2014.06.10. 14:43 – Lángoló

A Vörös Téren forgatott klipet a Meszecsinka

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vodkavirág borító.jpg

Háromszámos kislemezzel jelentkezik a Meszecsinka, amelyet először a Lángoló Gitárokon hallgathatsz meg. Az egyik dalhoz a moszkvai látogatásuk során forgattak egy barkácsklipet. A nemsokára megjelenő nagylemez előzetesként kiadott maxi a Meszecsinkára jellemző pszichedelikus poszt-folk stílus jegyeit viseli és négy nyelv- és zene területen mozog - magyar, bolgár, orosz és spanyol.


poszt premier folk hír pszichedelikus meszecsinka



2013.03.22. 13:36 – Lángoló Gitárok

Új dal a nyáron megjelenő Sigur Rós-lemezről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sigur438.jpgNem tartotta be ígéretét a Sigur Rós, ugyanis nem csak a hétvégén induló világ körüli turnén lehet majd új dalt hallani tőlük, hanem akár itt a Lángoló Gitárokon is, már ha lentebb tekerünk. Az izlandi zenekar ugyanis váratlanul bejelentette, hogy június 18-án jön az új lemez Kveikur címmel, ráadásul az album nyitószámát, a Brennisteinnt már  klipesítették is. A Kjartan Sveinsson billentyűs kiszállásával trióvá apadt csapat majd' nyolcperces dalát Andrew Huang filmesítette meg, a képek pedig csak ráerősítenek a szerzemény apokaliptikus jellegére. Szóval igen, egyelőre úgy tűnik, hogy tényleg jóval direktebb, agresszívebb lesz az új Sigur Rós-lemez, amire csak bő egy évet kellett várni a rajongóknak a tavaly májusi, nagyon lebegősre sikerült Valtari után. 


poszt rock hír sigur rós



2013.01.25. 10:18 – Lángoló Gitárok

Agresszív zenét ír a háromtagú Sigur Rós

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sigurros_561740_10151294280374124_1771921829_n.jpgEgyszer már írtunk arról, hogy a Sigur Rós Kjartan Sveinsson nélkül indult turnéra, mivel a multihangszeres zenész a saját dolgaival akar foglalkozni. Most kiderült, hogy Sveinsson már nem csak szabin van, hanem végleg kiszállt az izlandi zenekarból, így a Sigur Rós most már csak három tagú. Harag nincs, mindenki csinálja azt, amit szeretne. A Sigur Rós pedig most éppen agresszívabb zenét szeretne, így meg is mutattak egy részletet abból, amin éppen egy Los Angeles-i stúdióban dolgoznak. Igen, állítólag a tavaly megjelent Valtari után máris új valamit gyártanak az izlandiak, ami az alábbi videóból ítélve tényleg messze van a legutóbbi lemez túlzott lebegésétől. A videó egyébként a következő turné beharangozója is egyben.


poszt pop rock hír sigur rós



2012.10.08. 13:07 – Lángoló Gitárok

We All Rage In Gold - Új Neurosis-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

neurosis_artworks-000031550693-u5hcjf-original.jpgA Lángoló Gitárok olvasóinak valószínűleg már nem újdonság, hogy Honor Found In Decay címmel még ebben a hónapban napvilágot lát a Neurosis új nagylemeze. Itt és itt már írtunk a poszt metál zenekar tizedik albumáról, sőt, már egy dalt is megmutattunk róla, most pedig itt egy újabb szerzemény, a We All Rage In Gold. Steve Von Till amúgy azt nyilatkozta a lemezről, hogy súlyos lesz, de másképpen, mint az eddigiek.


poszt rock metál hír neurosis



2012.10.05. 10:00 – Lángoló Gitárok

Silhouette Palette - Agent Fresco-videópremier + játék Lockerbie-koncertjegyekért

