2020.04.10. 14:41 – Kovács.Attila

A norvég tigris csíkjai - Ihsahn Telemark című EP-jéről

telemark.jpg

Ugyan majdnem két hónapja megjelent már, mindenképpen érdemes pár mondat erejéig szóba hoznunk Ihsahn legutóbbi, Telemark című EP-jét. Mivel mostanában az jött divatba, hogy már a megjelenés napján kialakult véleményünk kell legyen egy lemezről, április elején reménytelenül utánlövésnek tűnik majd ez az írás, ugyanakkor az Emperor egykori frontembere, aki egyben a teljes metálzenei mezőny egyik legkarakteresebb alkotója, így is bőven megérdemel néhány méltató szót, mert persze a szó klasszikus értelmében vett kritikáról most sem lesz szó.


kritika hír norvégia black metal emperor progresszív ihsahn ezt hallgasd EP



2020.04.02. 15:15 – Kovács.Attila

Maradok elfogult - A My Dying Bride The Ghost of Orion című új lemezéről

mdb_tgoo.jpg

Teljes mértékben elfogult vagyok a My Dying Bride zenekarral kapcsolatban, de ez nem is lehet másként, hiszen tinédzserkorom egyik legnagyobb kedvencéről van szó, akiket olyan korai alapvetéseikkel szerettem meg, mint az As the Flower Withers, meg a Turn Loose the Swans. És bár volt idő, amikor kicsit szem elől tévesztettem őket, bármelyik anyagba is ástam bele magam utólag, sosem okoztak csalódást, legyen szó akár a For Lies I Sire, akár a mostani The Ghost of Oriont megelőző Feel The Misery dalairól. Az új album pedig minden túlzás nélkül felér a régi klasszikusokhoz.


lemezkritika death metal gothic egyesült királyság doom my dying bride ezt hallgasd the ghost of orion



2020.03.30. 13:50 – Nihil_AK

A szent őrült meg a Titanic zenekara - Meghallgattuk a Today Is The Day No Good To Anyone című lemezét

today-is-the-day-no-good-to-anyone.jpg

Az elejére valami vagány, alaphangot megadó felütést kéne írnom. Valami olyasmit, hogy Steve Austin az egyik leginkább különutas figura a komplett undergroundban, és hogy zenekara, a noise rocktól a sludge-on és grindcore-on át az avantgard metálig mindenhová besorolni próbált, de mégis mindenhonnan kilógó Today Is The Day már 1992 óta sokkolja a jobb sorsra érdemes hallgatóságot gyűlöletben pácolt zenéjével. Megemlíthetném, hogy amikor azt mondom, "zenekar", az jobbára őt jelenti, hiszen már hosszú-hosszú évek óta ő az egyetlen állandó tag. Meg hogy a No Good To Anyone már a tizenegyedik lemez a sorban, amin olyan csúf zene hallható, hogy azzal vallatni lehet, az ilyen frappáns megfogalmazásokat úgy tudom, szereti a közönség. De jelenleg csak nézek magam elé, hallgatom immár sokadszor ezt a tizennégy számot, és semmi sem jut eszembe, csak az, hogy épp tökéletesen aláfestik azt hangulatot, amikor szürke az ég, és március végén havazik az előző napi verőfényes napsütés után. De valójában hetek-hónapok óta tologatok egy csomó lemezt, amiről írni szerettem volna, többek között ezt is, mert mostanában gyakorlatilag reménytelennek tűnik bármi érdemlegeset mondani zenéről úgy általában. Mintha a Titanic utolsó pillanatig játszó zenekaráról kellene megírni még egy utolsó flekket a palackpostába. De innen szép győzni.


kult rock metal noise avantgarde egyesült államok today is the day sludge ezt hallgasd steve austin



2020.03.02. 15:21 – Dankó János

Újabb elszalasztott lehetőség - Meghallgattuk a Five Finger Death Punch új lemezét

f8.jpg

A Five Finger Death Punch új lemezének megjelenése előtt a zenekar eljutott Magyarországra, most először. A közvélekedés szerint a koncert igazi népünnepély volt, ami nagy részben Zoltan Bathory, alapító gitáros személyének köszönhető, aki több mint két évtizede nem is járt az országban, pedig a kilencvenes évek közepén, akkor még Garamszegi Zoltán néven innen vándorolt ki az USA-ba, hogy szerencsét próbáljon. A koncert látogatottsága nem kicsit meglepő, hiszen semmi sem utalt arra, hogy az FFDP-nek itthon ekkora közönsége lenne. A jelenség jól mutatja, hogy mennyire megváltoztak a zenefogyasztási szokások, és mennyire nem lehet felmérni, hogy egy zenekar mekkora névnek is számít bárhol a világon. Vagyis egyféleképpen, a koncertek látogatottsága alapján. Megannyi téma, ami akár külön cikket érdemelne, és még közben az új lemezről is kéne szót ejteni.


five finger death punch



2020.02.21. 08:24 – Dankó János

Tökéletesen laza popdalok - Ilyen az új Ozzy Osbourne-lemez

ozzyordinary_1.jpg

Ozzy mindenki haverja. Legalábbis az ember nem tud rá másképpen gondolni, csak, mint a haverjára. Annyira szerethető figura, mint kevés ma is élő igazi sztár. Márpedig ő nem csak egy zenei stílus sztárja, hanem egy igazi popkulturális ikon, egy jelenség, aki megkerülhetetlenné vált az évtizedek folyamán. És hogy közben ember tudott maradni, az annak köszönhető, hogy nem szállt el, illetve elszállt, csak a drogoktól meg a piától. Ozzy a mai napig mosolyt csal az emberek arcára, róla elhiszed, hogy tényleg szeret téged, meg mindenkit, aki a színpad előtt van, vagy csak őt hallgatja. És ez nem érzelgős túlzás.


