2013.09.11. 10:36 – sajó d.

Új dal és egy Robyn-feldolgozás a Kings of Leontól

kings-of-leon-dan-winters-650-430.jpgA BBC 1 rádióban járt a Kings of Leon, ahol egy Robyn-feldolgozás mellett új dalt is játszottak a nemsokára megjelenő hatodik nagylemezükről. Amilyen pozitívan fogadtuk nemrég a szintén majd a Mechanical Bull nagylemezen szereplő Supersoakert, annyira csalódás a mostani Beautiful War, ami egyszerűen csak egy tipikus újkori Kings of Leon-dal jó sok hatásvadászattal és fölösleges túlzásokkal. Robyntól a Dancing On My Own talán csak egy fokkal jobb, de azért inkább ne hasonlítsuk össze az eredetivel. Most már értjük mért lehetett annyira unalmas a zenekar koncertje a Nova Rockon a nyáron. Hajtás után megmutatjuk mind a két felvételt.


bbc rock hír kings of leon robyn



2012.01.08. 11:00 – Kovács M. Norbert

Meglepően szórakoztató - klipmegosztás best of 2011

Ahogyan tavaly is, idei első klipmegosztásunk még az előző év jegyében telik: összegyűjtöttük 2011 szerintünk legemlékezetesebb videoklipjeit, amiket évek múlva sem fogunk elfelejteni. A válogatásnál sok szempontot figyelembe vettünk, ezek komolyabb részletezésével nem untatnánk a kedves olvasókat, bár annyit azért érdemes megjegyezni, hogy alapvetően fontosnak tartjuk, hogy egy klip mennyire képes meglepni és szórakoztatni a nézőt, valamint fenntartani az érdeklődést, hiszen az ellaposodás továbbra is a műfaj egyik jellemző rákfenéje. Az elkészült lista alapján messzemenő következtetéseket levonni és trendekre rámutatni nem akarunk, az azonban a végeredményből ezúttal is világosan látszik, hogy a jó ötleteket és a szárnyaló vizuális fantáziát nagyon nehéz bármivel is pótolni, viszont ha ezek rendelkezésre állnak, akkor már elég nehéz hibázni.


duran duran ok go klip jennifer lopez foo fighters megaforce robyn metronomy klipmegosztás florence and the machine duck sauce nerina pallot is tropical



2011.07.02. 15:30 – mista

A lány a lány alá nyal - klipmegosztás

A Coldplay mögött színes ábrák jelennek meg egy lepukkant üres épületben, Rye Rye pedig háztetőkön és az utcán rappeli el érzéseit, közben meg Robyn énekel. A SBTRKT új klipjében furcsa dolgokat művel az énekesnővel egy ventillátor, Kevin Barnes testét pedig összefestett arcú nők fogdossák az of Montreal legújabb videójában. Mindezek mellett itt van még Busa Pista is, aki Spanyolországban mondja el, mi nem mindegy.


klip coldplay of montreal robyn klipmegosztás busa pista little dragon rye rye yukimi nagano sbtrkt



2011.06.05. 13:30 – mista

Fejlövés bosszúból, fejlövés játékból - klipmegosztás (18+)

A Kings Of Leon lemegy délre egy farmra zenélni, ezért csinos lányok szöknek meg otthonról, a fiúk pedig tűzijátékot lopnak. Rihannát megerőszakolják Jamaicán, ezért később könyörtelenül agyonlövi az elkövetőt, mindezzel pedig felháborítja a szülőket. Az Is Tropical hamarosan kiadja első lemezét, új klipjében pedig gyerekek mészárolják egymást játékból, de kifejezetten kegyetlenül. A Maszkura és a Tücsökraj imádja a pesti nőket, ezért 3 percre megpróbálja elhitetni velünk, hogy a fővárosban csak szép nők élnek. Robyn egyedül táncol egy raktárban, és bár ezen kívül nem történik semmi, a végeredmény mégis nagyszerű. A Justice pedig Adidas-reklámos számához készített klipjében ártatlan bölényeket riogat az emberi civilizáció megmaradt darabjainak elpusztításával.


justice klip rihanna megaforce kings of leon robyn maszkura és a tücsökraj klipmegosztás is tropical