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

agentfresco_anromal.jpgAz izlandi Agent Fresco idén júniusban a Soundkitchen szervezésében már fellépett Budapesten, egészen pontosan az Akváriumban - és ha már erre jártak, a koncert előtt forgattak is egy videót. Az akusztikus koncertklipek klasszikus stílusjegyeit felvonultató, gyönyörűen fényképezett kisfilm a Design Terminálban készült. A zenekar Lightbulb Universe című Kraumer Award és Nordic Music Prize díjas LP-jéről a Silhouette Palette című dal egy az eredetinél lassabb, unplugged verzióban került felvételre. A videót az elmúlt időszakban a Hangmással, a Quimbyvel, Harcsa Veronikával és a Singas Projecttel is dolgozó Anormal Sessions kollektíva jegyzi. Nem is szaporítjuk a szót, jöjjön a premier alább, ahol egy játékot is talál a kedves olvasó.


poszt pop rock hír anromal sessions agent fresco



2012.05.22. 18:00 – _fá_

Nagy büdös semmi – Sigur Rós-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sigur Rós – Valtari
(EMI)

A Sigur Rós négy évet várt hatodik lemezének kiadásával. Persze eközben is aktív maradt a zenekar, de így utólag bele lehet ebbe azt is látni, hogy az izlandiak is elgondolkoztak rajta, hogyan lehet kimászni abból a csapdából, amit ők maguk állítottak fel. Van nekik ugyebár ez az ábrándos, mindenhol kívülálló imidzsük, amit jobb híján poszt-rocknak csúfoltak, de még ez is jobb megoldás, mint a giccsre fogékony emberek okoskodása a kortárs komolyzenéről. Ez az imidzs először sikereket hozott, mert mindenki fogékony az újdonságokra, mostanra viszont a zenekar maga sem nagyon tud vele mit kezdeni, hiszen már mindent kihoztak belőle.

Szerintünk: (1,5/5)
Szerintetek: (2,6/5)

lemezkritika poszt rock ambient sigur rós



2012.05.21. 16:25 – Lángoló Gitárok

Valtari - Itt az új Sigur Rós-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ma délelőtt írtuk, hogy egy hét múlva jön az új Sigur Rós-lemez, aminek turnéján sokak bánatára Kjartan Sveinsson multiinstrumentalista nem vesz részt. A Valtari című album készítésénél viszont még Sveinsson is ott volt, szóval azt bátran hallgathatja bárki, aki esetleg a koncertek hézagos taglétszáma miatt szomorkodna. A lemezről amúgy a zenekar úgy nyilatkozott, hogy ez egy új kezdet a számukra, sokkal több benne az elektronika, mint eddig, és az előzőekhez képest jóval lassabb, sokkal experimentálisabb. Hajtás után ezt mindenki le is ellenőrizheti az Ég anda című dalhoz készült friss, egészen fura hangulatú klippel egyetemben.


poszt rock hír experimental sigur rós



2012.04.10. 15:45 – Lángoló Gitárok

Így tért vissza az At The Drive-In

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Április 9-én ténylegesen visszatért az At The Drive-In. 11 év után először adtak koncertet az austini Red 7-ben, amit természetesen páran fel is vettek telefonjaikkal, így mi is tudunk három elég rossz minőségű videót mutatni a hajtás után. A post-hardcore-csapat csak néhány koncert erejéig alakul újjá 2012-ben, bevallottan csak a pénz motiválja őket, illetve még az, hogy több mint tíz évvel ezelőtt nem úgy búcsúztak, ahogy azt a zenekar és a közönség megérdemelte volna. A lent látható koncertet nyilvános próbaként is felfoghatjuk, főleg azért, mert közel sem annyira energikusak a színpadon, ahogy azt a régi videókon is láthattunk. Főleg Omar Rodriguez-Lopez tűnik rendkívül enerváltnak, ő szó szerint csak álldogál a sarokban és gitározgat. Ezen a fellépésen kívül amúgy egyelőre még nyolc koncertet tervez az At The Drive-In, amiből csupán három lesz Európában (egy Spanyolországban, kettő Angliában).


poszt punk hardcore hír at the drive in



süti beállítások módosítása