2019.11.19. 13:46 – Bihari Balázs

Mint a hurrikán - Scorpions-koncerten voltunk

scorpions_2_artlasso_006.jpg

Úgy kezdődött, hogy Zsolt mellettem ült a padban. És mivel a Lövölde tér és a Népköztársaság útja között kicsi a távolság, nagyon gyorsan rácsatlakoztunk a lemezt-kazettára másolós túrákra, ami leginkább a Newport (Szív utca) - Labiritmus (Lenin körút) - Solaris (Szent István körút) közötti tengelyen zajlott. Mégis a legelső hard rock lemez nem a kölcsönzőből, hanem Zsolt bátyjától érkezett, mert neki megvolt: ezt másolta egy 60 perces kazira Zsolt anyukája, amelynek a végéről természetesen pár szám lemaradt vagy csak az eleje maradt rajta. A mai napig így szól a fejemben a Scorpions japán dupla koncertalbuma, a Tokyo Tapes.
1982. 


scorpions



2019.10.29. 12:00 – BSZL

Szombat esti fülzúgás - Ilyen volt a Desszert feszt parádé

dessert.jpg

Maratoni este kerekedett a Dürerben a Dopethrone fellépése köré. Az eredetileg is ötzenekaros estén végül nyolc (!!!) csapat mutatta meg magát a közönségnek. Előtte sem hitegettem magamat azzal, hogy fesztiválszezonon kívül képes leszek ennyi fellépőt figyelmesen végighallgatni, és végül nem is sikerült. Emiatt ezúton elnézést kérek az érintett zenekaroktól. Egy ilyen estéhez a megfelelő sorrendet kialakítani kellemes kihívás. Viszont a szombattól függetlenül az első fellépők többnyire áldozatul esnek a folyamatos megérkezés, pulthoz vagy mosdóhoz sorban állás jelenségének. Pedig egyébként a stílusból adódóan egy kifejezetten hű és figyelmes közönségről beszélünk. (Fotók: Bands Through The Lens)


desszert feszt



2019.10.23. 10:27 – KirschAndrás

A Burn My Eyes ma is „kemény, mint a szar” – Machine Head @ Barba Negra

mhlive_1.jpg

Kevés hálátlanabb dolog létezik a vasárnap esti koncerteknél, kiváltképp, ha előző nap az absztinens rajongótáboráról hírhedt New Model Army játszik az A38-on. Egy hasonló este után az is komoly kihívást jelent, hogy elkapcsoljunk a Vidám vasárnapról, nemhogy 2010 utáni Machine Head-szerzeményekkel gyötörjük magunkat. (Bocsánat, de a terjengősséggel kombinált pátosz egy cickányszőrcsuhás vikingmetál-formációtól is rettenetes kombináció, nemhogy olyan keménykötésű, malterköpködő culágerektől, amilyen a Machine Head tagsága volt egykor.) Mert ugyebár benne volt a pakliban, hogy a 3,5 órás játékidő nem a totális nosztalgia jegyében telik majd. A tudat azonban, hogy élőben hallhatjuk a None But My Ownt, a Blood For Bloodot és az I’m Your God Now-t, végül arra sarkallt minket, hogy levakarjuk arcunkról a méregzöld árnyalatot és a gázolt menyét-grimaszt. Ugyanakkor a zenekar Idi Amin Dadája, Robb Flynn a koncert első etapjában is meglepően emberségesnek bizonyult a setlistet illetően: az ember próbáló szerzemények mellett ugyanis az Imperium, a Take My Scars, a From This Day és a Ten Ton Hammer is előkerült.


machine head



2019.09.26. 13:49 – Kovács.Attila

A zenébe oltott svájcióra, meg az egyáltalán nem tipikus gitárhős esete - Ilyen volt a Helmet a Dürer Kertben

helmet_live_01.jpg

Olyan ez a Helmet, mint az az eminens diák a suliban, aki túl jó arc ahhoz, hogy bárki is féltékeny legyen rá. Mindenki tudja róla, hogy nem azért kitűnő a bizonyítvány, mert pedálozik, hanem egyszerűen ennyire tehetséges. Nem tartozik egyik klikkhez sem, de az évfolyambulikon azért ő is legurít pár sört, ha épp úgy adódik, bár rendszerint olyan dolgokról beszél ilyenkor, amikről a társaság nagy részének fogalma sincs, de inkább mindenki mosolyogva bólogat őt hallgatva, mondván, amúgy is földönkívül a srác. Ilyen gondolatok jártak a fejemben a koncert másnapján, de a folytatásban ennél azért konkrétabban fogalmazok majd. (Képek: Helmet Facebook) 


jazz rock hardcore metal alternatív helmet koncertbeszámoló dürer kert new beat page hamilton