2010.12.09. 10:55 – A Lángolók

Mi folyik keleten? - Ömlesztett anyag

Bruce Springsteen harminc éve írt dalait adja most ki két lemezen, de még így sem hat porosnak. Robyn meglepett mindenkit, és harmadjára kiadta az év legjobb lemezeinek egyikét. Az egérmaszkos deadmau5 előtt épp térdre borult volna a világ egy jelentős része, ehhez képest harmadik lemezének anyaga teljesen jelentéktelen. Bobakrome és Bobafett visszatér, és ismét megmondják a frankót az országról. Taylor Swift nagyon profi, jól néz ki, hallgatható is, de lassan talán nem ártana felnőnie.


lemezkritika bruce springsteen robyn taylor swift deadmau5 ömlesztett anyag ezt hallgasd bobakrome & bobafett



2010.11.13. 07:25 – mista

Szex és műanyag csövek. Ki van ez találva! - klipmegosztás

Eheti válogatásunkba jutott hollywoodi stáb által készített videó (LCD Soundsystem) és egyszerű magyar koncertklip is (Kowalsky meg a Vega), van halálos drogozás (Nachtmystium), kutyás póló, csecsemő (Hot Chip), és korunk digitális világán siránkozó zenekar is (Stone Sour). Robyn új klipjében meg sokan szexelnek egy lánnyal, ráadásul visszafelé. Nézzük!


lcd soundsystem hot chip klip kowalsky meg a vega robyn stone sour klipmegosztás nachtmystium



2010.10.25. 07:48 – lánggitár

Novemberben jön a harmadik Testbeszéd

Ahogy az be lett ígérve, még idén novemberben polcokra kerül a svéd Robyn idei harmadik lemeze, a Body Talk Pt 3. A lemez pontosan november 29-én kerül ki, ugyanezen a napon jelenik meg az Idestructible című dalhoz készített single is (ennek az új verzióját amúgy már lefülelhetjük ide kattintva). A Body Talk sorozat záró epizódja úgy tűnik, szakít az eddigi 8 dalos koncepcióval, és 14 trekk kap rajta helyet, igaz, ebből valójában csak öt lesz új, a többi (vélhetőleg más formában) már szerepelt a korábbiakon. Robyn azt is elárulta, hogy előfordulhat, folytatja a 2010-ben megkezdett utat a lemezkiadás terén, összekeverve a felvételeket és a turnét. "Nem akartam valamiféle világrekordot felállítani azzal, hogy ennyi dalt adok ki egy évben. Egyszerűen csak izgalmas volt kipróbálni egy sokkal természetesebb módját a dalszerzésnek. Annyi volt a kiindulópont, hogy mi a logikusabb nekem, és kényelmesebb a hallgatóknak. Valójában csak egy praktikus megoldás volt az ellen, hogy unom, ha egyszerre csak egyvalamit tudok csinálni, legyen szó a zenéről, vagy a lemez külcsínyéről." - mondta az énekesnő.


pop hír robyn



2010.09.29. 09:58 – A Lángolók

A hiteles mainstream, és a hiányzó dzsi-dzsi

Robyn második lemezét adta ki az idénre tervezett háromból, még mindig nagyon őszintén. Zakk Wylde-nak a Black Label Societyvel végre nem kell elviselnie Sharon Osborne-t. A Crippled Black Phoenix a mai pszochedelikus rockzene talán legfontosabb arcaival értelmezi át a Pink Floyd örökségét. Phil Selway, a Radiohead dobosa megmutatja, hogy a zenekarában nem csak ketten tudnak dalokat írni, a Black Mountain pedig ezúttal is visszavezet abba az időbe, mikor még minden koncerten elvárás volt a fűszag. Eheti ajánlóink a klikk után.


lemezkritika robyn black label society ömlesztett anyag black mountain ezt hallgasd philip selway crippled black phoenix



2010.08.31. 16:13 – lánggitár

Robyn Björköt énekel

A Stockholmban, idén Ennio Morricone és Björk részvételével rendezett Polar Music Prize köré összedobott show-n nem meglepő módon fellépett a hamarosan idei második lemezét megjelentető Robyn is. A svéd énekesnő Björk 1996-os klasszikusát, a Hyperballadot énekelte el, és már meg is lehet nézni, milyen az, amikor a 21. század egyik legizgalamasabb énekesnője énekli a 20. század egyik legizgalmasabb énekesnőjének szerzeményét. 


pop björk hír robyn