2018.10.18. 17:06 – Kovács.Attila

A rock, a színház, és az utolsó este – A Madách Rockfesztivál zárórendezvényéről

madach_final_01.jpg

Korábban már coming-outoltam egyet-kettőt ebben a sorozatban, de a végére jöjjön még egy. A könyökömön jön ki A zöld, a bíbor, és a fekete, legyen akármennyire klasszikus dal. Persze a hiba inkább bennem keresendő. Talán túl sok embert láttam túl sokszor mindenféle fesztiválokon reggel fél ötkor erre léggitározni és énekelni, de az is lehet, hogy eredendően túl sznob vagyok ahhoz, hogy effajta, mindenki által ismert slágerekért tiszta szívből tudjak lelkesedni. A lényeg, ha valahol megszólal, menekülök. Ha valaki azt mondta volna nekem pár éve, hogy egy nap vigyorogva fogom énekelni a refrént, és utána visszatapsolom az előadókat, azt egészen biztosan körberöhögöm. A Madách Rockfesztivál utolsó előadásán ez a nap is eljött, ugyanis Vikidál Gyula egyszerűen olyan hang és színpadi jelenség, aki szerintem a Szomorú szamurájt is képes lenne megtölteni szenvedéllyel, és az este három másik szereplője, Gallusz Nikolett, Koós Réka és Tóth Attila szintén kitettek magukért.


beszámoló koós réka vikidál gyula tóth attila madách színház gallusz nikolett madách rockfesztivál



2018.10.12. 13:51 – Kovács.Attila

A hippi, az artista, az apa, a barát – Somló Cirqusz a Madách Rockfesztiválon

somlo_03.jpg

Úgy az előadás tizedik percében kezdtem azon gondolkodni, hogy milyen gazdag, kalandos élete lehetett Somló Tamásnak, és hány olyan dal maradt utána, ami komplett generációk életére volt hatással akár évtizedeken keresztül. Megható volt látni a háttérben futó vetítéseken a tengerparton mókázó, fiatal hippit, az öltözőben zsonglőröző artistát, vagy azokat a snitteket, ahol a korai LGT soraiban hatalmas Lemmy-bajusszal áll a színpadon, évekkel azelőtt, hogy Ian Willisből Lemmy Kilmister lett. A Somló Cirqusz harmadik előadásában ezúttal a Madách Színházban emlékeztek meg róla barátai, zenésztársai, és nem utolsósorban gyermekei.


jazz pop rock beszámoló swing somló tamás madách színház bigband madách rockfesztivál somló cirqusz



2018.10.11. 17:27 – Kovács.Attila

A kommunista sellő meg a hétvégi szerető - Anna and the Barbies a Madách Színházban

anna_02.jpg

Be kell vallanom valamit: sosem tudtam önfeledten tapsolni és énekelni egy koncerten, még zenekari kérésre sem. Valahol irigylem is azokat, akik ezt mindenféle gátlás nélkül meg tudják tenni. Világéletemben a sírva vigadó metálosok közé tartoztam, ami persze nem csoda, hiszen fiatalkorom nagyobb részét mindenféle borongós, depressziós zenék hallgatásával töltöttem, és a My Dying Bride, meg Type O Negative-féle zenekarok lemezeire kevéssé jellemző a Segges a Balatonba harsány életigenlése. Tudom persze, a közönség efféle bevonása mindig egy játék a jókedv érdekében, és a saját tilalomfáimat sem kérhetem számon egy zenekaron, pláne mert ha ettől eltekintek, az Anna and the Barbies kifogástalan koncertet adott a Madách Rockfesztiválon.


pop rock beszámoló madách színház anna and the barbies madách rockfesztivál



2018.10.02. 15:32 – Kovács.Attila

Zsuzsa, Kornél, Péter és a Kiscsillag a Madách Színházban

kcs_13.jpg

Október első napján a Kiscsillag Idáig tudom a történetet című popszappanoperájával folytatódott a Madách Rockfesztivál. Bár ez az anyag távolról sem nevezhető újnak, a tegnap esti előadás mégis kivételes alkalomnak volt tekinthető, hiszen ezúttal három színművész, Parti Nóra, Hevér Gábor és Szatory Dávid közreműködött a Földes Eszter által rendezett színpadi változatban.


pop rock beszámoló színház kiscsillag lovasi andrás madách színház leskovics gábor madách rockfesztivál



2018.09.29. 16:55 – Kovács.Attila

Besúgók és provokátorok két felvonásban - Müller Péter Sziámi AndFriends a Madách Színházban

sziami_madach_04.jpg

Ez a hét most már visszavonhatatlanul a felületes zenei ismeretek elmélyítéséről szól, meg arról a nyilvánvaló, mégis gyakran figyelmen kívül hagyott megállapításról, hogy a személyes találkozás szinte bármilyen stílusú zenével óhatatlanul felülírja a steril körülmények között szerzett élményeket. Persze ilyesmi történt már máskor is, emlékszem, a tavalyi Szigeten kifejezetten meglepődtem, amikor a rendszeresen leragadok a világzenei színpad előtt, pedig Hajós András klasszikus önálló estje óta köztudott, hogy az egy szélhámosság. Szeptember utolsó péntekén a Madách Rockfesztivál első hetét záró Müller Péter Sziámi AndFriends koncertjén vettem részt, ahol hasonló benyomások értek. 