ozzy osbourne ezt hallgasd



2020.02.11. 09:47 – Dankó János

Ötven körül is éhesen - Meghallgattuk az új Sepultura-lemezt

sepuquadra.jpg

A Max Cavalera kilépése utáni Sepultura-lemezeket maximum egyszer hallottam. Nem azért, mert azt gondolom, hogy az egykori frontember nélkül nem működhet ez a zenekar, hanem mert egyszerűen nem fogtak meg, nem kaptak el, míg a Cavalera-éra lemezei szinte egytől egyig képesek voltak rá. Egyszerűen nem éreztem azt, hogy lemaradok valamiről, ha nem foglalkozom velük. 


sepultura ezt hallgasd



2020.02.06. 18:00 – Lángoló Gitárok

Földet ér - Itt a Nincs Ott Semmi debütáló EP-je

Lángoló premier + dalról dalra

nincs_ott_semmi.jpg

Első EP-jével jelentkezett a budapesti, az indie rockban utazó Nincs Ott Semmi. Az ötszámos anyagot a saját definíciója szerint az alternatív és a populáris metszéspontja felé törekvő, a gitárzenét zongorával ötvöző csapat a folytatásban dalról dalra is bemutatja az olvasóknak. Premier a hajtás után! 


indie premier rock magyarország alter ep dalról dalra nincs ott semmi



2020.02.04. 12:29 – -dj-

Wings Of Rage - Egybekezdéses ítélet a Rage új nagylemezéről

rage-cover.jpg

A Rage veterán zenekar, de persze inkább úgy mondhatjuk helyesen, hogy a Rage főnöke Peter „Peavy” Wagner veterán zenész. Ezzel együtt a Rage, mint zenekar karrierje elég változatos, és minden időszak ahhoz köthető, hogy a főnök mellett volt-e egy karakteresebb stílussal rendelkező gitáros-dalszerző. A Rage csúcsalkotása a szimfonikus XIII volt, de az azután következő, Victor Smolskival (és André Hilgersszel) végigvitt lemezek között is van pár kiváló darab. Mondhatjuk, hogy a „mai” Rage stílus ezzel a felállással alakult ki, és ezen az sem változtatott, hogy 2015-ben Wagner kirúgta társait, és ismeretlennek számító zenészeket vett maga mellé. Smolski viszont pótolhatatlan tehetség, és nem csak a zenei képzettsége miatt, hanem mert a gitározásában olyan íz, olyan lazaság, és egyben pontosság van, amivel nem sokan bírnak a metálszíntéren. Na és persze jó dalszerző. Ebből a szempontból ugye Wagnert sem kell félteni, és az új felállással készített lemezeken is hallhatóan ő az úr. A Wings Of Rage a két ezt megelőző lemezhez hasonlóan egyszerűen nem szól jól. Mindig valami kilóg, vagy a dob, vagy az ének, vagy a gitár, vagy éppen maszatos valamelyik, vagy egyszerűen csak nem elég dögös az összhangzás. Utóbbi igaz erre az albumra. Wagner persze mindent megtesz. A riffek hol hagyományőrzők, hol úgymond „modernek”, keményebbek, ezeket oldja fel a legtöbbször jellegzetesen akkordbontásos és dallamos refrén. Van azért most líra is, meg pár helyen hörgés, vagy éppen női ének, de amúgy pont annyira jó és rossz ez a lemez, mint szokott. Ha valaki nem rajongó, inkább nyúljon vissza nagyjából 10-15 évet és jobbakat talál. (3/5)


rage



2020.01.31. 13:41 – -dj-

MMXX - Egybekezdéses ítélet a Sons Of Apollo új nagylemezéről

sonsofapollommxx.jpg

Mint ahogy a metálszíntér nagy része, úgy én is egyértelműen elhasaltam a Sons Of Apollo első lemezétől. Többet láttam benne, mint egy olyan zenekar, amelyik a Dream Theater babérjaira tör. Örömzenélést hallottam, görcsmentességet tapasztaltam, de megkérdőjelezhetetlen technikai tudást is. Sőt, még szorgalmaztam is, hogy legyen ebből a zenekarból „valódi” csapat, nem csak projekt. Ehhez képest az MMXX már nem olyan meggyőző. Ott van a tehetség, ott van a dinamika, a változatosság, de a rögtön ható dalok nem. Kicsit olyasmi ez a lemez, mintha megúszásra játszana. Mintha azt mondanák: „Csináltunk nektek egy meglepi első lemezt, most fogadjátok el, hogy nem erőltetjük meg magunkat.” Erről a lemezről nem hiszem el, hogy nem a Dream Theater orra alá akar borsot törni, és ez a gesztus nem szimpatikus, amellett, hogy természetellenes is. Nyilván nem fogom azt mondani, hogy ez egy rossz lemez, bődületes zenélés van rajta, hallom azt is, hogy hol kéne rögtön ütnie egy refrénnek, de aztán nem üt annyira, mint várom. Aztán talán csak jobban kéne barátkozni vele, de öt-hat hallgatásnak elégnek kellett volna lennie. Az MMXX az év első igazán fontos metál anyaga, de nyugodt szívvel nem tudom ajánlani, mert nem hallgattatja magát, nem vonzó. Lesznek nálam kevésbé finnyásak, de sajna pont azt érzem velük kapcsolatban, amit nagyon nem szerettem volna: kényszerességet, ami bizonyára a legtöbben tudnak, hogy melyik stílustárs zenekarra jellemző manapság. (3,5/5)


sons of apollo