2019.10.18. 10:01 – Kovács.Attila

Esélyt adunk arra, hogy ne rohanjunk együtt a világgal - Beszélgetés Gulyás Hannával, a Garden Wonder koncertsorozat szervezőjével

7p8a9402.jpg

Már a hetvenes években is voltak Magyarországon lakásokban rendezett kiállítások, manapság pedig egyre elterjedtebb a lakásétterem intézménye, az viszont mégsem kifejezetten hétköznapi, hogy valaki egy családi ház kertjébe, vagy akár metróállomásra szervezzen formabontó koncerteket. Gulyás Hanna és a Garden Wonder csapata mégis ebben látott fantáziát, így 2018 januárjától havonta különleges helyszínekre viszik rendezvényeiket, ahol a szokottnál bensőségesebb körülmények között találkozhatnak a fellépők a közönségükkel.  Októberi koncertjükön, mely egyben a CAFe Budapest egyik rendezvénye is, Ed Prosek, iamyank és Lavalu lépnek majd színpadra, de a helyszín még most, alig több mint 24 órával a kapunyitást megelőzően is titkos, csupán annyit tudunk, hogy szombaton, azaz holnap 18 órakor lesz a kezdés. Hannával a Garden Wonder történetéről beszélgettünk, az interjú során pedig egy itthon minden túlzás nélkül egyedülálló szerelemprojektet ismertünk meg. (Fotó: Süveges Noel)


indie interjú folk rendezvény slam poetry iamyank singer-songwriter cafe budapest koncertsorozat ed prosek garden wonder



2019.10.17. 13:00 – Kovács.Attila

Szombaton a CAFe Budapesten debütál Barabás Lőrinc komolyzenei darabja, a Metamorfózis

loorinc_retus_gn_9089_cut.jpg

Barabás Lőrinc nevét számos formációból ismerheti a közönség, korábbi zenekarával, az Eklektrickel a popzenében teremtett új stílust, kvartettjével mindössze két év alatt került a hazai jazzszíntér élvonalába, szólóanyagával pedig immár ötödször turnézott az Egyesült Államokban. Az utóbbi időben komolyzenei kompozíción dolgozott, melyet a Budapest Chamber Sinfonietta mutat be a közönségnek szombaton a Várkert Bazárban, az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál sorozatában. A koncert, melynek első felében Barabás Lőrinc legutóbbi algorythms című szólólemezéről játszik, amit a Metamorfózis ősbemutatója követ majd, kitűnő apropót jelentett egy rövid interjúra. (Fotó: Galgóczi Németh Kristóf)


interjú jazz magyar fesztivál kortárs barabás lőrinc komolyzene experimental cafe budapest



2019.10.04. 14:00 – Prieger Zs.

Fakírzene és kiszállás a testből - Burns Katalin-premier a Lángolón

Lángoló Premier

pressmikrofon_1.JPG

Különös név, sokoldalú énekesnő, aki a legnagyobb természetességgel játszik magyar vagy szufi népzenét és Pakisztánba jóformán hazajár. Most éppen egy könnyedebb dal- és klippremierrel debütál a lángolón. Ennek apropóján beszélgettünk vele “női” zenéről, párbeszédről, utazásról, némasági fogadalomról és spirituális “átállásról”.


premier burns katalin



2019.10.03. 18:30 – Kovács.Attila

A zenei tisztaság és az együttműködés elsősorban szándék kérdése – Interjú Ávéd János jazzszaxofonossal

somogyi_lajos_20180413_dsc0017.jpg

A közelmúltban indult Jägermeister Brass Band egy itthon merőben új koncepciójú zenei projekt, hiszen ezúttal elsősorban fúvós hangszereken játszó zenészek jelentkezését várják a szervezők, hogy egy formabontó, izgalmas áthangszereléseket előadó nyolctagú fúvószenekarban közreműködjenek, amellyel a tervek szerint később számos rendezvényen és fesztiválon felléphetnek majd. A jelentkezési határidő október 9-én, azaz jövő szerdán jár le, tehát aki szívesen belevágna ebbe az izgalmas kalandba, még szűk egy hétig beküldheti a Jägermeister Brass Band honlapján kért rövid videós anyagot.  A tehetségkutató kapcsán a zsűri egyik tagjával, Ávéd Jánossal, a Modern Art Orchestra szaxofonosával és zeneszerzőjével beszélgettünk, akitől többek között arra is választ kaptunk, miért érdekes kihívás fúvószenekarra áthangszerelni a Gorillaz, a Daft Punk, vagy akár a Prodigy dalait. (Fotó: Somogyi Lajos)