pop rock alternatív koncertbeszámoló müller péter sziámi másik jános madách színház sziámi andfriends madách rockfesztivál pintér béla társulat kiss llászló



2018.09.28. 15:37 – Kovács.Attila

A hétpróbás profi meg a szomszéd felnőtt fia - Useme és AWS a Madách Rockfesztiválon

useme_madach_1.jpg

Ha a Madách Rockfesztivál célja az volt, hogy a fiatalabb közönséget is becsalogassa a színházba, akkor tegnap este, a Useme és az AWS koncertjén vitán felül sikerült ezt elérniük. A két zenekar megtöltötte a nagytermet, és mivel nem vették félvállról ezt a lehetőséget, pontosan olyan színvonalú előadást kaptunk tőlük, ami méltó volt a helyhez, vagy azokhoz a jelzőkhöz, amilyennek a szervezők ígérték a rendezvénysorozat programjait.


pop rock metal koncertbeszámoló aws madách színház useme madách rockfesztivál



2018.09.25. 15:05 – Kovács.Attila

Főhajtás és újrafelfedezés – Rock-járvány a Madách Rockfesztiválon

dsc_5283_resize.jpg

Néhány napja kávézás közben hallottam a rádióban az Illés egyik dalának népi hangszerekre átírt változatát. Valamiért szimbolikusnak tűnt ez a pillanat, én pedig azon gondolkodtam, hogy visszavonhatatlanul körbeértünk, a beat- és a rockzene végképp korunk népzenéjévé vált. Ha hozzávesszük, hogy két nap múlva már színházi környezetben hallgattam a magyar rock hőskorának dalait, még inkább helytállónak tűnik ez a megállapítás. Első hallásra talán furcsa ötlet, hogy egy színház keblére ölelje a rockzenét, de egyrészt a magyar könnyűzenében eleve erős hagyományai vannak ennek, másrészt akármennyire ellentmondás, a színházi környezet még jót is tehet ennek a műfajnak, pláne, ha az embert tényleg az érdekli, ami a színpadon történik. A Madách Rockfesztivál nyitórendezvényén pedig igazán volt mit nézni és hallani.


koncert beszámoló színház madách színház madách rockfesztivál



2018.08.23. 11:37 – Dankó Gábor

Az eddigi legjobb Fekete Zaj történt meg a Mátrában

priest_2.jpg

A Fekete Zaj idén feltámadt. Többéves szünet után tért vissza oda, ahonnan egyébként nem messze (kb. 200 méterre) minden évben megrendezték az ingyenes Fekete Zaj Osztálykirándulást, szóval lényegében le sem állt, csak takaréklángon pislákolt. A fesztiválnak akkor, de nem amiatt lett kvázi vége, amikor a bulinak helyt adó Sástó Kemping illetve maga a sástó is teljesen megújult. A lényegi különbség így magában a helyszínben volt, vagyis annak a minőségében. Rogyadozó hidak helyett biztonságosan át lehetett menni a tavon, és maga a kemping is megváltozott, még ha a maradtak is meg egyes részek (főleg belső kialakítások) a régi időkből. (Fotók: Kozmári Attila)


fesztivál fekete zaj



2018.08.15. 18:15 – Lángoló

A vihar, és ami utána jött - A 2018-as Sziget utolsó napja

arctic_monkeys_artlasso_001.jpg

A Sziget utolsó napján megtörtént az, ami jöhetett volna kicsit korábban is vagy legalább elosztva napokra, nem ilyen intenzíven: leszakadt az ég. Szerencsére hideg nem lett tőle, így igazából felfrissülést hozott, még ha volt zenekar, ami emiatt kicsit meg is szívta. Alább azok a koncertek, amiket az utolsó nap megnéztünk. (Fotók: Artlasso, Juhász Dorottya)


fesztivál sziget sziget2018



2018.08.10. 16:49 – Lángoló

Lehetne ebből még több is - Cigarettes After Sex, Unknown Mortal Orchestra, Bonobo Live és Gorillaz a Szigeten

Lángoló galéria és koncertbeszámoló

img_2518.jpg

A Sziget második napján megnéztük a dream popban utazó Cigarettes After Sex és a pszichedelikus rockot játszó új-zélandi Unknown Mortal Orchestra koncertjét, emellett arra is kíváncsiak voltunk, mit nyújt a Bonobo teljes zenekarral kiegészülve, meg persze a Gorillaz a nagyszínpadon. Egyikben sem csalódtunk, ráadásul mindről van galériánk is. Mai beszámolónk a hajtás után! (Fotók: Artlasso.hu, Kozmári Attila)  


pop rock fesztivál sziget bonobo elektronika gorillaz koncertbeszámoló pszichedelikus dream pop unknown mortal orchestra cigarettes after sex sziget2018