2019.08.14. 15:56 – Lángoló

A Foo Fighters megkoronázta a Szigetet - Az utolsó nap történt velünk

Sziget 2019

img_9936-02.jpg

A szigetes Foo Fighters-koncert legnagyobb kérdése számomra az volt, hogy a zenekar meg tudja-e ismételni azt a bravúrt, amit az Arénában csináltak pár éve, azaz, hogy kurva jól érezzem magam. Ugyanis azóta sem hallgatok Foo Fighterst, csak mikor kijön valami új cucc, az lemegy párszor, ennyi, gyakorlatilag soha többet nem veszem elő. Azóta sem változott meg a véleményem arról, hogy a zenekar abból él, hogy Dave Grohl jófej, illetve 2017 óta nem változott a slágereik száma sem. Viszont azt írtam a két évvel ezelőtti beszámolóm végén, hogy Foo Fighters-koncertre ezentúl lelkesen megyek, és ez így is történt. Lelkesen, de azért készen arra, hogy jól lehúzzam, hogy 2017-ben csak egy tévedésben volt részem. (Fotók: Juhász Dorottya)


fesztivál sziget sziget2019



2019.08.13. 13:49 – Lángoló

Mindenki híres akar lenni - A Sziget hatodik napján történt velünk

Sziget 2019

img_7841-01.jpeg

Hétfő este egyszer és mindenkorra eldőlt, hogy ha fesztiválszervező lennék, a Florence + The Machine lenne az a zenekar, amelyiket minden évben látni szeretném a fellépőim között. Vagy legalább Florence Welch jöjjön el, az mindegy, hogy ki zenél mögötte. Sőt, zenélni sem muszáj, nekem az is jó, ha az énekesnő másfél óráig pasziánszozik a színpadon, akkor is garantált a siker. Ez a nő ugyanis egy varázsló. Vagy legalábbis egy tünde a Gyűrűk Urából. Vagy legalábbis olyan lehengerlő kisugárzása van, mint senki másnak, akit ismerek. (Fotók: Juhász Dorottya)


fesztivál sziget sziget2019



2019.08.11. 15:16 – Lángoló

Ordas nagy kamu, de azért jó - A Sziget negyedik napján történt

Sziget 2019

meklemor.jpg

Nem igazán örülök, hogy ezt kell írnom, de az a helyzet, hogy nagyon jó volt Macklemore koncertje. Igen, ripacs volt. Igen, a zene meg sokszor kifejezetten lakossági. Igen, amikor éppen nem ment valamelyik szám, akkor az esetek felében totálisan kamu szövegeket mondott a Szigeten már harmadszor koncertező rapper. Például, hogy ez a fesztivál és ez a közönség a legjobb, de ilyet mondjuk mond más előadó is, ez még nem vészes. Az viszont, hogy az utolsó száma előtt bejelenti, hogy normális esetben most bemenne a backstage-be, de annyira fasza közönség vagyunk, hogy csak nekünk még eljátszik egy számot (ami, mit ad isten, az egyik leghíresebb dala, a Glorius volt, ami persze a setlist.fm-en ott figyel minden koncert végén), már tényleg halál felesleges hazugság. Miért kell minket hülyének nézni? (Képek: Rockstar Photographers)


fesztivál sziget sziget2019



2019.08.10. 20:53 – Lángoló

Erotika, buli, örömünnep - Ez volt nekünk a Sziget harmadik napja

Sziget 2019

tove_lo_001.jpg

Rengeteg ember volt kíváncsi Ausztrália egyik friss reménysége, a Gang of Youth koncertjére az A38 sátorban a délutáni kezdés ellenére is. Meglepően sokan. Én legalábbis nem is sejtettem, hogy ennyire népszerű a zenekar, elvégre a legnépszerűbb YouTube-videóik sem tudnak többet kétmillió kattintásnál, ennyi ma már a sarki zöldségesnek is összejöhet, ha nagyon megerőlteti magát. És a tömeg nem is csak úgy álldogált a színpad előtt, ekkora rajongással nem találkoztam eddig idén a Szigeten Ed Sheerant kivéve. (Fotók: Artlasso, Kálmán Alida)


fesztivál sziget sziget2019



2019.08.09. 14:12 – Lángoló

Itt aztán nem volt Brexit - Ez volt a Sziget második napján

Sziget 2019

yungblood.jpg

Az idei Sziget második napjának fő fellépői elvileg a The 1975 és Richard Ashcroft voltak. Na most a helyzet az, hogy nem, vagy legalábbis csak papíron. Ugyanis 15 perccel nyolc után lépett az A38 sátor színpadára Yungblud, akiről nem csoda ha eddig nem hallottak a Lángoló olvasói, ugyanis a 22 éves angol srác csak 2017 óta aktív. Mostanában viszont üstökösként tör előre, nagyban köszönhető annak, hogy elkezdett Halseyvel járni, még közös daluk is volt (őt sem tudjátok ki? nézzétek mondjuk ezt a videót, egyre nagyobb sztár). (Nyitókép és The 1975: Rockstar Photographers. Többi fotó: Artlasso, Juhász Dorottya)


fesztivál sziget sziget2019