interjú jazz magyar verseny szponzoráció jägermeister fúvósok big band brass band ávéd jános jägermeister brass band zenei projekt



2019.10.01. 12:00 – Nihil_AK

Nyilvánvaló okokból - Szombaton Ørdøg, Asphalt Horsemen és Clue az Instantban

asphalt_horsemen.jpg

Néhány nap múlva három olyan zenekar ad közös koncertet Budapesten, akik eddig hasonló összeállításban nem álltak még színpadon, pedig, bár mindannyian kicsit más világot képviselnek, stílusban sem állnak messze egymástól, ráadásul a tagok is ezer éve ismerik egymást. Az Ørdøg, az Asphalt Horsemen és a Clue egyaránt legjobb dalaival készül az estére, amelynek kapcsán készítettünk két miniinterjút a fellépőkkel. Kérdéseinkre az Asphalt Horsemen énekese, Lőrincz Károly, és a Clue basszusgitárosa, Nedoluha György válaszoltak. (Fotók: Asphalt Horsemen és Clue Facebook)


budapest magyar programajánló rock koncert metal instant clue southern asphalt horsemen miniinterjú ordog



2019.09.27. 12:00 – Rácz Mihály

Érdekes zene kíváncsi emberek számára - Trottel-interjú Rupaszov Tamással

70871130_921687718192989_74789592670142464_n.jpg

A Trottel igazából brand, Rupaszov Tamás a nyolcvanas évek óta működteti ezen a néven több inkarnációt megélt zenekarát és - ha hozzávesszük a szamizdat-előzményt - a lemezkiadót is. Az „Érdekes zene kíváncsi emberek számára” kiadói jelmondat messze nem vicc, az eklektikus arculat kreatív, izgalmas produkciókat takar a punk/hardcore-tól a pszichedelikus zenéken át a folkig és világzenékig. Az utóbbi években pedig a bakelit revival fénykorában régi és új kedvencek jönnek ki sorban a kiadótól; legutóbb az első magyar hardcore zenekarnak tartott Marina Revue: Sikoly a mából című nagylemeze, az elmúlt héten pedig elindult a Trottel zenekar eddigi lemezeinek az újrakiadása is LP-n az 1992-es The Same Story Goes On-nal kezdve. Úgyhogy épp ideje volt Tamással átbeszélni az eddigieket.


interjú punk underground experimental trottel trottel stereodream experience rupaszov tamás trottel records



2019.09.25. 13:13 – Boros Gábor

Ma este Will Smith és DJ Jazzy Jeff lép fel a Bazilikánál - Interjú a nagybetűs hiphop DJ-vel

dj_jazzy_jeff_the_fresh_prince1_1.jpg

Will Smith rap-előadó, színész, a Föld első afroamerikai megmentője - ha emlékszünk A függetlenség napjára 1996-ból - egy hete jelentette be Facebook-oldalán, hogy új filmje, a Gemini Man bemutatója kapcsán ingyenes koncertet ad Budapesten a Bazilikánál, amelyre karrierje legfontosabb zenei partnerét, DJ Jazzy Jeffet is magával hozza. Kettősük nem csupán a hip-hop egyik alapkövének számító egy MC-egy DJ felállást járatta csúcsra - Will aka Fresh Prince közönségmozgató rímeinek és Jeff újító scratch-einek köszönhetően, - de egy magasabb szintre is emelte azt. Az olyan dalok, mint a Parents Just Don’t Understand, a Summertime vagy a Boom! Shake The Room a kilencvenes évek első felében arany- és platinalemezeket, kiemelkedő Billboard helyezéseket és két Grammy-díjat hoztak a philadelphiai párosnak. Ez lesz Will Smith első magyarországi fellépése, de Dj Jazzy Jeff, akit az elmúlt évtizedekben végzett elhivatott munkája miatt nyugodtan nevezhetünk “a nagybetűs DJ”-nek, vagy “a lemezjátszók reneszánsz emberének” már két alkalommal állt hazai közönség előtt, mindkétszer Pécsett. Utóbbi igazán emlékezetes szettje előtt, a Pécsi Est Café backstage-ében beszélgettünk.


