Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ahhoz képest mennyit írtunk már Action Bronsonról, szegény Riff Raffről méltatlanul keveset, pedig utóbbinál feltűnőbb jelenség bizony kevés van a mai rapzenében. A dadaista cloud rap kishercege viszont most közös albumra készül New York kedvenc kövér mesterszakácsával, aminek a Galaxy Gladiators címet adták. A hiphopban erősen megosztó szerepet betöltő Riff Raff szerint Action Bronson az egyik legjobb barátja, aki a színtéren belül egészen más szinten képvisel ellenben vele, aki inkább a szórakoztatóiparhoz, mintsem egy műfajhoz köti magát. Mi mindenesetre nagyon várjuk már mi lesz ebből, hiszen a két rapper korábbi közreműködéséből megszülető Bird On A Wire annyira jó, hogy meg is mutatjuk a hajtás után.
A hónap egyik legjobb videója a holland Noisia nevéhez fűződik, ahol művészi magasságokba emelik a hivatalos személy ellen elkövetett erőszakot. Rendőri brutalitás máshol is akad, igaz Beardyman és Doorly plüssbábukat agyalnak, akik éppen temetni készültek a dubstepet. Erőszak helyett az önfeledt nyári szórakozást választotta a JEFF The Brotherhood, Wiz Khalifa és Snoop Dogg pedig megelégszik az orrba szívott spanglival. Santigold egy bizarr női kommuna tagjává válik, a Gaslight Anthem viszont otthona előtt tiszteleg egy koncerttel. A hiphop hazafias részét mutatja be Mac Miller, Riff Raff pedig valamiféle drogos dadaizmussal keveri a déli rapzenét. Valamivel keményebb figurák is helyet kaptak a megosztásban, igaz sem az Enter Shikari, sem a P.O.D. nem törte össze magát, hogy ezt a keménységet el is hitessék másokkal.