keep Floyding tribute zenekar a Bakelit Multi Art Center hangárjába. A zenekar eredeti hangszerelésben szólaltatja meg a közismert dalokat és a ritkán hallott különlegességeket is. Együttműködtek a szimfonikus rockot klasszikus zenei stílussal ötvöző After Crying együttessel, illetve a Müpában önálló estet adtak több rangos hazai vendégzenész társaságában.


hirdetés programajánló pink floyd tribute keep floyding bakelit multi art center



2016.10.07. 11:00 – dankógábor

Összeállt a Pink Floyd

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egy közlemény erejéig. A zenekar még élő tagjai, tehát David Gilmour gitáros-énekes, Nick Mason dobos és Roger Waters basszusgitáros-énekes a Facebookra tett ki egy közös közleményt, amiben kiállnak a Gázai Szabadságflottán letartóztatott nők mellett, és elítélik az izraeli hatóság illegális műveletét, amiben foglyul ejtették a segélyszállítmány csak nőkből álló legénységét.

Ettől persze még Pink Floyd-koncert nem lesz, de már ez is nagy szó. Waters egyébként már számos alkalommal került összetűzésbe Izraellel a gázai események miatt, az újdonság a fenti dologban, hogy ezt most mindhárman megteszik. (A Pink Floyd utolsó koncertje 2005-ben volt, a londoni Live 8 alkalmából, a fenti kép is ott készült, jobb szélén az azóta elhunyt Richard Wright billentyűssel.)


rock pink floyd hír



2016.09.06. 13:21 – Nihil_AK

A szerethető diktátor születésnapja, valamint majomsokkolás

Napi könnyű

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

waters-roger-501d0b46da81a.jpg

Szeptember 6. Kossuth Lajos pénzügyminiszter elrendeli az ötforintos bankjegyek kibocsátását. Bartók Béla befejezi az V. vonósnégyest, a Mattel piacra dobja az első Barbie babát. Ma ünnepli születésnapját Dolores O'Riordan (The Cranberries), Macy Gray, Scott Travis (Judas Priest), William DuVall (Alice in Chains), és mai cikkünk egyik főszereplője, Roger Waters. Megjelenik Peter Gabriel negyedik szólólemeze.


születésnap pink floyd napi david gilmour roger waters peter gabriel naomi watts genesis rick wright nick mason napi könnyű peter watts



2016.09.04. 15:30 – Nihil_AK

Vasárnapi kirándulás az Abbey Roadra

Napi könnyű

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

abbey-road-sign.jpg

Szeptember 4. Franciaországban kikiáltják a köztársaságot. Geronimo leteszi a fegyvert, befejeződik az amerikai indián háború. A Fidesz a Liberális Internacionálé teljes jogú tagja lesz, Kenderesen újratemetik Horthy Miklóst. A szelíd motorosok premierje Londonban. Az Oasis énekese, Liam Gallagher kisebbfajta botrányt okoz az MTV Awards díjkiosztón, amikor a Champagne Supernova előadása közben sört köp a közönség soraiba, és bátyja szólója közben pofákat vág. A Beatles hat dalt rögzít a londoni Abbey Road stúdióban.


pink floyd the beatles szakma napi stúdió háttér cliff richard abbey road the shadows napi könnyű legendás helyek



2016.02.08. 16:09 – Szponzorált Tartalom

Amikor a gengsztermozik királya rock 'n rollban utazik

Scorsese és a zene

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

martin_rolling.jpg

Martin Scorsese neve hallatán leginkább olyan filmek jutnak eszünkbe, mint a Dühöngő Bika, a Nagymenők, a Casino, vagy A tégla, amellyel több évtized után végre megkapta az Oscar-díjat. A rendezőt azonban nem kizárólag gengszterfilmjeiről ismerheti a közönség. Az HBO-n jövő hétfőn induló, Mick Jaggerrel közösen jegyzett Bakelit sorozat ugyanis messze nem az első olyan alkotása, amelyben hangsúlyos szerepet kap a zene. A cikk folytatásában Scorsese rock n' roll munkásságába nyerhettek bepillantást.


sorozat mozi hbo pink floyd the beatles michael jackson beharangozó bakelit dokumentumfilm dropkick murphys rolling stones martin scorsese



2016.02.03. 12:37 – dankógábor

John Kasich kormányzó beígért egy Pink Floyd-újjáalakulást

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

john-kasich-roger-waters-split.jpg

Persze csak akkor, ha az ohiói politikust megválasztják az Egyesül Államok elnökének. A republikánus Kasich viszonylag könnyen ígérgethet, nem nagyon sorolják az élmezőnybe az jelenleg is zajló előválasztásokon sem, szóval nem áll fenn annak a veszélye, hogy be is kell tartania, amit mond. A politikus egyébként Roger Waters egyik The Wall koncertjétől ájult el úgy, hogy eldöntötte, összehozza őt újra David Gilmour gitáros-énekessel. Kár, hogy Gilmour nemrég kijelentette, hogy végzett minden Pink Floyd-os tevékenységével, de előtte sem nagyon lehetett rá számítani, hogy összejönne az amúgy is csonka, az elhunyt Rick Wright billentyűs nélküli csapat.


rock pink floyd hír



süti beállítások módosítása