interjú dj hiphop rap will smith egyesült államok dj jazzy jeff



2019.09.24. 13:31 – Kovács.Attila

A zene hatalmas, transzcendens egyesítő erő - Helmet-interjú Page Hamiltonnal

page-hamilton-szerintem_durer.jpg

Page Hamilton, a Helmet gitáros-énekese igazi úriember. Zenekara minden idők egyik legegyénibb rock- és metálzenei produkciója, ő maga pedig, ha épp nem jazzt játszik vagy filmzenéket ír, arra is talál időt, hogy majd egy órán keresztül adjon telefoninterjút egy magyar zenei oldalnak. Történetesen épp nekünk, akik abban a szerencsében részesülhettünk, hogy a budapesti koncert előtt pár nappal alaposan kifaggathattuk az utóbbi évtizedek egyik legsokoldalúbb gitárosát és zeneszerzőjét. A zenekar harmincéves turnéja, melynek során legalább harminc dalt játszanak el, ma este ér a Dürer Kertbe, előtte pedig itt a beszélgetés lejegyzett változata, melyben Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett olyan témák kerültek szóba, mint a zenekar múltja és jelene, az inspirációk és az alkotás folyamata, valamint különböző társadalmi jelenségek. Nagyinterjú a hajtás után.


interjú jazz filmzene rock társadalom metal alternatív komolyzene helmet egyesült államok dürer kert new beat page hamilton



2019.09.04. 12:40 – edicsek

Jólesik visszatérni a gyökerekhez, és újra rockzenekarként létezni - Evanescence-interjú Amy Lee-vel

evanescence.jpg

Vasárnap az Arénában lép fel az amerikai Evanescence, akik méltán nevezhetők 21. század egyik legsikeresebb rock- és metálzenei produkciójának. A mára már több tízmillió lemezt eladott zenekar, akiknek nevéhez olyan közismert dalok fűződnek, mint a Bring Me To Life, a My Immortal, a Lithium, vagy a My Heart is Broken, a két évvel ezelőtti nagyzenekari hangszerelésben készült, átdolgozott dalokat tartalmazó Synthesis album, és a hozzá kapcsolódó turné után az aktuális körúton visszatérnek eredeti énjükhöz, és a hagyományos rockzenekari előadásokhoz. Néhány napja egy rövid interjú keretében erről is kikérdezhettük a zenekar énekesnőjét, Amy Lee-t, de természetesen más témák is szóba kerültek. A beszélgetés a folytatásban olvasható.


rock koncert klasszikus metal egyesült államok evanescence budapest aréna



2019.08.29. 11:00 – Kovács.Attila

Tudtuk, hogy ez húsz perc most az életünk - Archaic-interjú

anitanagy_com-3410-promo_cut.jpg

Nem egészen két évvel ezelőtt kelt új életre az idén már alapításának tizenötödik évét ünneplő Archaic. A How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? című második lemez, és a mai felállás friss lendületet adott a budapesti thrash metal zenekarnak, olyannyira, hogy azóta megjártak már számos fesztiválszínpadot itthon és külföldön, és a Wacken Metal Battle Hungary hazai nyerteseiként idén kijutottak a világ legnagyobb metálfesztiváljára, ahol a tehetségkutató nemzetközi döntőjében a második helyet szerezték meg. A most következő interjúban a zenekar egyik alapítótagjával, Szabó Csaba Zoltán dobossal beszélgetünk közelmúltról, jelenről, Wackenről, és a magyar thrash jótékonysági célból készült zászlajáról.  


budapest interjú magyar jótékonyság metal wacken thrash metal archaic wacken metal battle