2013.04.26. 11:45 – Lángoló Gitárok

Különleges bulival és koncertekkel ünnepel a tízéves A38

a38.jpgLassan tíz éve annak, hogy megnyitott az A38 Hajó Maceo Parker koncertjével, azóta pedig a hajó lett Budapest egyik legjobb szórakozóhelye a Lonely Planet és az Electronic Beats olvasói szerint is. A szórakozóhely nagyszabású születésnapi bulival ünnepli a jubileumot, méghozzá José González triójával, a Junippal, amit a válogatott magyar zenészekből és költőkből álló Rájátszás produkciója vezet majd fel, az estét pedig az a Tosca zárja, amelynek két tagja Richard Dorfmeister Rupert Huber. Megnyílik a tetőterasz is, ahol megkezdi a szezonját a heti rendszerességgel megtartott Random Trip illetve az éttermi részben a Budapest Bár Ínyenceknek gasztro-zenei program várja az érdeklődőket. Az eseményre különleges fényshow-val és vetítéssel készülnek a szervezők a Kiégő Izzók társulat. Ezzel megkezdődik az A38 intenzív tavasz-nyári szezonja, olyan fellépőkkel, mint a Gallows, a Caravan Palace, a Billy Talent. Május másodikán jön a !!! (chk chk chk) sacramentói dance punk kollektíva, két nappal később az elbűvölő Sophie Hunger adja elő a hajón a folk-blues-pop szentháromság köré épülő dalait.


hír !!! a38 josé gonzález tosca rájátszás sophie hunger junip



2013.04.21. 11:13 – [MTI]

Ingyenes koncerten mutatják be a Rájátszás könyv+CD-t

Koncerten mutatják be a szerzők, vagyis a kortárs zenészek és kortárs költők a Rájátszás című kötetet vasárnap a budapesti Könyvfesztiválon. A CD-melléklettel megjelent könyv a pop és a versek párosításával szól a közönséghez. Az egy hónappal a teltházas lemezbemutató koncert után kiadott Rájátszás egy fotókkal gazdagon illusztrált interjú- és dalszövegkötet, amelyet a különleges produkció hanganyaga egészít ki. A Bookline által gondozott kötetet vasárnap 15 órakor a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenáris park szabadtéri színpadán ingyenes koncerten mutatja be a költők képviseletében Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János és Szálinger Balázs, a popzene oldaláról pedig Beck Zoltán (30Y), Kollár-Klemencz László (Kistehén) és Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven).


hír rájátszás



2013.03.20. 18:24 – Lángoló Gitárok

Elvisznek magukkal - Lemezbemutatót tart a Rájátszás

Március 21-én az Akváriumban tartják a Rájátszás című nagyszabású könnyűzenei és költészeti performanszt, amelyben zenei oldalról Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László, Másik János és Beck Zoltán vesz részt egymást kísérve rendes zenekari felállásban, hozzájuk pedig hol így, hol úgy csatlakoznak Karafiáth Orsolya, Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián, Kemény István  és Szálinger Balázs költők. A Rájátszás másfél éve egy érdekes irodalmi-zenei eseményként indult, de mára rendes koncertfelállás lett belőle, egy hónap múlva pedig megjelenik egy könyvbe csomagolt, 17 dalos cédével. A rendezvény koncepciója szerint a versírók új dalszöveget írnak a zenészek egy-egy régebbi számához, a zenészek pedig a költők műveit adaptálják zenés formába. A produkció első slágere a Kistehén Ezt is elviszem magammal című dala volt, amit Erdős Virággal egy millenárisos Rájátszásra írták. Megnéztük az esemény előtti nyilvános próbát. (Fotók: Ránki Dániel/Index)


vers grecsó krisztián akvárium rájátszás beck zoltán 30Y Kistehén



2011.08.29. 21:50 – Lángoló Gitárok

Költők és dalnokok újra együtt - vágatlanul a teljes előadás

Három kortárs költő és zenész írta/játszotta már másodszor egymás műveit. A párbajban az írók új szövegeket írtak ismert dalokhoz, a zenészek pedig megzenésítették a költők számukra kedves költeményét. Mindez augusztus 25-én volt a Millenárison olyan művészekkel Karafiáth Orsolya, Háy János, Erdős Virág, Bérczesi Róbert, Beck Zoltán és Kollár-Klemencz László. A teljes előadás, vágatlanul itt is megnézhető:


rájátszás költők dalnokok