Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
66 éves korában Dél-Afrikában elhunyt Cecil Womack, a Womack & Womack r'n'b duó egyik fele, az Alzheimer-kórban szenvedő Bobby Womack testvére. Az amerikai énekes annak idején a Womack Brothersben kezdte négy testvérével, majd Valentinos néven folytatták miután felfedezte őket Sam Cooke. Később Cooke halála és a legnagyobb pályát befutó Bobbynak hála - aki feleségül vette Cooke özvegyét - a Valentinos szép lassan érdektelenné vált a rajongók szemében. Cecil ekkor már egyre több dalt írt, többek között feleségének is, akitől később elvált, hogy hozzámenjen Cooke özvegyének lányához, egybe bátyja, Bobby mostohagyerekéhez. Az eléggé bizarr szituáció ellenére kapcsolatuk termékenynek bizonyult, hiszen mindketten sikeres dalszerzők lettek, majd Womack & Woman néven előadói karrierbe kezdtek ketten a '80-as években. Legnagyobb slágerük a Teardrops című dal illetve a Love Wars lett, aztán Cecil Afrikába költözött, ahol családja törzsi őseit kutatta és felvette végül a Zekuumba Zekkariyas nevet. Legutolsó lemezük 2007-ben jelent meg, de mi a hajtás után megmutatjuk a legsikeresebb dalait.
A
Az énekesnő tavaly ősszel adta ki legutóbbi nagylemezét, de kiszivárgott hírek szerint idén már jön is az új album, szeptember 17-én pedig az első kislemez. Ez lesz Rihanna hetedik stúdióalbuma, amelynek híre a kiadója francia részlegének Twitterjén jelent meg rövid időre, de ezeket a bejegyzéseket azóta törölték. Az énekesnő egyébként úgy néz ki rászokott az évenkénti őszi lemezmegjelentetésre, ez lesz a negyedik ilyen a sorban.
Yeasayer - Fragrant World
Frank Ocean - channel ORANGE
Megjelent a neten Whitney Houston utolsó felvétele, az American Idol című tehetségkutató műsor egykori győztese, Jordin Sparks közreműködésével készített Celebrate című dal. Az énekesnő februári halálakor is számtalanszor elhangzott, hogy épp egy zenés filmen dolgozott, ehhez készült a most megjelent duett, ami a lapozás után máris hallható, mellette pedig a filmről is többet elárulunk.
Nicki Minaj mostanában nagyon keményen nyomul, ehhez kétség sem férhet. Alig pár hete posztoltuk itt a Lángolón
A